A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) megerősítette, hogy három autóval kapcsolatban is felvetődött a szabálysértés gyanúja a kínai verseny leintését követően: Charles Leclerc és Pierre Gasly autója nem érte el az erre az évre 800 kilogrammra felemelt minimumsúlyt, míg Lewis Hamilton Ferrariján túlzott mértékben elvékonyodott a kopólemez. E két vétség rendszerint kizárást von maga után, ami ezúttal sem történt másként: mindhárom említett versenyzőt diszkvalifikálták a sanghaji futamból.
A szövetség Leclerc esetében kiemeli, az SF25-ös a sérült első szárnnyal 800 kilogrammot nyomott, majd miután kicserélték a szóban forgó elemet egy újra, 800.5 kg-ra emelkedett a súlya. Ezután a hivatalos előírásoknak megfelelően leszívták a versenygépből a fennmaradó (kétliternyi) üzemanyagot, ami ahhoz vezetett, hogy a Ferrari már nem érte el a meghatározott minimumsúlyt, s attól többszöri ellenőrzés után is pontosan egy kilogrammal maradt el, mint ahogyan Gasly Alpine-ja is. A monacói az ötödik, míg a francia a tizenegyedik helyen szelte át a célvonalat vasárnap, de előbbi a döntés értelmében pont nélkül maradt.
Míg Leclerc-nél a súlylimit szabályainak megsértése, a mögötte célba érő Hamiltonnál a kopólemez túlzott elvékonyodása vezetett kizáráshoz. A hétszeres világbajnokot a 2023-as Amerikai Nagydíjon ebből az okból már diszkvalifikálták, érdekesség, hogy akkor is sprinthétvégét rendeztek. A brit padlólemezét három ponton ellenőrizték: 8.6, 8.6, valamint 8.5 millimétert mértek, miközben az alsó határ 9 milliméter volt.
Mindennek tükrében más megvilágításba kerül, hogy az olasz Motorsport a múlt hétvégi Ausztrál Nagydíjat követően arról számolt be, hogy a Ferrari szombati visszaesése hátterében a hasmagasság kényszerű megemelése állt, mert a csapat attól tartott, máskülönben túlságosan elvékonyodhat a kopólemezük…
A két Ferrari, valamint Gasly kizárását követően változott a végeredmény: Esteban Ocon a Haasszal a szenzációs ötödik, Andrea Kimi Antonelli a hatodik, Alexander Albon a hetedik, Oliver Bearman a nyolcadik, Lance Stroll a kilencedik, míg Carlos Sainz Jr. a tizedik, vagyis az utolsó pontszerző helyre lépett előre. Utóbbi az első pontjait szerezte meg a Williams színeiben, míg korábbi csapata, a Ferrari 18 pontot veszített, és épp a grove-i istálló mögé esett vissza a konstruktőri tabellán.
KÍNAI NAGYDÍJ, A VERSENY FRISSÍTETT VÉGEREDMÉNYE | |||||
---|---|---|---|---|---|
1. | Oscar Piastri | ausztrál | McLaren-Mercedes | 1:30:55.026 | |
2. | Lando Norris | brit | McLaren-Mercedes | 9.748 mp h. | |
3. | George Russell | brit | Mercedes | 11.097 mp h. | |
4. | Max Verstappen | holland | Red Bull-Honda | 16.656 mp h. | |
5. | Esteban Ocon | francia | Haas-Ferrari | 49.969 mp h. | |
6. | Andrea Kimi Antonelli | olasz | Mercedes | 53.748 mp h. | |
7. | Alexander Albon | thaiföldi | Williams-Mercedes | 56.321 mp h. | |
8. | Oliver Bearman | brit | Haas-Ferrari | 1:01.303 p h. | |
9. | Lance Stroll | kanadai | Aston Martin-Mercedes | 1:10.204 p h. | |
10. | Carlos Sainz | spanyol | Williams-Mercedes | 1:16.387 p h. | |
11. | Isack Hadjar | francia | Racing Bulls-Honda | 1:18.875 p h. | |
12. | Liam Lawson | új-zélandi | Red Bull-Honda | 1:21.147 p h. | |
13. | Jack Doohan | ausztrál | Alpine-Renault | 1:28.401 p h. | |
14. | Gabriel Bortoleto | brazil | Sauber-Ferrari | 1 kör h. | |
15. | Nico Hülkenberg | német | Sauber-Ferrari | 1 kör h. | |
16. | Cunoda Juki | japán | Racing Bulls-Honda | 1 kör h. | |
FELADTÁK | megtett körök | kiesés oka | |||
Charles Leclerc | monacói | Ferrari | 56 | kizárták | |
Lewis Hamilton | brit | Ferrari | 56 | kizárták | |
Pierre Gasly | francia | Alpine-Renault | 56 | kizárták | |
Fernando Alonso | spanyol | Aston Martin-Mercedes | 4 | feladta |
A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA | |||||
---|---|---|---|---|---|
PILÓTÁK | GYŐZELEM | DOBOGÓ | PONTSZERZÉS | PONT | |
1. | Lando Norris | 1 | 2 | 3 | 44 |
2. | Max Verstappen | – | 1 | 3 | 36 |
3. | George Russell | – | 2 | 3 | 35 |
4. | Oscar Piastri | 1 | 1 | 3 | 34 |
5. | Andrea Kimi Antonelli | – | – | 3 | 22 |
6. | Alexander Albon | – | – | 2 | 16 |
7. | Esteban Ocon | – | – | 1 | 10 |
8. | Lance Stroll | – | – | 2 | 10 |
9. | Lewis Hamilton | – | – | 2 | 9 |
10. | Charles Leclerc | – | – | 2 | 8 |
11. | Nico Hülkenberg | – | – | 1 | 6 |
12. | Oliver Bearman | – | – | 1 | 4 |
13. | Cunoda Juki | – | – | 1 | 3 |
14. | Carlos Sainz | – | – | 1 | 1 |
KONSTRUKTŐRÖK | ||
1. | McLaren-Mercedes | 78 |
2. | Mercedes | 57 |
3. | Red Bull-Honda | 36 |
4. | Williams-Mercedes | 17 |
5. | Ferrari | 17 |
6. | Haas-Ferrari | 14 |
7. | Aston Martin-Mercedes | 10 |
8. | Sauber-Ferrari | 6 |
9. | Racing Bulls-Honda | 3 |
10. | Alpine-Renault | 0 |