Hamilton erősen bírálta Leclerc-t; Vasseur frusztrált az elbukott kettős győzelem miatt

Horváth LiliánaHorváth Liliána
2026.11.02. 15:03
null
AFPA két Ferrari vezetett a rajt után – Vasseur elképzelni sem tudta, hogy onnan elbukhatják a győzelmet (Fotó: AFP)
A Ferrarinál tapintható a feszültség a Formula–1-es Mexikóvárosi Nagydíj után. A pole pozícióból induló Lewis Hamilton szerint Charles Leclerc hozzáállása miatt veszítették el a kettős sikert. A hétszeres világbajnok komoly egyeztetéseket sürget, és rámutatott, csapattársa már Carlos Sainz Jr-rel is keveredett felesleges csatározásba a múltban. Frédéric Vasseur szerint a tisztelet hiányzott vasárnap, míg a Scuderia házi csatájából profitáló Max Verstappen rámutatott: az olaszok vesztét az okozta, hogy két első számú versenyzőjük van.

Lewis Hamilton az élről, míg Charles Leclerc a harmadik helyről várhatta a Mexikóvárosi Nagydíj versenyét, így a Ferrari joggal bízhatott abban, hogy harcba szállhat a győzelemért. A csapat szempontjából nem is alakulhatott volna jobban a rajt: a brit megtartotta a vezetést, a monacói pedig remekül elrugaszkodva a harmadik helyről a másodikra zárkózott fel, így a Scuderia kettőse egymás mögött érkezett meg az első kanyarhoz. 

A maranellóiak öröme azonban nem tartott sokáig: Leclerc azonnal támadásba lendült, és a 4-es kanyarhoz közeledve kívülről próbálta megelőzni csapattársát. A páros egymás mellett haladt, ám a manőver végén mindketten lesodródtak. Leclerc a füvön átvágva tört az élre, Hamilton viszont lendületet veszített, amit Max Verstappen kihasznált, így a brit két pozíciót is veszített. 

A hétszeres világbajnok azonnal hangot adott nemtetszésének a rádión, és a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) reakciójára sem kellett sokat várni: öt másodperces időbüntetést szabott ki a monacóira. Noha Leclerc igyekezett kellő előnyt kiépíteni az élen, és az első etapja végére már közel öt másodperccel vezetett, az első kerékcseréje alkalmával már a bokszutcában Verstappen mögé került. A piros zászlós megszakítást követően Hamilton és Andrea Kimi Antonelli is megelőzte, a hajrában pedig már Lando Norris támadásait kellett visszavernie.

„Bizonyos szempontból jogos volt a büntetés – ismerte el negyedikként célba érő Leclerc a leintés után. – Kissé zavaros volt a helyzet, hiszen egyikünk sem tudta bevenni a négyes kanyart. Én maradtam elöl, és bár vissza akartam adni a helyet, Max közben megelőzte Lewist. Ezután megkérdeztem a csapattól, mit tegyek. Végül megtartottam a pozíciómat, és megkaptam a jogos büntetést. Nem tudom, hogy Lewis azt szerette-e volna, hogy visszasoroljak a harmadik helyre, én viszont úgy éreztem, hogy érdemes megtartanom a pozíciót, hogy magunk mögött tartsuk a Red Bullt, és megnézzük, mi történik. Így is tettem.”

„Az 1-es és a 2-es kanyar között volt egy rés, és ha a győzelemért harcolok, mindig meg fogom próbálni kihasználni az ilyen lehetőséget. A 4-es és az 5-ös kanyar előtt a lehető legkésőbb fékeztem, és azt hiszem, Lewis is így tett, végül egyikünk sem tudta bevenni a kanyart. Biztos vagyok benne, hogy egyáltalán nem örült az első néhány kör történéseinek, de majd megbeszéljük. Én is elégedetlen lehetnék azzal, ahogyan az 1-es kanyar kijáratánál leszorított. De ez a versenyzés része. Ha a győzelemért harcolsz, pontosan ilyennek kell lennie.” 

 

Hamilton úgy érezte, a Ferrari könnyen kettős győzelmet is szerezhetett volna vasárnap. A brit egyáltalán nem volt elégedett a csapattársa büntetésével sem, miközben hangsúlyozta, csapatként értékes pontokat veszítettek, miközben ő is elbukta az összetettbeli második helyét Verstappennel szemben. 

„Nehéz nap volt. Úgy gondolom, megvolt a tempónk ahhoz, hogy nyerjünk, de végül nem így alakult. Majd a háttérben megbeszéljük, és kitaláljuk, min tudunk változtatni. Charles-lal történtek kapcsolatban igazából nincs mit mondanom. Szerintem mindenki láthatta, mi történt, és miért veszítettük el a győzelmet. A versenyzői eligazításon arról volt szó, hogy amint valaki elhagyja a pályát az 1-es kanyarnál, vissza kell adnia a pozíciót. Tavaly én tíz másodperces büntetést kaptam ugyanezért a manőverért, amit most ő is bemutatott. Végső soron ezen ment el a győzelem. Komoly megbeszélésekre lesz szükség a háttérben. ”

„Mindent beleadtam. Sajnos a futam már az első néhány kanyarban elúszott, ami különösen nagy kár, hiszen csapatként összedolgozva könnyedén megszerezhettük volna az első és a második helyet. A pozitívum, hogy a csapat nagyon keményen dolgozik. Sokat javítottunk az autónkon. Nagyszerű érzés itt lenni, ráadásul ezen a hétvégén a régebbi specifikációjú motort használtunk. Jó eredményeket értünk el,és  értékes pontokat szereztünk. Kár, hogy nem sikerült győznünk, de van, amikor nyersz, és van, amikor veszítesz” – tette hozzá, majd részletesebben is beszélt arról, pontosan mi zavarta az eset kapcsán. 

„Végső soron a csapatnak kell az első helyen állnia. Elveszítettük a győzelmet, pontokat buktunk, és odalett a második helyem is a bajnokságban. Ez igazán sajnálatos. Mindez nagyon sok embert érint a gyárban, akik keményen dolgoznak értünk. Szerencsére így is szereztünk annyi pontot, hogy megőrizzük a második helyet a konstruktőri bajnokságban, de  a történtek így is hatással vannak mindazokra, akik rengeteg munkát tesznek bele, valamint a tifosira is. Szóval nem volt rendben.”

A legfontosabb, amit szem előtt kell tartani – és talán ez az életkorral is együtt jár –, hogy minden döntésünk, amelyet az autóban meghozunk, hatással van mindazokra, akik a háttérben, a csapat egészéért dolgoznak. A csapatmunka a feladataink közé tartozik, és a szerződésünkbe van foglalva. Csapatként kell együtt dolgoznunk, amit könnyen meg is tehettünk volna. Éppen ezért különösen sajnálatos, hogy így eldobtuk ezt a lehetőséget. Ez a jövőben is megismétlődhet, ha nem kerül sor egy valóban alapos, komoly beszélgetésre.

„Ez nem fordulhat elő újra. Persze, korábban is voltak szoros csatáim a csapattársaimmal, és nem lehet mindig mindent tökéletesen csinálni, de tízből kilenc alkalommal képesnek kell lennünk rá. Úgy gondolom, ezt majd a háttérben megbeszéljük, és remélhetőleg sikerül érdemi párbeszédet folytatnunk. Biztosan nem lesz könnyű, de mindenképpen meg kell tennünk.”

Hamilton hangsúlyozta, nem a csapattársak közötti kemény csatával van gondja. „Nem ültünk le előzetesen megbeszélni. Ahogy korábban is említettem, a csapattársak közötti versengés teljesen rendben van, amíg az nem megy a csapat pontjainak rovására és veszi el az eredményes szereplés lehetőségét.” 

Hamilton rámutatott, a két Ferrari között korábban is nagy volt az adok-kapok, amikor Carlos Sainz Jr. volt Leclerc csapattársa. „Amikor a Mercedesnél versenyeztem, futamokon keresztül kísértem figyelemmel, hogyan csatázik egymással Charles és Carlos. Olyan sokat harcoltak egymással, hogy közben az előttük haladó versenyző egyszerűen el tudott húzni, pedig megvolt a tempójuk ahhoz, hogy akár nyerjenek is. Egészen más, amikor mindez a negyedik-ötödik helyért zajlik, mint amikor az első két pozícióban történik, és emiatt elveszítitek a győzelmet. Ennek súlya van. Az illető huszonnyolc éves, úgyhogy szerintem ez nem életkor kérdése. Ez mentális kérdés. Olyan, mintha az lenne a hozzáállás, hogy »győzök, vagy egyikünk sem nyer«, pedig ennek nem így kellene lennie. Az első és a második helyet kellene megszereznünk csapatként.”

A hétszeres bajnokkal Verstappen is egyetértett, szerinte a Ferrari vasárnap azért bukta el a győzelmet, mert két első számú versenyzője van. „Szerintem a két Ferrari közötti csatából is profitálni tudtunk. Két első számú versenyzőjük van, így mindketten mindig a maximumra törekszenek, de szerintem most ez a győzelmükbe került.”

A Ferrari csapatfőnöke, Frédéric Vasseur sem volt elégedett a leintés után. „A vonalvezetés kétségtelenül nem segít. Ha visszatekintünk, az elmúlt néhány évben is előfordultak hasonló esetek. Ez azonban nem lehet kifogás. Őszintén szólva, kissé frusztrált vagyok, mert úgy érzem, az utóbbi néhány versenyhétvégén jelentősen javult a teljesítményünk, és a 4-es kanyarhoz menet az első két helyen álltunk. Nem is emlékszem, mikor volt legutóbb előzés Mexikóban, talán a hetvenes évek végén.”

Ha a 4-es kanyarhoz az első két helyen érkezel, el sem tudod képzelni, hogy elveszíted a győzelmet. Rendkívül frusztrált vagyok, de nem az én csalódottságom a legfontosabb. A projektben dolgozó kétezer ember is pontosan így érez, és ezt nekem is időbe telik majd megemésztenem.

Ahogyan Hamilton is mondta, a Ferrarinál nem történt előzetes egyeztetés arról, hogyan járjon el a két versenyző. Vasseur szerint nem ez okozta a vesztüket. „Erről akár órákig is beszélgethetünk, de nem az a kérdés, hogy ki van a jobb vagy a bal oldalon. Számomra egyetlen dolog számít: a tisztelet. A tisztelet az, hogy nem önmagukért dolgoznak, hanem egy közösségért, számos szponzorért és a vállalat kétezer alkalmazottjáért. Amikor a fejlesztések érdekében extra erőfeszítésekre volt szükség, a gyárban dolgozók éjt nappallá téve dolgoztak. Ezt mindenkinek szem előtt kell tartania.”

Leclerc arról beszélt, hogy a bokszfalról világosabb utasításokat várt volna annak kapcsán, vissza kell-e adnia a pozícióját. Vasseur elismerte, voltak nehezítő körülmények a döntés meghozatalában. „Nem volt teljesen egyértelmű a helyzet. Egyeztettünk a versenyirányítással, de a 11-es kanyar előtt kellett volna cselekednünk. A közvetítés és a valós események között öt másodperc késés van, vagyis mire láttuk a történteket, az autók már odaértek a kanyarhoz. A szabály egyértelmű: ilyen esetben a 11-es kanyar előtt vissza kell adni a pozíciót. A futam előtt pedig abban állapodtunk meg, hogy ezt a versenyzőknek önállóan kell megtenniük.”

Vasseur egyelőre nem akart ítéletet mondani az eset kapcsán. „Hadd beszéljek előbb velük. Nem én szeretném kitalálni, hogy pontosan mit értettek a rádióban elhangzottak alatt. A pozitívum az, hogy a frusztrációm éppen ebből fakad. Jelentős teljesítménybeli előrelépést tettünk. Immár a harmadik vagy negyedik egymást követő versenyen szerzünk több pontot a riválisainknál. Megszereztük a pole pozíciót, és a tempónk is elég jó volt ahhoz, hogy kettős győzelmet arassunk. Éppen ezért sokkal frusztrálóbb ilyen helyzetben lenni, mint ha az időmérőn a 15. és a 16. helyen végeztünk volna. A csalódottság tehát érthető.”

 

MEXIKÓVÁROSI NAGYDÍJ, A VERSENY VÉGEREDMÉNYE

1.Max VerstappenRed Bull-Ford2:20:28.772
2.Lewis HamiltonFerrari0.799 mp h.
3.Kimi AntonelliMercedes4.006 mp h.
4.Charles LeclercFerrari10.707 mp h.
5.Lando NorrisMcLaren-Mercedes11.778 mp h.
6.George RussellMercedes12.263 mp h.
7.Liam LawsonRacing Bulls-Ford20.899 mp h.
8.Gabriel BortoletoAudi22.041 mp h.
9.Isack HadjarRed Bull-Ford22.503 mp h.
10.Hirakava RjóHaas-Ferrari25.373 mp h.
11.Alexander AlbonWilliams-Mercedes27.562 mp h.
12.Carlos SainzWilliams-Mercedes28.638 mp h.
13.Oscar Piastri*McLaren-Mercedes29.475 mp h.
14.Nico HülkenbergAudi29.977 mp h.
15.Franco Colapinto*Alpine-Mercedes30.204 mp h.
16.Sergio PérezCadillac-Ferrari30.695 mp h.
17.Pierre Gasly*Alpine-Mercedes21.483 mp h.
 FELADTÁK megtett körök
 Arvid LindbladRacing Bulls-Ford58
 Oliver BearmanHaas-Ferrari47
 Valtteri BottasCadillac-Ferrari42
 Lance StrollAston Martin-Honda5
 Fernando AlonsoAston Martin-Honda5
 Esteban OconHaas-Ferrari0
*: 10 másodperces időbüntetés balaeset okozásáért.

A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA

PILÓTÁKPONT
1. Kimi Antonelli*380
2. Max Verstappen261
3. Lewis Hamilton259
4. George Russell250
5. Charles Leclerc245
6. Lando Norris221
7. Oscar Piastri144
8. Isack Hadjar107
9. Liam Lawson83
10. Pierre Gasly42
11. Arvid Lindblad38
12. Franco Colapinto27
13. Oliver Bearman23
14. Gabriel Bortoleto14
15. Nico Hülkenberg13
16. Esteban Ocon7
17. Fernando Alonso7
18. Carlos Sainz7
19. Alexander Albon5
20. Cunoda Juki1
21.Hirakava Rjó1
*:már világbajnok.

 

KONSTRUKTŐRÖK 
1. Mercedes630
2. Ferrari504
3. Red Bull-Ford382
4. McLaren-Mercedes365
5. Racing Bulls-Ford108
6. Alpine-Mercedes69
7. Haas-Ferrari31
8. Audi27
9. Williams-Mercedes12
10. Aston Martin-Honda7
11. Cadillac-Ferrari0


 

6. MEXIKÓVÁROSI NAGYDÍJ
OKTÓBER 30., PÉNTEK
1. szabadedzés1. Leclerc 1:18.128
2. szabadedzés1. Leclerc 1:17.827
OKTÓBER 31., SZOMBAT
3. szabadedzés1. Norris 1:17.600
Időmérő1. Hamilton 1:16.514
NOVEMBER 1., VASÁRNAP
A verseny1. Verstappen, 2. Hamilton, 3. Antonelli
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Sao Pauló-i Nagydíj, Sao Paulonovember 8., 18.00
Las Vegas-i Nagydíj, Las Vegasnovember 21., 5.00
Katari Nagydíj, Loszaílnovember 29., 17.00

 

Legfrissebb hírek

Legenda, új hős, bambino-világbajnok – így ünnepli a nemzetközi sajtó Kimi Antonellit

F1
6 órája

Ezért lett 2026-ban Kimi Antonelli a Formula–1 világbajnoka

F1
8 órája

A papa öléből az F1 trónjáig – tíz érdekesség az új bajnokról, Kimi Antonelliről

F1
8 órája

Piastrit megbüntették – változott a Mexikóvárosi Nagydíj végeredménye

F1
15 órája

„Ez csak a kezdet!” – Antonelli nem állna meg egy világbajnoki címnél

F1
15 órája

Antonelli felért a csúcsra Mexikóban: az F1 történetének legfiatalabb világbajnoka lett!

F1
17 órája

Ocon tagadja, hogy fizikai erőszak történt – hivatalos közleményben reagált

F1
Tegnap, 14:18

Lawson kizárása és a büntetések után így alakult át a Mexikóvárosi Nagydíj rajtsorrendje

F1
Tegnap, 13:32