Áldás vagy átok a Ferrari előretörése a McLaren szempontjából? Maranellóba kerülhet a konstruktőri trófea?

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2024.09.09. 16:43
McLaren, Red Bull vagy Ferrari? Kié lesz a 2024-es konstruktőri cím? (Fotó: AFP)
A Ferrari remek sikert aratott a Formula–1-es Olasz Nagydíjon, azonban egyelőre a versenyzők és a csapatfőnök sem tudja, valóban beváltak-e a Monzában bevetett fejlesztések, és hogy a továbbiakban is képesek lesznek-e harcba szállni a győzelemért és esetleg a konstruktőri címért.

A Ferrari a május végi Monacói Nagydíjat követően tért vissza a dobogó felső fokára, és újra lőtávolon belül került a bajnoki összetettben. Megalapozott esélyről azonban egyelőre nehéz beszélni, hiszen a maranellói alakulat eddig eléggé hullámzó teljesítményt nyújtott az idényben. Bár a kezdeti óriási Red Bull-fölény után úgy festett, a Scuderia lehet a „vörös bikák” első számú kihívója, látványosan visszaesett az elrontott fejlesztések után, és az előretörő McLaren, meg a fel-fellángoló Mercedes mögé csak a negyedik erővé lépett hátra.

Ezt jól mutatta, hogy a monte-carlói diadal után mindössze 25 pont volt a hátránya a konstruktőri bajnokságban, míg a hazai pályán győztes Charles Leclerc 31 pontra közelítette meg a címvédő Max Verstappent, amit a kanadai kettős kiesés, illetve hat nagydíjhétvégén csupán három dobogós helyezés követett, miközben a Red Bull egyszer (Spanyol GP), a McLaren kétszer (Magyar és Holland GP), míg a Mercedes háromszor (Osztrák, Brit és Belga GP) győzedelmeskedett.

A Scuderia aztán a nyári szünetet követő zandvoorti hétvégén meglepően jó formát mutatott, és sötét lóként érkezett meg a hazai versenyére, mert amellett, hogy arra lehetett számítani, a monzai nyomvonal jobban fekszik az autójának, az SF-24-es jelentős fejlesztési csomagot is kapott. A monacói, spanyol pilótapáros a negyedik és az ötödik helyre kvalifikálta magát a tifosók előtt, majd másnap a remek stratégiai húzásnak köszönhetően Leclerc útja egészen a pódium felső fokáig vezetett. A Ferrari monacói versenyzője újabb sikere, valamint Carlos Sainz Jr. negyedik helye révén sok pontot zsebelt be, 39 pontra csökkentve lemaradását a konstruktőri tabellát vezető Red Bull mögött. Így hiába tűnik jelenleg az osztrákok mögött 8 pontos hátránnyal érkező McLaren a bajnoki cím legnagyobb várományosának, még az olaszokat sem lehet leírni.

A legfőbb próbát azonban majd az Amerikai Nagydíj jelentheti, ott mutatkozhat meg először, hogy sikerült-e megoldania a problémáit a csapatnak. A monzai aszfaltcsík ugyanis különleges karakterisztikájú, és több pályaspecifikus elem is helyet kapott az autón, miközben az azeri és a szingapúri sem számít hagyományos nyomvonalnak, így az előző versenyhétvégén mutatott remek szereplés még nem garancia arra, hogy sikerült orvosolni a korábban jelentkező gondokat.

„Várnunk kell a hagyományosabb pályákra, hogy lássuk, ez a fejlesztés valóban fordulópontot jelent-e, és a győzelmekért harcolhatunk, vagy visszaesünk oda, ahol Zandvoortban voltunk. Őszintén nem tudom. Több mintára van szükségünk ezzel az új padlólemezzel, és szokványosabb aszfaltcsíkokra kell mennünk. A következő ilyen Austin lesz, elvégre a soron következő Azerbajdzsán és Szingapúr meglehetősen egyedi. Austin fogja megmutatni, mennyire jó az új padlólemez – tekintett előre Sainz. – Bakiban nincs egyetlen nagy vagy közepes tempójú kanyar, mind lassú és egyedi akárcsak Szingapúrban. Szóval szerintem nem fogjuk ott látni, mennyit fejlődött a kocsi a gyors és a közepes tempójú kanyarokban.”

Az általa két legfontosabb helyszínnek tartott Monacóban és Monzában is diadalmaskodó Leclerc sem ragadtatta el magát túlzottan a sikertől: „A fejlesztésnek köszönhetően közelebb kerültünk a McLarenhez, de ezzel még nem mi lettünk a legyőzendő istálló az idény hátralévő részét tekintve. Szingapúrban talán erősek lehetünk, más pályákon viszont úgy hiszem, még mindig egy lépéssel a McLaren és a Red Bull mögött vagyunk. De azt megmutattuk, hogy pariban lehetünk a McLarennel, ha mindent jól csinálunk. Megtettünk néhány lépést előre, de úgy hiszem, még meg kell tennünk párat.”

A frissítésekkel kapcsolatban a csapatfőnök, Frédéric Vasseur is szkeptikus. „Hiba lenne következtetéseket levonni, vagy változtatni a terveken az olaszországi győzelem után. Elég nehéz megérteni, pontosan milyen hatása van a fejlesztéseknek egy olyan pályán, mint amilyen a monzai, hiszen eléggé különbözik a konfiguráció a többi helyszínen használttól. Az időmérőn hat vagy hét autó volt kevesebb mint egy tizeden belül, így minden apróság számít. Lehet azt mondani, hogy a fejlesztés kulcsfontosságú volt, de a vasárnapi tempónk inkább a gumihasználathoz volt köthető.”

„Hosszú út vezet Abu-Dzabiig, hozzávetőlegesen 450 pont szerezhető még. Nagyon szoros a küzdelem. Jó néhány évet eltöltöttem már a bokszfalon, de a mostani az első alkalom, amikor nyolc versenyzőnek is lehetősége van a győzelemre úgy, hogy nincs ütközés vagy baleset. Négy csapat képes nyerni vagy dobogóra állni, és folyamatosan változik a helyzet.”

„Leginkább a Spa-Francorchamps-ban látottak nyűgöztek le: az első szabadedzésen a McLaren, a másodikon a Red Bull volt a leggyorsabb, aztán mi szereztük meg a pole pozíciót, majd vasárnap a Mercedes aratott sikert. És szinte mindenhol ez volt a helyzet, a kivételt talán Zandvoort jelentette, ahol Lando (Norris) egyeduralkodott. És egészen az idény végéig erre lehet számítani: óriási küzdelem lesz.”

„Nyolc autó hasonlóan versenyképes, de amíg az egyik csapat kettős sikert ér el, a másik hetedik-nyolcadik helyen zárhat. Nem szeretnék az esetleges kiesésekről beszélni, de ez hatalmas különbséget jelenthet a pontok szempontjából. Szóval most összpontosítsunk inkább Azerbajdzsánra. Meg voltam győződve arról, hogy Hollandia nehéz lehet, és most meg vagyok arról is, hogy a következő három helyszín jobban kedvezhet nekünk.”

A Ferrari Monzában már bizonyított, így a legnagyobb kérdés az, tovább tudja-e vinni a lendületet Azerbajdzsánra és Szingapúrra, hogy még közelebb férkőzhessen az élen álló kettőshöz. A Scuderia legutóbb 2008-ban szerezte meg a csapatbajnoki trófeát, így Maranello jó ideje vár már az újabb sikerre.

Az olaszok hirtelen előretörése lehet egyszerre áldás és átok is a McLaren számára. Noha többen is úgy vélik, a wokingiak nagy lehetőséget szalasztottak el Monzában, Andrea Stella csapatfőnök szerint nem volt egyértelmű a fölényük a versenyen.

„Szeretném, ha jobban kihasználnánk az autó versenyképességét. Ami a versenyt illeti, úgy gondolom, félreértés, hogy magasan a McLaren volt a leggyorsabb. Leclerc ugyanolyan gyors volt, ugyanazt a tempót futotta, mint Oscar (Piastri) az első etapon, és a második etapban is végig ott tudott maradni a két McLaren sarkában. A Ferrari Monzában ugyanolyan versenyképes volt, mint mi, legalábbis ami Leclerc-t illeti, ami számunkra nem igazán jó hír.”

„Ez azt jelentette, hogy meg kellett küzdenünk velük, ők jó munkát végeztek, kihasználták a különbségeket. Ezzel egy időben jó hír is, mert azt jelenti, hogy több autó vehet el pontot a Red Bulltól, vagyis, azt hiszem, igazából ez jó hír. Biztosítanunk kell, hogy kihozzuk az autóban rejlő lehetőségeket, még akkor is, ha a Ferrari hatalmas kihívás elé állít minket a győzelemért folyó küzdelemben.”

7. AZERI NAGYDÍJ
SZEPTEMBER 13., PÉNTEK
1. szabadedzés11.30–12.30
2. szabadedzés15.00–16.00
SZEPTEMBER 14., SZOMBAT
3. szabadedzés10.30–11.30
Időmérő14.00–15.00
SZEPTEMBER 15., VASÁRNAP
A verseny (51 kör, 306.049 km) rajtja:13.00
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Szingapúri Nagydíj, SzingapúrSzeptember 22., 14.00
Amerikai Nagydíj, AustinOktóber 20., 21.00
Mexikóvárosi Nagydíj, MexikóvárosOktóber 27., 21.00

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik