Montezemolo azonnal leigazolná Verstappent a Ferrarihoz

2025.09.26. 14:00
null
Luca di Montezemolo (Fotó: Getty Images)
Gondolkodás nélkül és azonnali hatállyal leigazolná a Ferrarihoz a címvédő és négyszeres világbajnok Max Verstappent Luca di Montezemolo, aki 1991-től egészen 2014-ig volt a maranellói sportautógyár elnöke, de már az 1970-es években sportigazgatóként dolgozott a vörösöknél.

A 78 éves olasz szakember erről Londonban, saját életrajzi dokumentumfilmjének csütörtök esti bemutatóján beszélt.

„Azt kell mondjam, hogy manapság számomra óriási fölénnyel Verstappen a legjobb. Még a legutóbbi, bakui versenyen is, nehéz körülmények között, egyszer sem engedte ki a kezéből az irányítást és végig gyors volt. Soha nem hibázik” – áradozott a 27 éves holland versenyzőről Montezemolo. Kijelentette, ha most irányítaná a Ferrarit és bárkit választhatna a mezőnyből, egyértelműen és azonnal Verstappen mellett döntene.

„Sainz és Leclerc párosa jó volt a Ferrarinál. De nem kérdés, hogy Verstappen messze a legjobb” – mondta, és egyáltalán nem tett említést a Ferrarinál az idény eleje óta versenyző hétszeres világbajnok brit Lewis Hamiltonról, valamint a jelenlegi csapatfőnök Fred Vasseurről sem.

„Ha holnap reggel megbízást kapnék a Ferraritól, egy hét alatt világossá válna a számomra, hogy kit milyen másik pozícióba helyezzek át” – mondta Montezemolo a csapatmunka kialakításának fontosságáról beszélve.

A szakember az 1970-es években Niki Lauda vb-címei idején Enzo Ferrari felkérésére volt sportigazgató az olaszoknál, majd 1991-ben elnöke lett a sportautógyártó vállalatnak.

A dokumentumfilmben Montezemolo arról is beszél, hogy a háromszoros vb-győztes brazil Ayrton Senna napokkal az 1994-es imolai halála előtt személyesen járt nála Bolognában. Elárulta, Senna a Ferrarihoz akart szerződni, és ha ez bekövetkezett volna, akkor a német Michael Schumacher soha nem lett volna a maranellói istálló versenyzője. Ennek következményeként szerinte a Forma-1-es vb története is egészen másképpen alakult volna. Schumacher 2000 és 2004 között zsinórban öt vb-címet nyert a Ferrarival, összességében pedig hétszeres világbajnokká vált.

Montezemolo azt is elmondta, a mai napig megnéz minden egyes F1-es futamot, és ezt általában egyedül teszi. Hozzátette, az elmúlt években két televíziót tört össze mérgében.

 

Legfrissebb hírek

Hamiltont és a riválisokat is meglepte a Ferrari erős tempója Silverstone-ban

F1
1 órája

Hamilton pole pozícióba repítette a Ferrarit! Russell ötödik a silverstone-i sprintidőmérőn

F1
4 órája

Hamilton nyitott az élen hazai pályán; Antonelli egyelőre Russell előtt Silverstone-ban

F1
8 órája

„Kétszer akkora is lehet a hátrányunk” – Hamilton nehéz hétvégére számít

F1
Tegnap, 20:43

Russell hazai áttörésre készül; Antonelli visszavágna az első silverstone-i sprinthétvégén

F1
Tegnap, 18:07

A Cadillac amerikai fényezéssel ünnepel a Brit Nagydíjon – képek

F1
2026.07.01. 17:35

A McLaren különleges fényezéssel készül a Brit Nagydíjra – képek

F1
2026.06.30. 18:42

A sokkoló évkezdet után a Hungaroringen érne el áttörést az Aston Martin

F1
2026.06.30. 16:57
Ezek is érdekelhetik