Mint ismert, a Red Bull csütörtök délelőtt is hivatalosan is bejelentette, hogy Cunoda Juki váltja Liam Lawsont már a soron következő Japán Nagydíjtól, míg az új-zélandi versenyző a testvércsapatnál, a Racing Bullsnál folytathatja pályafutását. A „vörös bikák" gyorsan össztűz alá kerültek az újabb idényközi cseréjük miatt, sokan úgy vélik, már alapból is a japán pilótát kellett volna szerződtetni az előző év végén elküldött Sergio Pérez helyére, míg mások túl korainak tartják Lawson leváltását, s időt adtak volna még neki.
Utóbbi tábort erősíti a korábbi Formula–1-es versenyző, Giedo van der Garde, aki Instagram-bejegyzésében pánikszerűnek és megalázónak nevezte a Red Bull lépését, s a jelek szerint egyetért vele Max Verstappen is, aki kedvelte honfitársa posztját. „Kezdek kissé belefáradni abba, hogy a teljesítmény szempontjából mindenki az F1-et emlegeti a legkeményebb sportként, és hogy ha valaki alulteljesít, annak viselnie kell a következményeket. Igen, teljesítened kell. Igen, őrületesen nagy a nyomás. De véleményem szerint ez inkább számít megalázásnak vagy pánikszerű reakciónak, mintsem valódi sportteljesítménynek. Tudatos döntést hoztak, és úgy adtak két versenyt Liamnek, hogy már előre eldöntötték a sorsát, és megtörték a lelkét."
„Ne felejtsük el azt az elkötelezettséget, kemény munkát és sikert, amit Liam beletett a karrierjébe, hogy eljusson erre a szintre, ahol most van. Emlékszem a saját véremre, verejtékemre és könnyeimre, amíg eljutottam az F1-be. És még mi kellhet ahhoz, hogy valaki egy abszolút élcsapatnál versenyezzen! Igen, alulteljesített az első két futamon, de ha valaki, ő teljesen tudatában van ennek. Talán ő javasolta a cserét, de ha nem, akkor sok erőt és bátorságot kívánok neki, hogy újra ott legyen a rajtrácson Japánban. Bízz magadban, fel a fejjel, és bizonyítsd be, hogy tévedtek!" – állt a többek között Verstappen, illetve a négyszeres vb-első mellől régebben összesen tizenkét nagydíj után elküldött Pierre Gasly által kedvelt bejegyzésben.
Arról már korábban is szóltak hírek, hogy a csapata e heti válságértekezletén részt vevő Verstappen Lawson megtartása mellett kardoskodott, amit a mostani reakciója is alátámaszt. A címvédő már a múlt hétvégi Kínai Nagydíjon is kiállt a fiatal új-zélandi mellett, jelezve, nem a csapattársa személyével, hanem az autójával van a gond. A holland kijelentette, szerinte a mindkét időmérőn utolsó helyen záró pilóta gyorsabb lenne a sokkal könnyebben vezethető Racing Bulls volánja mögött, és akkor védelmébe vette a Red Bull döntését is, mondván, új csapattársa tett azért, hogy ő kapja meg az ülést Cunoda helyett.
A jelek szerint a „vörös bikák" újabb lépésével azonban már nem ért egyet Verstappen, akivel kapcsolatban újra felerősödtek azok a hangok, hogy idő előtt kiléphet a Red Bullhoz kötődő szerződéséből. A McLaren ügyvezető igazgatója, Zak Brown szerint a holland már az idei év végén elhagyja az osztrákokat, és a Mercedesszel kezdi meg a nagy szabályváltoztatásokat hozó 2026-ot. A németek mellett az Adrian Newey-val erősítő Aston Martinnal is szóba hozták már.
39. JAPÁN NAGYDÍJ | |
ÁPRILIS 4., PÉNTEK | |
1. szabadedzés | 4.30–5.30 |
2. szabadedzés | 8.00–9.00 |
ÁPRILIS 5., SZOMBAT | |
3. szabadedzés | 4.30–5.30 |
Időmérő | 8.00–9.00 |
ÁPRILIS 6., VASÁRNAP | |
A verseny (53 kör, 307.471 km) rajtja | 7.00 |
KÖVETKEZŐ VERSENYEK | |
Bahreini Nagydíj, Szahír | április 13., 17.00 |
Szaúdi Nagydíj, Dzsidda | április 20., 19.00 |
Miami Nagydíj, Miami | május 4., 22.00 |