Nemzeti Sportrádió: a Hungaroring történetének legnagyobb változásait láthatjuk az idei Magyar Nagydíjon

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2025.01.19. 12:06
Többek között a Hungaroring főépülete is a nulláról épül újjá (Fotó: Getty Images)
Tóth Anita, a MOB és a Hungaroring Zrt. sajtófőnöke, lapunk korábbi rovatvezetője volt a vasárnapi Sportreggel vendége a Nemzeti Sportrádióban. Főleg az olimpiai élmények és a Hungaroring felújítása volt a téma, de több érdekességet is elárult például Lewis Hamiltonról és a Dakar raliról is.
Tóth Anita (jobbról  második) a Sportrádióban

„Ez a Hungaroring történetében a legnagyobb változtatás, mert korábban kétszer átépítettük a pálya nyomvonalát, egyszer meghosszabbítottuk a célegyenest, egyszer pedig hozzáépítettünk a főépülethez. A tavalyi Magyar Nagydíj után lerombolták a főépületet és a főlelátót. (...) 2026-ban lesz teljesen kész, de az lesz a fő feladat, hogy minden futamot úgy rendezzünk meg, mintha nem zajlana építkezés. Így már a tavalyi futamot is úgy tartottuk meg, hogy közben épült a műveleti-operatív központ, lecserélték a közműveket, amire 1986 óta nem került sor” – fogalmazott Tóth Anita, majd kifejtette, hogy miért volt szükség a teljes átalakításra.

„A miénk volt a legkisebb paddock, nem fértek el a kamionok és a boxokban sem fértek el rendesen a csapatok. A mi hatalmas szerencsénk Budapest közelsége, valamint az, hogy itt vannak a legjobb szervezők. Ez megkönnyítette azt, hogy a naptárban maradjunk, de azt mindenki látta, hogy ez az állapot nem tartható sokáig” – mondta a sajtófőnök, példaképp megemlítve az épülő új szaúd-arábiai pályát. 

Tóth Anita leszögezte, hogy „gombamód” nőnek ki az új épületek Mogyoródon, mert a 2025-ös Magyar Nagydíjra már úgy kell mindennek kinéznie, mintha befejezték volna a teljes felújítást. 

A teljes beszélgetést ide kattintva lehet meghallgatni.

 

Legfrissebb hírek

„Tisztában volt vele, hogy a lehető legjobb formájában van” – Szűcs Szabina edzője a vb-n elért hatodik helyről

Atlétika
12 órája

A hétvégi verseny jó visszaigazolás volt Bőhm Csabának

Egyéb egyéni
22 órája

Hivatalosan is felveszi Nigel Mansell nevét a Hungaroring 4-es kanyarja

F1
2025.03.24. 13:07

A Hungaroring célegyenesével jelenleg még Max Verstappennek is meggyűlne a baja

F1
2025.03.24. 12:40

Rákosi Gyula, Nagy Antal és Németh Krisztián tekintett vissza a XX. század legnagyobb magyar válogatott góljaira a Nemzeti Sportrádióban

Magyar válogatott
2025.03.21. 08:24

Öttusa: Vannak még hiányosságaim az akadálypályán – Bőhm Csaba

Egyéb egyéni
2025.03.20. 18:44

Pekler Zalánnak aludnia kellett volna, de nem tudta otthagyni Szoboszlaiék meccsét

Egyéb egyéni
2025.03.19. 18:16

A Rizespor légiósa, Mocsi Attila szerint a napi forma dönt majd a törökök ellen

Magyar válogatott
2025.03.19. 16:31
Ezek is érdekelhetik