F1: a Red Bull nyomatékosította fenyegetését, változást akar

Vágólapra másolva!
2015.05.10. 12:30
A Red Bull szerint véget kell vetni annak a rendszernek, amely szabályalkotó hatalmat ad a csapatoknak, s egy-egy módosítást csak akkor hajthatnak végre, ha abba minden istálló beleegyezik – azaz egyetlen nem elég ahhoz, hogy ne valósuljon meg valamilyen ötlet.

„Nem működik ez a rendszer. Az FIA, a FOM és a csapatok közösen alkotják a szabályokat, de nincs olyan döntés, amely mindenkire nézve kedvező. Ki kell találni egy új, független mechanizmust, mert különben örökké egy helyben toporgunk – mondta Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója, arra reagálva, hogy az ötödik motor ötletéből sem lesz semmi sem, mert a Mercedes partnerei nem mennek bele a változtatásba. – A jövő héten összeül az F1 stratégiai csoportja, és nagyon bízunk benne, hogy sikerül megegyeznünk valami drasztikus változásról. Az F1 érdeke, hogy változtassunk, egyre kevesebb embert érdekelnek a versenyek, új szponzorok sincsenek.”Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója, arra reagálva, hogy az ötödik motor ötletéből sem lesz semmi sem, mert a Mercedes partnerei nem mennek bele a változtatásba. – A jövő héten összeül az F1 stratégiai csoportja, és nagyon bízunk benne, hogy sikerül megegyeznünk valami drasztikus változásról. Az F1 érdeke, hogy változtassunk, egyre kevesebb embert érdekelnek a versenyek, új szponzorok sincsenek.”

Marko hozzátette, Dietrich Mateschitz, a Red Bull tulajdonosa az F1 állapota miatt egyre erősebben gondolkozik azon, hogy kiszálljon a sportágból.

A Red Bullnak Barcelonában a motorjával is gondjai vannak, a Renault erőforrásait „letekerték” a megbízhatóság javítása érdekében, így hiába az új, eddiginél rövidebb orrkúp és első légterelő, a csapat nem lépett előre. Sőt a szombati időmérőn a szintén Renault-motorokat használó Toro Rosso pilótái mindkét autót megelőzték, és ezt már nem lehet a motorgyártóra fogni.

„Rengeteg bírálatot kaptam azért, mert Carlos Sainz Jr.-t és Max Verstappent szerződtettem a Toro Rossóba, de én továbbra is úgy gondolom, megérte hinni bennük” – mondta Marko.

Legfrissebb hírek

„A McLaren és a Ferrari gyorsabb" – a Red Bull nem a várt szintet hozta a bahreini teszten

F1
5 órája

Az FIA két kiskaput is bezárt a szabálykönyvben a 2025-ös idény előtt

F1
7 órája

A Ferrari nyert a bíróságon – csak nyáron érkezhet az új technikai igazgató az Aston Martinhoz

F1
8 órája

Elkezdődött a Newey-éra az Aston Martinnál

F1
14 órája

Lewis Hamilton: Hosszú idő óta most a legjobb az előérzetem

F1
2025.03.01. 07:57

Russell-elsőség, szétrobbanó üvegpanel és busz a bahreini teszt záró napján

F1
2025.02.28. 17:00

Sainz zárt az élen a Williamsszel a bahreini teszt második napján

F1
2025.02.27. 17:00

Jóváhagyták: két kötelező boxkiállás lesz Monacóban

F1
2025.02.27. 11:02
Ezek is érdekelhetik