A 34 éves mexikói versenyző Instagram-oldalán szívhez szóló videós bejegyzésben tudatta a világgal, hogy aláírt szerződése ellenére nem ő vezeti jövőre az istálló egyik autóját, ugyanakkor Twitter-csatornáján szövegesen is megerősítette: elhagyja a csapatot.
„Négy hihetetlen szezon után az Oracle Red Bull és Sergio Pérez megállapodtak, hogy elválnak útjaik. Ez idő alatt Checo fontos szerepet játszott a csapat futamgyőzelmeiben, számtalan dobogós helyezésében és két konstruktőri világbajnoki címében, jelentősen hozzájárulva az istálló legsikeresebb F1-es korszakához” – áll a közleményben, amely idézi Sergio Pérez szavait is.
„Elképesztően hálás vagyok az elmúlt négy évért, amelyet az Oracle Red Bull Racingnél töltöttem, és a lehetőségért, hogy egy ilyen csodálatos csapattal versenyezhettem. A Red Bullnál versenyezni felejthetetlen élmény volt, és mindig is nagyra tartom majd a közösen elért sikereket. Rekordokat döntöttünk, figyelemre méltó eredményeket értünk el közösen, és az a kiváltság ért, hogy sok hihetetlen emberrel találkozhattam az együtt töltött idő során” – így maga Pérez a távozásáról.
Arról viszont nem beszélt, hogy a jövőben melyik csapatnál folytatja pályafutását, már ha egyáltalán folytatja Formula–1-es, sőt autóversenyzői karrierjét.
Pérez a 2020-as idény végén, első győzelme megszerzése után került a Red Bullhoz, szinte az utolsó pillanatban – már-már úgy volt, hogy a következő idényre csapat nélkül marad, mivel a 2021-es idényre az Aston Martinná alakuló Force India Sebastian Vettelt szerződtette a helyére. A Red Bullnál aztán négy idény alatt 90 futamon szerepelt a mexikói, aki öt győzelme mellett három pole pozíciót szerzett, 24 alkalommal állhatott dobogóra, s 2022-ben a harmadik, tavaly pedig a második helyen végzett az egyéni világbajnoki pontversenyben.
Mostani bejelentése után nem sokkal a Red Bull is megerősítette a távozását. Arról sem a versenyző, sem a csapat nem ejtett szót, hogy jövőre ki lesz az istálló másik versenyzője Max Verstappen mellett. Mindenesetre a „zuhanyhíradó” leggyakrabban az energiaitalosok utánpótlásához tartozó és idény közben az RB Hondánál versenyző Liam Lawson nevét emlegeti mint a megüresedett helyre legesélyesebb pilótát.