Verstappen nyert Abu-Dzabiban, de Norris 2025 világbajnoka!

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2025.12.07. 15:30
null
Norris megszerezte pályafutása első világbajnoki címét (Fotó: AFP)
Max Verstappen (Red Bull) aratott győzelmet a Formula–1-es idényzáró Abu-dzabi Nagydíj versenyén, de ez nem volt elegendő a címvédéshez, Lando Norris (McLaren) a harmadik helyével biztosította pályafutása első világbajnoki címét! A kettőst Oscar Piastri (McLaren) választotta szét egymástól, aki az összetettben harmadikként zárt. Az első ötöst Charles Leclerc (Ferrari) és George Russell (Mercedes) tette teljessé.

A három bajnokesélyes sorakozott fel a rajtrács első három helyére a 2025-ös idényzáró Abu-dzabi Nagydíj versenye előtt. A pole pozícióból a 12 pontos hátránnyal az összettben második Max Verstappen várhatta a piros lámpák kialvását, míg mellőle a vb-éllovas Lando Norris rugaszkodhatott el abban a tudatban, hogy elég az első hármasban zárnia ahhoz, hogy megszerezze pályafutása első világbajnoki címét. Mögülük a 16 pontos lemaradásból fordítani próbálkozó Oscar Piastri várta a startot, aki tudta, egyetlen út vezethet a bajnoki trófeához, ha előre menekül. 

Az ausztrál pilóta George Russell-lel osztozott a második soron, a brit abban bízott, hogy adott esetben a bajnoki küzdelmet kihasználva törhet előre a dobogóra, míg a harmadik sorban Charles Leclerc és Fernando Alonso foglalt helyet, aki részese volt a legutóbbi háromfős vb-harcnak a 2010-es Abu-dzabi GP-n, amelyre akkor éllovasként érkezett, de üres kézzel távozott. 

Verstappen jövő évi csapattársa, Isack Hadjar a kilencedik, a F1-nek búcsút intő Cunoda Juki a tizedik, Andrea Kimi Antonelli a 14., míg Lewis Hamilton a 16. helyről vágott neki az 58 körös futamnak. 

Ami a gumistratégiát illeti, már a rajtnál volt eltérés a bajnokaspiránsok között: Verstappen és Norris a közepes, míg Piastri a kemény gumin indult. A legnépszerűbb keverék a sárga oldaljelzésű volt, hiszen összesen tizenhárom versenyző választotta azt, míg a fehér oldalfestésű mellett Cunoda, Antonelli és Lance Stroll döntött. Hamilton, Albon és a 250. nagydíját teljesítő Hülkenberg a lágy abroncsokon vág neki az idényzárónak.

Verstappen jól jött el, és megtartotta a vezetést, mögötte változatlan sorrendben fordult be a két McLaren, de Piastri nem hagyta annyiban, és már az első körben megelőzte Norrist, a kettős mögött Leclerc fordult be, aki Alonso ellen kényszerült védekezésre, míg Russell a hatodik helyig csúszott vissza.

Míg Verstappen apránként, körről körre növelte az előnyét, és az ötödik körben már két és fél másodperccel előzte meg Piastrit, Norris folyamatos nyomás alatt volt, Leclerc támadta, miközben az időközben Alonsót maga mögé utasító Russell is megérkezett mögéjük. A McLaren a 8. körben arra kérte Piastrit, hogy növelje a tempót, és próbáljon meg nyomást helyezni Verstappenre, miközben Norris továbbra sem tudta leszakítani magáról Leclerc-t. 

A britnek a 10. körben sikerült egy másodperc felé növelnie az előnyét, így fellélegezhetett, miközben a lágyon induló három versenyző már ekkor megjárta a bokszutcát, és kapott kemény gumikat a folytatásra. Míg Piastri lopta a távolságot Verstappen mögött, Norris kissé leszakította magáról Leclerc-t. 

Az élmezőnyből elsőként Russell jött ki kerékcserére, méghozzá a 15. körben, amire Norris és Leclerc két körrel később reagált. A brit és a monacói Russell előtt, de egy nagy vonat mögött tért vissza a 9-10. helyen, de utóbbinak védekeznie kellett a mercedeses ellen. Míg Leclerc-nek sikerült megtartania a helyét Russell előtt, Norris előre menekült, és körről körre előzte a még ki nem álló pilótatársakat. 

A brit a 23. körben érte utol Cunodát, és azonnal meg is előzte, ám mindezt úgy egy tette, hogy egy pillanatra átlépte a fehér vonalat. Az esetet a versenyirányítás is vette, és a sportfelügyelők Norrist előnyszerzés, míg Cunodát leszorítás miatt vizsgálták, végül utóbbi kapott 5 másodperces büntetést, miközben előbbi felmentették.

Verstappen abban a körben állt ki, amikor Norris megelőzte Cunodát, ekkor Piastri vette át a vezetést, aki hosszúra nyújtotta az etapját. Az ausztrál egészen a 42. körig várt a kiállással, ekkor már nem ő vezetett, ugyanis Verstappen a pályán egy körrel előtte megelőzte őt. Hátrébb eközben Norris és Leclerc másodszor is kiállt, a McLaren ugyanis teljesen lekövette a Ferrari taktikáját. A brit nemcsak a monacói előtt maradt, de kettejük közé bekerült Russell is. 

Leclerc ugyan megelőzte később a mercedesest, és némileg közeledett Norrisra, a brit így is kényelmes előnnyel vezetett. Piastri eközben több mint 20 másopderces hátrányból kezdte el a felzárkózást Verstappenre, de nem tudta elég gyors ütemben csökkenteni a hátrányát, sőt a végén inkább Norris kezdett el közeledni rá, miközben Leclerc leszakadt a negyedik helyen. 

Verstappen több mint 12 másodperc előnnyel szelte át a célvonalat Piastri előtt, és szerezte meg szezonbeli nyolcadik, míg pályafutása 71. győzelmét, de ez sem volt elég a címvédéshez, hiszen Norris harmadikként ért célba, amivel biztosította pályafutása első világbajnoki címét! A McLaren 2008 óta először nyert egyéni címet, míg 1998 óta duplázott újra, és nyerte meg a konstruktőri és az egyéni címet is egy adott évben. 

A negyedik Leclerc lett, majd Russell, Alonso, Ocon, Hamilton, Bearman, valamint Hülkenberg zárta a pontszerzők sorát. 

Ezzel véget ért a 2025-ös idény, de a mezőnynek nem lesz sok ideje pihenni, hiszen január végén már az első tesztet rendezik a 2026-os szabálykorszak hajnalán. Az első versenyt március 8-án rendezik Ausztráliában. 
 

ABU-DZABI NAGYDÍJ, A VERSENY VÉGEREDMÉNYE

  1.Max VerstappenhollandRed Bull-Honda
  2.Oscar PiastriausztrálMcLaren-Mercedes

12.594 mp h.

  3.Lando NorrisbritMcLaren-Mercedes

16.572 mp h.

  4.Charles LeclercmonacóiFerrari

23.279 mp h.

  5.George RussellbritMercedes

48.563 mp h.

  6.Fernando AlonsospanyolAston Martin-Mercedes1:07.562 p h.
  7.Esteban OconfranciaHaas-Ferrari1:09.876 p h.
  8.Lewis HamiltonbritFerrari1:12.670 p h.
  9.Oliver BearmanbritHaas-Ferrari1:16.166 p h.
10.Nico HülkenbergnémetSauber-Ferrari1:19.014 p h.
11.Lance StrollkanadaiAston Martin-Mercedes1:19.523 p h.
12.Gabriel BortoletobrazilSauber-Ferrari1:21.043 p h.
13.Carlos SainzspanyolWilliams-Mercedes1:22.158 p h.
14.Cunoda JukijapánRed Bull-Honda1:23.794 p h.
15.Andrea Kimi AntonelliolaszMercedes1:24.399 p h.
16.Alexander AlbonthaiföldiWilliams-Mercedes1:30.327 p h.
17.Isack HadjarfranciaRacing Bulls-Honda1 kör h.
18.Liam Lawsonúj-zélandiRacing Bulls-Honda1 kör h.
19.Pierre GaslyfranciaAlpine-Renault1 kör h.
20.Franco ColapintoargentinAlpine-Renault1 kör h.

 

A VILÁGBAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE

PILÓTÁKGYŐZELEMDOBOGÓPONTSZERZÉSPONT
  1.Lando Norris71826423
  2.Max Verstappen81527421
  3.Oscar Piastri71626410
  4.George Russell2926319
  5.Charles Leclerc722242
  6.Lewis Hamilton21156
  7.Andrea Kimi Antonelli318150
  8.Alexander Albon12  73
  9.Carlos Sainz213  64
10Fernando Alonso11  56
11.Isack Hadjar111  51
12.Nico Hülkenberg19  50
13.Oliver Bearman11  43
14.Liam Lawson7  38
15.Esteban Ocon10  38
16.Cunoda Juki11  33
17.Lance Stroll7  32
18.Pierre Gasly7  22
19.Gabriel Bortoleto5  19

 

KONSTRUKTŐRÖK 
  1.McLaren-Mercedes833
  2.Mercedes469
  3.Red Bull-Honda451
  4.Ferrari398
  5.Williams-Mercedes137
  6.Racing Bulls-Honda  92
  7.Aston Martin-Mercedes  88
  8.Haas-Ferrari  81
  9.Sauber-Ferrari  69
10.Alpine-Renault  22

 

17. ABU-DZABI NAGYDÍJ
DECEMBER 5., PÉNTEK
1. szabadedzés1. Norris 1:24.485
2. szabadedzés1. Norris 1:23.083
DECEMBER 6., SZOMBAT
3. szabadedzés1. Russell 1:23.334
Időmérő1. Verstappen, 2. Norris, 3. Piastri
DECEMBER 7., VASÁRNAP
A verseny 1. Verstappen, 2. Piastri, 3. Norris
KÖVETKEZŐ VERSENY
Ausztrál Nagydíj, Melbourne2026. március 8.

 

 

Legfrissebb hírek

Nem ilyen befejezésre vágytam – Piastri

F1
5 órája

Rendkívül büszke vagyok az egész csapatra, nagyon könnyen fel is adhattuk volna – Verstappen

F1
5 órája

„Azt hittem, nem fogok sírni, de most mégis sírok” – sok küzdelem kísérte Norrist a világbajnoki címig

F1
7 órája

Továbbra is az M4 Sport közvetíti az F1-et Magyarországon

F1
10 órája

A McLaren sportszerű küzdelemre számít Abu-Dzabiban

F1
11 órája

Játszmázás, személyes érdekek, és egyetlen cél: a bajnoki trófea – Norris, Verstappen vagy Piastri emelheti magasba Abu-Dzabiban?

F1
12 órája

„Megpróbáljuk megnyerni a világbajnoki címet” – Verstappen feltüzelt, de tudja, hogy szerencsére is szüksége lesz

F1
2025.12.06. 17:59

Vb-aspiránsok az első három helyen: Verstappené a pole pozíció Norris és Piastri előtt az év utolsó időmérőjén!

F1
2025.12.06. 16:03
Ezek is érdekelhetik