F1: hosszabbított a monzai pálya, 2025-ig lesz Olasz Nagydíj

Vágólapra másolva!
2020.06.02. 10:41
null
Idén nem láthatunk szurkolókat Monzában (Fotó: AFP)
Egy újabb évvel meghosszabbította az együttműködést a Liberty Media és a monzai versenypálya, így már biztosnak tekinthető, hogy 2025-ig lesz Formula–1-es Olasz Nagydíj – jelentette be Monza város polgármestere, Dario Allevi. Ezzel egyidőben sajtóhírek arról számoltak be, hogy az idei Olasz Nagydíj dátuma is megvan már.

Nagy napnak néznek ma elébe a Formula–1 rajongói, hiszen hivatalosan is kiderül az idei versenynaptár, s ismertté válik, hogy melyik futamot mikor rendezik. Nem hivatalosan annyit lehet eddig tudni, hogy – olasz lapértesülések szerint – az Olasz Nagydíjat az eredetileg istervezett időpontban, szeptember 6-án rendezik.

Az viszont már hivatalosan is kiderült, hogy Monza – a versenypálya – egy évvel meghosszabbította szerződését a Liberty Mediával, így az Olasz Nagydíj helye 2025-ig biztosított lesz a versenynaptárba – erről egyébként a város polgármestere Dario Allevi számolt be sajtótájékoztatón kedden.

„Sok pálya lemondott az idei futamáról a koronavírus miatt, de Monza nem így tesz. Itt lesz mindig, igaz, idén csak nézők nélkül. Ráadásul miután további egy évvel megtoldották a pálya szerződését, ezért 2025-ig minden évben lesz versenyzés a sebessség templomában” – fogalmazott Allevi.

Legfrissebb hírek

Red Bull: nincs pánik, de a McLaren a favorit

F1
1 órája

Hamiltont a 2007-es bemutatkozására emlékezteti az idei F1-es szezonkezdet

F1
17 órája

A Ferrari és a McLaren is trükközhet – az FIA lép a rugalmas hátsó szárnyak ügyében

F1
21 órája

„A McLaren és a Ferrari gyorsabb" – a Red Bull nem a várt szintet hozta a bahreini teszten

F1
2025.03.04. 16:16

Az FIA két kiskaput is bezárt a szabálykönyvben a 2025-ös idény előtt

F1
2025.03.04. 14:07

A Ferrari nyert a bíróságon – csak nyáron érkezhet az új technikai igazgató az Aston Martinhoz

F1
2025.03.04. 13:01

Elkezdődött a Newey-éra az Aston Martinnál

F1
2025.03.04. 07:51

Serie A: Orsolini megfordította a Bologna meccsét; két góllal nyert a Torino

Olasz labdarúgás
2025.03.02. 17:01
Ezek is érdekelhetik