
John Elkann ügyvezető elnök azt követően fogalmazta meg intelmét Charles Leclerc-hez és a hétszeres világbajnok Lewis Hamiltonhoz, hogy sem a monacói, sem a brit pilóta nem fejezte be vasárnap a Brazil Nagydíjat. A csapat emiatt a negyedik helyre csúszott vissza a konstruktőri pontversenyben, miközben egyik versenyző sem nyert még futamot az idén.
A csapathoz az egész szezonban kritikusan viszonyuló Hamilton rémálomnak titulálta a hétvégét, míg Leclerc arról beszélt, hogy nem boldog, és nagyon lassúnak találta az autót, amellyel szenvedett a sprintfutam kvalifikációjában.

Elkann szerint a brazíliai versenyhétvége nagy csalódás volt, meglátása alapján ugyanakkor fejlődött a Ferrari az idény során.
„Fontos, hogy pilótáink a vezetésre összpontosítsanak és kevesebbet beszéljenek!” – vélekedett.
A Ferrari 362 ponttal áll a negyedik helyen a konstruktőri rangsorban, Elkann szerint azonban megszerezhető a második pozíció a hátralevő három futamon, ehhez a 398 pontos Mercedest és a 366 ponttal álló Red Bullt kellene megelőzniük.








