Hamilton maradt az élen, a Mercedes kettős elsőséggel hangolt a monzai időmérőre

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2024.08.31. 13:43
Lewis Hamilton volt a leggyorsabb a monzai utolsó szabadedzésen (Fotó: AFP)
Lewis Hamilton volt a leggyorsabb a Formula–1-es Olasz Nagydíj harmadik szabadedzésén. A Mercedes versenyzője mögött csapattársa, George Russell végzett, míg harmadikként Charles Leclerc zárta a monzai utolsó tréninget, amelyen az első két gyakorlással ellentétben nem került elő a piros zászló.

Eseménydús pénteki napot hozott a monzai versenyhétvége. Az első szabadedzésen Max Verstappen nyitott az élen, majd a második gyakorláson Lewis Hamilton vette át a vezetést. A Ferrari eddig jól megy hazai pályán, míg a Red Bullnál továbbra sem túl bizakodóak, ám a csapatoknak volt lehetőségük kipróbálni még néhány dolgot az időmérőt megelőzően.

A harmadik edzés – akárcsak az előző kettő – napfényes, nyári körülmények között kezdődött. Elsőként a Sauber versenyzői vették birtokba a monzai pályát, majd szép lassan érkeztek a többiek is. Az első gyors kör Kevin Magnussen nevéhez fűződött, kicsivel később a Red Bull versenyzői is feliratkoztak a listára.

Negyedóra elteltével Oscar Piastri volt az aktuális leggyorsabb, ám a mezőny fele még nem rendelkezett köridővel. Kicsivel később Lando Norris, majd Carlos Sainz Jr. vette át a vezetést. Húsz perc elteltével George Russell állt az élen, majd ismét Ferrari-elsőséget láthattunk Charles Leclerc révén.

A tréning felén átmenetileg Alexander Albon volt a leggyorsabb, ám néhány perc elteltével érkeztek a Ferrari versenyzői, s a hazai szurkolók legnagyobb örömére átvették a vezetést. Sainz állt az élen, őt Leclerc követte alig egy tizedmásodperces lemaradással. Később a monacói megelőzte csapattársát a köridők tekintetében, majd Norris jött be a két Ferrari-pilóta közé.

A hajrában Piastri és Leclerc került a figyelem középpontjába, amikor előbb a monacói, majd Piastri tartotta fel gyors körön érkező versenytársát az Ascari-kanyarba menet. Az utolsó körökben a Mercedes versenyzői ugrottak az első két helyre, s az állás már nem is változott a kockás zászló lengetéséig.

A második szabadedzést követően Hamilton a harmadik tréninget is behúzta Monzában, mögötte csapattársa, Russell zárta a gyakorlást. Harmadikként Leclerc hangolódott az időmérőre, a top tízet Piastri, Norris, Verstappen, Sainz, Albon, Franco Colapinto és Nico Hülkenberg egészítette ki.

Folytatás 16 órakor az időmérővel!

1.Lewis HamiltonbritMercedes1:20.117átlag: 260.304 km/ó20 kör
2.George RussellbritMercedes1:20.2100.093 mp h.24
3.Charles LeclercmonacóiFerrari1:20.2260.10922
4.Oscar PiastriausztrálMcLaren-Mercedes1:20.2520.13515
5.Lando NorrisbritMcLaren-Mercedes1:20.2620.14515
6.Max VerstappenhollandRed Bull-Honda RBPT1:20.3680.25124
7.Carlos Sainz Jr.spanyolFerrari1:20.4630.34620
8.Alexander AlbonthaiföldiWilliams-Mercedes1:20.5960.47915
9.Franco ColapintoargentinWilliams-Mercedes1:20.9050.78817
10.Nico HülkenbergnémetHaas-Ferrari1:20.9430.82618
11.Fernando AlonsospanyolAston Martin-Mercedes1:20.9680.85122
12.Daniel RicciardoausztrálRB-Honda RBPT1:21.0770.96018
13.Cunoda JukijapánRB-Honda RBPT1:21.1411.02415
14.Pierre GaslyfranciaAlpine-Renault1:21.1551.03820
15.Lance StrollkanadaiAston Martin-Mercedes1:21.1571.04023
16.Kevin MagnussendánHaas-Ferrari1:21.2081.09121
17.Esteban OconfranciaAlpine-Renault1:21.2581.14119
18.Sergio PérezmexikóiRed Bull-Honda RBPT1:21.2871.17023
19.Valtteri BottasfinnSauber-Ferrari1:21.3571.24020
20.Csou Kuan-jükínaiSauber-Ferrari1:22.0351.91818
olasz nagydíj, a harmadik szabadedzés végeredménye
75. OLASZ NAGYDÍJ
Augusztus 30., PÉNTEK
1. szabadedzés1. Verstappen 1:21.676
2. szabadedzés1. Hamilton 1:20.738
Augusztus 31., SZOMBAT
3. szabadedzés1. Hamilton 1:20.117
Időmérő16.00–17.00
SZEPTEMBER 1., VASÁRNAP
A verseny (53 kör, 306.72 km) rajtja:15.00
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Azeri Nagydíj, Baki Szeptember 15., 13.00
Szingapúri Nagydíj, SzingapúrSzeptember 22., 14.00
Amerikai Nagydíj, AustinOktóber 20., 21.00

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik