Antonelli monzai győzelmével végleg eldőlt a bajnoki cím sorsa?

Andrea Kimi Antonelli győzelmi teher nélkül érkezett meg a hazai nagydíjára, Monzába, majd vasárnap a 19. rajtkockából indulva elsőként szelte át a célvonalat az őt ünneplő közönség előtt. Az olasz versenyző a motorbüntetése után álmodni sem mert a sikerről, és a Mercedes egyértelműen az első sorból elrugaszkodó George Russelltől várta a győzelmet. A brit azonban nem tudott megálljt parancsolni a fiatal csapattársának, aki páratlan tempót diktált, s sorra mutatta be az előzéseket.
A pályán a két Mercedes-pilóta is egymásra talált, méghozzá több felvonásban: a kettős először a 18. körben csapott össze egymással, amikor Antonelli átvette a vezetést, amit több pozíciócsere is követett, mielőtt Russell újra stabilizálta volna az első helyet. A Lance Stroll leállása miatt a 28. körben előidézett virtuális biztonsági szakasz azonban egy időre szüneteltette a küzdelmet, hiszen míg Russell továbbment, Antonelli kijött kerékcserére. Az olasz a hatodik helyről kezdte meg az újabb felzárkózást, és már a 37. körben visszajött a második pozícióba.
Russell ekkor több mint 8 másodperccel vezetett, de Antonelli az 50. körben már támadta őt. Ugyan az olasz a kavicságyat is megjárta a csörte közben, visszavette a vezetést, amit már nem is engedett ki a kezei közül. Antonelli csaknem négy másodperc előnnyel szelte át elsőként a célvonalat, és szerezte meg pályafutása és egyben szezonbeli hetedik győzelmét, amivel épp csapattársát érte utol a vonatkozó örökranglistán. A hazai közönség hatvan év után ünnepelhetett újra hazai sikert: Antonelli meghatódva hallgatta végig az olasz himnuszt a különleges monzai pódium tetején.
Az egyéni vb-összetettben az előnyét 66 pontra növelő olasz már a hétvége elmondta, hogy felszabadítóan hat rá, hogy a motorbüntetés miatt nincs győzelmi kényszerben hazai pályán, és ez a vasárnapi vezetésében is megmutatkozott. „Egyáltalán nem számítottam rá! Hihetetlen! Nagyon boldog vagyok nem is gondoltam rá, hogy ma itt állhatok. De sikerült megcsinálnunk, és nagyon-nagyon boldog vagyok. Egy álmom vált ezzel valóra!” – mondta Antonelli, aki megosztotta, megijedt amikor a verseny hajrájában kicsúszott a kavicságyba a csapattársa ellen vívott harc közben
„Abban a pillanatban elég ijesztő volt. A pálya kezdett feltöredezni, de azt hittem, be tudom venni a kanyart. Aztán amikor elcsíptem a kavicságyat, egyenesen továbbcsúsztam, és arra gondoltam, ezzel lehet, hogy elszalasztottam a lehetőséget. Szerencsére volt még bennem tempó, és végül sikerült megszerezni a győzelmet.”
Antonelli az élmezőny utolérése után tudta, hogy akár az első helyért is harcba szállhat. „Miután felzárkóztam az élmezőnyhöz, tudtam, hogy lehet esélyem a győzelemre, és hittem is benne, hogy sikerülhet, főleg akkor, amikor már George mögött haladtam. Ugyanakkor igazán nehéz volt ellépni, mivel rendkívül erős volt a szélárnyék hatása. Aztán én kiálltam kerékcserére, ő pedig kint maradt, és a végén kicsit küszködött a kemény gumikon. Nekem frissebb abroncsaim voltak, így tudtam növelni a tempót, és végül sikerült megnyernem a versenyt.”
Míg Antonelli örömmámorban úszott, Russell nem igazán tudta elrejteni, mennyire rosszul érintette a mostani hétvége alakulása. Előzetesen mindenki tőle várta a sikert Monzában, és az jelentette a fő kérdést, milyen mértékben tudja faragni az 59 pontos hátrányát, azonban végül további 7 pontot veszített a csapattársával szemben.
„Hatalmas gratuláció Kiminek, elképesztő eredményt ért el. Amikor az elején ránéztem az eredményjelzőre, és láttam, hogy már a negyedik-ötödik helyen halad, rögtön tudtam, hogy harcban lesz. Hatalmas gratuláció neki. Úgy tűnt, nagyon erős versenyt futhatok, de a végén elkezdtem küszködni a gumikkal. Igazából az egész futamot ugyanazon a kemény szetten teljesítettem. Elfogadom ezt az eredményt.”
„A nyári szünet előtti időszakhoz képest sokkal pozitívabban alakult ez a hétvége, és ez azt amit el szerettem volna érni. Persze nagyon örültem volna, ha ma az első helyen végzek” – tette hozzá, majd elismerte, a végén meglepte, hogy Antonellivel ellentétben ő nem kapott friss gumikat, de a csapat szempontjából tekintve ésszerű döntésnek tartja, hogy megosztott stratégián voltak.
„Őszintén szólva azt gondoltam, hogy mind a ketten kint maradunk. Meglepett, amikor láttam, hogy Kimi kiáll. Szerencse kérdése volt. Abban a pillanatban a csapat sem tudhatta, melyik stratégia lesz a jobb. Érthető volt, hogy megosztottuk a stratégiát a két autó között. A végén Kimi nagyon gyors volt, és ez lett belőle.”
A dobogó alsó fokára Max Verstappen állhatott fel, aki a verseny egy pontján vezetett is, és kemény csatát vívott a Mercedes-versenyzők mellett több pilótatársával is. „Voltak remek csatáim. Sokszor meg kellett próbálnom kívülről bevetődni, mert a második és a negyedik kanyar között a riválisainkhoz képest eléggé küszködtünk az energialeadással. Emellett összességében a végsebességünk sem volt meg. Próbáltam tartani a lépést, de egyszerűen egy kicsit gyorsabbak voltak nálunk. Igyekeztem folyamatosan támadó üzemmódban maradni, de egy ponton elveszítettem ezt a lehetőséget, és utána inkább arra összpontosítottam, hogy a saját versenyemet fussam” – értékelt az idei ötödik dobogós helyezését szerző holland.
OLASZ NAGYDÍJ, A VERSENY VÉGEREDMÉNYE | |||
|---|---|---|---|
| 1. | Kimi Antonelli | Mercedes | - |
| 2. | George Russell | Mercedes | 3.857 mp h. |
| 3. | Max Verstappen | Red Bull-Ford | 14.718 mp h. |
| 4. | Lando Norris | McLaren-Mercedes | 19.056 mp h. |
| 5. | Oscar Piastri | McLaren-Mercedes | 19.253 mp h. |
| 6. | Lewis Hamilton | Ferrari | 24.655 mp h. |
| 7. | Pierre Gasly | Alpine-Mercedes | 27.351 mp h. |
| 8. | Arvid Lindblad | Racing Bulls-Ford | 45.136 mp h. |
| 9. | Franco Colapinto | Alpine-Mercedes | 47.353 mp h. |
| 10. | Cunoda Juki | Racing Bulls-Ford | 58.187 mp h. |
| 11. | Gabriel Bortoleto | Audi | 1:05.187 p h. |
| 12. | Nico Hülkenberg | Audi | 1:06.187 p h. |
| 13. | Carlos Sainz | Williams-Mercedes | 1:14.117 p h. |
| 14. | Liam Lawson | Red Bull-Ford | 1:15.609 p h. |
| 15. | Oliver Bearman | Haas-Ferrari | 1:18.958 p h. |
| 16. | Esteban Ocon | Haas-Ferrari | 1 kör h. |
| 17. | Alexander Albon | Williams-Mercedes | 1 kör h. |
| 18. | Sergio Pérez | Cadillac-Ferrari | 1 kör h. |
| 19. | Valtteri Bottas | Cadillac-Ferrari | 2 kör h. |
| FELADTÁK | megtett körök | ||
| Lance Stroll | Aston Martin-Honda | 26 | |
| Fernando Alonso | Aston Martin-Honda | 23 | |
| Charles Leclerc | Ferrari | 1 | |
| A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA | ||
|---|---|---|
| PILÓTÁK | PONT | |
| 1. | Kimi Antonelli | 267 |
| 2. | George Russell | 201 |
| 3. | Lewis Hamilton | 191 |
| 4. | Lando Norris | 171 |
| 5. | Charles Leclerc | 155 |
| 6. | Max Verstappen | 127 |
| 7. | Oscar Piastri | 106 |
| 8. | Isack Hadjar | 71 |
| 9. | Liam Lawson | 51 |
| 10. | Pierre Gasly | 41 |
| 11. | Arvid Lindblad | 29 |
| 12. | Franco Colapinto | 21 |
| 13. | Oliver Bearman | 18 |
| 14. | Gabriel Bortoleto | 10 |
| 15. | Nico Hülkenberg | 6 |
| 16. | Carlos Sainz | 6 |
| 17. | Alexander Albon | 5 |
| 18. | Esteban Ocon | 3 |
| 19. | Fernando Alonso | 3 |
| 20. | Cunoda Juki | 1 |
| KONSTRUKTŐRÖK | ||
| 1. | Mercedes | 468 |
| 2. | Ferrari | 346 |
| 3. | McLaren-Mercedes | 277 |
| 4. | Red Bull-Ford | 204 |
| 5. | Racing Bulls-Ford | 75 |
| 6. | Alpine-Mercedes | 62 |
| 7. | Haas-Ferrari | 21 |
| 8. | Audi | 16 |
| 9. | Williams-Mercedes | 11 |
| 10. | Aston Martin-Honda | 3 |
| 11. | Cadillac-Ferrari | 0 |
| 77. OLASZ NAGYDÍJ | |
| SZEPTEMBER 4., PÉNTEK | |
| 1. szabadedzés | 1. Leclerc 1:23.008 |
| 2. szabadedzés | 1. Russell 1:22.559 |
| SZEPTEMBER 5., SZOMBAT | |
| 3. szabadedzés | 1. Russell 1:22.219 |
| Időmérő | 1. Gasly 1:21.786 |
| SZEPTEMBER 6., VASÁRNAP | |
| A verseny | 1. Antonelli, 2. Russell, 3. Verstappen |
| KÖVETKEZŐ VERSENYEK | |
| Spanyol Nagydíj, Madrid | szeptember 13., 15.00 |
| Azeri Nagydíj, Baki | szeptember 26., 13.00 |
| Bahreini Nagydíj, Sepang | október 4., 9.00 |








