A Mercedes és a Ferrari a két legyőzendő csapat – McLaren

H. L.H. L.
2026.02.25. 11:34
Lesz esélye a címvédésre a McLarennek? (Fotó: AFP)
A Formula–1-es McLaren csapatfőnöke, Andrea Stella úgy érzi, a második bahreini teszt igazolta, hogy két riválisuk, a Mercedes és a Ferrari is előrébb jár.

A 2026-os Formula–1-es idényt megelőző tesztidény során egyértelműen kidomborodott, hogy a nagy négyes, a McLaren, a Mercedes, a Red Bull és a Ferrari a mezőny előtt jár, arról azonban eltértek a vélekedések, hogy ezen csapatok között milyenek lehetnek az erőviszonyok. A konstruktőri címvédő wokingiak csapatfőnöke, Andrea Stella szerint a Mercedes és a Ferrari számít jelenleg az etalonnak, és ha megnézzük a felkészülés folyamán megtett távot, valamint a legjobb köridőket, akkor is e két istálló neve köszön vissza. Az „ezüstnyilak” összességében a legtöbb kört tették meg, és az erőforrás terén is előnyben lehetnek, míg a Scuderia Barcelonában és Bahreinben is a leggyorsabbnak bizonyult, miközben aerodinamikai megoldásaival vonta magára a figyelmet. 

Ami az erősorrendet illeti, azt mondanám, hogy az utolsó teszt megerősítette, hogy a Mercedes és a Ferrari a két legyőzendő csapat. Úgy vélem, a McLaren sincs mérföldekre. Jó látni, hogy a legjobb négybe tartozunk, de úgy fest, ez a két alakulat kis előnyben van. Összességében pozitív tesztet tudhatunk magunk mögött, különösen Bahreinben. Az autó egészen megbízható volt, és gyakorlatilag valamennyi tervezett elemet teszteltünk viselkedés, megbízhatóság és versenyképesség szempontjából. Ez lehetővé tette a számunkra, hogy sok kört tegyünk meg, és sokat tanuljunk, és most már ott tartunk, hogy kijelenthetjük, tudjuk, mi van az autóban, és hogyan tudjuk kiaknázni a benne rejlő potenciált” – magyarázta az olasz szakember.

„Persze minden új, és minden menettel tanulunk valamit, de összességében valamennyi napon sikerült kicsit javítanunk a teljesítményen, mert tudtunk kísérletezni, játszhattunk a beállításokkal, az aerodinamika optimalizálásával, a gumikkal, illetve az erőforrás kihasználásával is, ami mindenképpen fontos rész.”

Sajtóhírek szerint az előző két évben egyaránt konstruktőri címet ünneplő McLaren az Ausztrál Nagydíjon eleve erősebb lehet, hiszen megkapja a gyári csapat által már a második bahreini teszten is használt új motorverziót. A wokingiak mellett természetesen az Alpine és a Williams is a legfrissebb erőforrást kapja meg az idénynyitóra, ami önmagában különbséget jelent a teszt során látottakhoz képest. Az, hogy a címvédő alakulat ennek révén át tudja-e ugrani a Ferrarit, kérdéses, az viszont biztos, hogy már a pályavezetés, és a körülmények is eltérnek a Bahreinben tapasztaltaktól, így az Albert Parkban más erősorrend rajzolódhat ki. 

IDÉNY ELŐTTI MÁSODIK KOLLEKTÍV TESZT, BAHREIN
 Február 18.Február 19.Február 20.
 

Délelőtt

Délután

Délelőtt

Délután

Délelőtt

Délután

McLAREN

Norris

Piastri

Norris

Piastri

Piastri

Norris

FERRARI

Leclerc

Hamilton

Hamilton

Leclerc

RED BULL

Hadjar

Verstappen

Hadjar

Verstappen

MERCEDES

Antonelli

Russell

Russell

Antonelli

Antonelli

Russell

ASTON MARTIN

Alonso

Stroll

Alonso

Stroll

ALPINE

Gasly

Colapinto

Colapinto

Gasly

HAAS

Ocon

Bearman

Bearman

Ocon

Ocon

Bearman

RACING BULLS

Lindblad

Lawson

Lawson

Lindblad

WILLIAMS

Albon

Sainz

Albon

Sainz

AUDI

Hülkenberg

Bortoleto

Bortoleto

Hülkenberg

Hülkenberg

Bortoleto

CADILLAC

Pérez

Bottas

Bottas

Pérez

Pérez

Bottas

 

40. AUSZTRÁL NAGYDÍJ
MÁRCIUS 6., PÉNTEK
1. szabadedzés2.30–3.30
2. szabadedzés6.00–7.00
MÁRCIUS 7., SZOMBAT
3. szabadedzés2.30–3.30
Időmérő6.00–7.00
MÁRCIUS 8., VASÁRNAP
A verseny (58 kör, 306.124 km) rajtja5.00
KÖVETKEZŐ VERSENY
Kínai Nagydíj, Sanghajmárcius 15., 8.00
Japán Nagydíj, Szuzukamárcius 29., 7.00
Bahreini Nagydíj, Bahreináprilis 12., 17.00

 

 

Legfrissebb hírek

Magyar aerodinamikai mérnöke lett a Mercedesnek

F1
1 órája

Lewis Hamilton: Őrületes szezon lesz

F1
2026.02.22. 11:00

A Ferrari állva hagyta a mezőnyt az utolsó tesztnapon; az Aston Martin mért kört sem futott

F1
2026.02.20. 17:05

Antonelli a leggyorsabb az utolsó előtti tesztnapon; az Aston Martin megint megadta magát

F1
2026.02.19. 17:05

Russell egy századdal előzte meg Piastrit; a Red Bull, az Aston Martin és a Ferrari is időt vesztett az 1. tesztnapon

F1
2026.02.18. 17:05

Megvédték a versenymérnököt cserélő Lewis Hamiltont

F1
2026.02.18. 07:56

A Ferrari és a Red Bull a mezőny élén? Az Aston Martin sereghajtó? – számokban az első bahreini teszt

F1
2026.02.16. 17:42

Nagy Dániel és Zsoldos Barna a 2026-os F1-es idény kihívásairól beszélgetett a Nemzeti Sportrádióban

F1
2026.02.16. 17:34
Ezek is érdekelhetik