Villeneuve: Ma hősök helyett kisgyerekek versenyeznek - exkluzív

Vágólapra másolva!

2014.07.27. 11:32

Címkék

Egy hete arra kértük olvasóinkat, kérdezzék Jacques Villeneuve-öt, 1997 szókimondó F1-es világbajnokát, aki a Hungaroringen úriemberhez méltó módon tartotta is a szavát, és válaszolt arra a húsz kérdésre, amelyet tolmácsoltunk neki. Íme, a nemcsak úgy elhadart, hanem szépen ki is fejtett válaszok!

Fazekas István:
– Mi játszódott le a fejében amikor 1997-ben a világbajnoki címről döntő futamon Jerezben Schumi „rácsukta önre az ajtót”?
– Kicsit meglepődtem, mert bár mindannyian számítottunk hasonló megmozdulásra tőle, nagyon későn szánta rá magát, hiszen akkor az én autóm már jóval előrébb volt, mint az övé. Egy ilyen akciót általában hamarabb kezd el az ember. Ahhoz, hogy rendesen kiüssön, már túl késő volt, de az ütközés pillanatában nem gondoltam semmi különösre, csak abban reménykedtem, hogy az autóm nem sérült meg súlyosan.

Tamási Adrienn:
– Milyen érzés volt, amikor megnyerted a világbajnoki címet, amit apukádnak nem sikerült?
– Káprázatos, mert autóversenyzőként ez volt a legnagyobb célom, és ennek nincs köze ahhoz, hogy apámnak nem sikerült megnyernie. Ez csak rólam szólt. Ez volt az álmom, az F1 előtt megnyertem az IndyCar-bajnokságot, az Indy 500-at, tehát azért volt már előtte is sikerélményem. Az F1-es bajnokságot megnyerni azonban tényleg elképesztő volt – amiatt is, ahogyan összejött. Kőkemény küzdelemben Michael Schumacher ellen az idény utolsó futamán. Az, hogy ilyen nagy csatában sikerült megszerezni a bajnoki címet, még különösebbé tette az egészet.

A MAGYAROKBAN KÜLÖNLEGES ÉLETÖRÖM VAN
Ladányi Bálint: – Milyen benyomást tett rád a magyar pálya?
– Szerettem is, meg nem is. Mindig úgy érkeztem ide, hogy hú, ez egy fizikailag nagyon megerőltető verseny lesz, de aztán vasárnap esténként rendre boldog voltam, mert tényleg szórakoztató ezen a pályán versenyezni. Kétszer nyertem is, úgyhogy egyértelműen jó élményeim vannak. Ennek a pályának különleges ritmusa van, vezetés közben minden nagyon gyorsan történik. Még egy lassú autóval is úgy tűnt, gyorsan mész, és bár azt mondják, hogy nem lehet előzni, néha olyan helyzeteket tudtál kialakítani magadnak, amelyből viszont megpróbálhattad a manővert. A kanyarok sűrűn követik egymást, nincs idő gondolkodni, kicsit olyan érzés ez, mint az alvajárás, hogy nem gondolkodsz, nem tudatosan cselekszel, hanem csak ösztönből teszed a dolgodat, és veszed be egyik kanyart a másik után. A régebbi vonalvezetést jobban kedveltem, és a leaszfaltozott bukótereket sem szeretem, mert ezáltal a pilóták bármiféle retorzió nélkül túlmehetnek a saját határaikon. Korábban kockáztatni kellett ahhoz, hogy a határokat feszegesd, most viszont semmi sem történik, ha túl gyorsan mentél be egy kanyarba. A rajongók miatt is szerettem a magyar hétvégéket, mindig elképesztően jó hangulatúak voltak. Sok pálya a semmi közepén van, ami elég unalmas, a Hungaroring viszont itt van egy kőhajításnyira Budapesttől, ami nem ugyanolyan sablonváros, mint a többi európai metropolis. Kicsit olyan a hangulata, mintha a múlt keveredne a jelennel, azt érzem, hogy az emberekben olyan életöröm van, ami Európa más részein nem jellemző. A rendszerváltás után friss hangulat lengi át ezt az országot, s ezt a pozitív energiát máshol nem érzem Európában.

dr. Varga Zsolt:
– Az első futamodon Ausztráliában domináltál az időmérőn és a futamon is, aztán a hivatalos indoklás szerint gondjaid adódtak a kocsiddal, így Damon Hill a végén meg tudott előzni. Azóta érdekel, hogy valós volt-e a probléma, vagy egyszerűen nem engedték, hogy az újonc nyerjen az első versenyén Hill-lel szemben.
– Igen, ez volt az igazság. A motorban az egyik olajcső rossz helyre volt bekötve, és elkezdett szivárogni az olaj. A versenymérnököm egyszer csak rám szólt, hogy lassítsak le. Visszakérdeztem: most tényleg le kell lassítanom? Mire mondta, hogy igen, máskülönben fel fog robbanni a motor. És ezt láttam is, mert a műszerfalon az olajnyomást jelző piros led villogni kezdett. Megpróbáltam egy kicsit visszavenni a tempóból, hogy kíméljem a motort, de a verseny végére már csak fél liter olaj maradt az autóban. A mögöttem haladó Damon autója teljesen fekete volt az olajtól. Ez is bizonyítja, hogy tényleg elromlott az autóm. Ha nem lassítottam volna le, még a második hely sem jött volna össze.

Bogdándi Márk:
– Lett volna másik csapat, ahol szeretett volna versenyezni F1-es karrierje során?
– Nálam nem úgy működött, hogy volt egy álomcsapat, amelynél mindenképpen szerettem volna versenyezni. A legjobbhoz akartam menni. Az ember a lehetőségeknek megfelelően igyekszik elhelyezkedni, és ha nyersz, az nagyszerű. Persze jó lett volna néhány szezont eltölteni a Ferrarinál, de nem a kezdetekben, mert apám miatt nem a teljesítményem miatt kerültem volna a figyelem középpontjába, aztán Michael miatt eleve nem volt rá lehetőség. De összességében minden győztes csapatnál izgalmas versenyezni.

Dányádi László:
– Kedves Mr. Villeneuve! Miért hagyott fel anno 2006-ban a száguldó cirkusszal? Véleményem szerint, ha visszatérne, izgalmasabbá tehetné a Formula–1-et, nemcsak a versenyzésével, hanem szókimondó stílusával is.
– Nem önszántamból szálltam ki – kirúgtak. A kétezer-hatos hockenheimi balesetem után kaptam egy telefonhívást Mario Theissen csapatfőnöktől, aki közölte velem, hogy én márpedig megsérültem, úgyhogy a következő futamon nem tudok részt venni. Mondtam neki: nem, nem sérültem meg. Erre ő: de igen. Ennyi volt a történet, nem maradt választási lehetőségem. Ekkoriban már az a trend uralkodott, hogy a tizennyolc éves kölyköket ültették be az autóba, még akkor is, ha nem volt semmi tapasztalatuk, és korábban semmit sem értek el. Még mindig szókimondó vagyok, ami jó, mert most a Sky Italiánál dolgozom, de ha újra lehetőségem nyílna versenyezni az F1-ben, azt biztosan megragadnám.

Móricz Csaba:
– Kedves Jacques! Édesapád, Gilles, aki a mai napig minden idők egyik legjobb versenyzője, legenda, akit nem lehet elfelejteni. Nem érzed úgy, hogy karriered elején elérted mindazt, amit neki nem sikerült? Gondolok itt IndyCar bajnoki címedre, a két szenzációs Indy 500 futamodra, azután pedig két remek évedre a Williams-Renault kormánya mögött, ahol világbajnok lettél.
– Végül is mondhatjuk ezt. Az emberek az elején mind azt mondták, hogy én folytatom az ő elkezdett munkáját, sőt, eleinte még Gilles-nek is hívtak. Nekem azonban sohasem ez volt a célom. Nem őt próbáltam utánozni, egyszerűen csak gyerekkorom óta versenyezni akartam, a saját utamat járni. Úgy érzem, nem az ő munkáját, hanem a sajátomat fejeztem be. Mindig is elképesztően büszke voltam rá, hogy a fia lehettem, egyértelműen ő volt a példaképem, de az én pályafutásom az enyém volt, az övé pedig az övé.

Tomasz Bohusek:
– Mit gondol Massa szerepléséről? Esetleg Susie Wolf válthatná a brazil pilótát a versenyeken?
– Na, ezért veszélyes, amikor marketing célból adnak tesztlehetőséget valakinek. Ugyanez volt a helyzet velem kétezer-hatban, amikor pénteken még a tesztpilóták is rendszeresen részt vettek az edzésen, és Kubica autójában nem volt lekorlátozva a fordulatszám, kevés benzinnel és folyamatosan friss gumikkal ment. Igen, így persze, hogy gyorsabb volt nálunk, ezért az emberek rögtön azt kezdték mondogatni, hogy neki kellene versenyezni. Nagyon óvatosnak kell lenni ezekkel a dolgokkal, mert lehet, hogy Susie csak két tizeddel volt lassabb Massánál a hockenheimi szabadedzésen, de önmagában a kevés benzin egy egész másodpercet jelenthet. Tehát nyugi, emberek, ne essünk túlzásokba! Marketing szempontból ez mindenképp jó volt a csapatnak, de semmi jelét nem láttuk annak, hogy megérné egy esetleges csere. Vajon jól be tudja állítani az autót Susie? Ezt senki nem tudja. Csak egy éles időmérőn tudnánk meg, mennyire jó valójában.

ÍGY CSAPTÁK BE A FŐNÖKÖT
Thuróczy János: – Igaz, hogy 1997-ben alapvetően más alkatrészeket használt, mint Heinz-Harald Frentzen, mert ön és versenymérnöke nem voltak elégedettek a Williams fejlesztéseivel? Tényleg hamis sorozatszámot tettek bizonyos alkatrészekre, csak hogy megnyugtassák a technikai igazgató Patrick Headet?
– Igen, ez megtörtént néhányszor, mert pár alkatrész hiába hozott jó eredményeket a szélcsatornás teszteken, én nem szerettem, nem éreztem magam velük komfortosan az autóban. Ezért egy idő után, ha nem tetszett valami, akkor a versenymérnökömmel visszacseréltük az adott alkatrészt, és mivel az autó így is fejlődött, nem tűnt fel a többieknek. Volt például egy rugó, amit én annak ellenére sem kedveltem, hogy a legtöbben azt használták, mert nekem érzésre egyszerűen nem volt jó. Hiába volt hatékonyabb aerodinamikai szempontból, nekem nem feküdt mechanikailag. Néhány alkatrészen ezért tényleg kicseréltük a sorozatszámot. Abban az időben a gumik miatt a feszesebb futóműbeállításokat szerettem hátul, Patrick Head viszont utálta ezt, ezért bár valóban kicseréltük az alkatrészt, ő azt hitte, hogy az új van benne, így ő is boldog volt és mi is.

Nagy Roland:
– Az FIA elnökeként mit változtatna meg először az F1-ben?
– Rengeteg dolgot megváltoztatnék, első körben az elektronikus segédeszközök döntő többségétől megszabadulnék, engedném a gumiháborút több gyártó között, valamint eltörölném a kötelező kerékcserét. Szerintem jó lenne bevezetni az időmérős gumikat is, és nem korlátoznám a turbó teljesítményét. Hagynám, hogy 1000-1200 lóerősek legyenek az autók, és újra igazi szörnyetegekké váljanak. Minden akkumulátort és elektronikus rásegítést kivágnék az autóból. Visszatérnék az F1 gyökereihez, tehát az állítható hátsó szárnyat is betiltanám. Eltörölném a maximálisan felhasználható motorok számára vonatkozó szabályt, vagyis összességében minden mesterséges dolgot. Ami a versenyzést illeti, eltörölném, hogy féktávon csak egyszer lehessen ívet változtatni. Ne lehessen persze durván feltartani a másikat, de összességében ennyi. A pályákon a leaszfaltozott bukótereket visszacserélném fűre és kavicsra – mindenhol. Tehát, hogy világosan különüljön el a pálya a többi résztől.

Zamodics Milan:
– Mit gondol Räikkönnen jelenlegi helyzetéről? Egyetért azokkal, akik azt mondják, hogy Alonso ennyivel jobb nála?
– Mit is mondhatnék? Tíz versenyből kilencen majdnem egy másodperc különbség volt kettejük között. Ez túl sok ahhoz, hogy csak a balszerencsére lehessen fogni. Amikor Kimit anno kirúgták a Ferraritól, fél másodperccel volt lassúbb Felipénél, aki tavaly egész közel került Alonsóhoz. Ebből is az derül ki, amit már tavaly is mondtam, hogy kétezer-tizenhárom elején a Lotus volt a leggyorsabb autó a mezőnyben. Én akkoriban folyamatosan ezt hajtogattam, de mindenki lehurrogott, hogy nincs igazam, valójában az autó középszerű, csak Kimi hozza ki belőle a lehető legtöbbet. Most láthatjuk a bizonyítékot, hogy az az autó igenis lenyűgöző volt.

Urbán András:
– Milyen híres magyar sportolókat ismer? Volt valaha halálfélelme a pályán?
– Sajnálom, de nem ismerek magyar sportolókat. Követem a sportvilág eseményeit, szeretem az atlétikát, és több más sportágat is, de nehéz arra koncentrálni, hogy melyik sportoló mely országból származik. Főleg a honfitársaimra figyelek és azokra a sportágakra, amelyekben a kanadaiak jók: alpesi sí, jégkorong. Figyelemmel követem a svájciakat is, hiszen ott élek, de mint említettem, főleg a síre és a jégkorongra koncentrálok, amiben a magyarok nem olyan jók. Ami a halálfélelmet illeti, nem kimondottan éreztem ilyet. Volt egy nagy balesetem Melbourne-ben, amikor Ralf Schumacher autóján lendületet véve a levegőbe emelkedtem, és eltaláltam a pálya menti kerítést. Akkor átfutott az agyamon, hogy rendben, lehet, hogy ez az a nap, amikor meghalok, de ezt nem hívnám félelemnek. Egyszerűen elfogadtam a tényt, hogy ez várhat rám. Sajnos egy pályabíró viszont meghalt abban a balesetben, de utána megváltoztatták a biztonsági előírásokat. Borzalmas nap volt.

Rácz Bálint:
– Belegondolt már abba, hogyan alakult volna a karrierje, ha az 1995-ös IndyCar bajnoki címe után nem megy a Williamshez, hanem marad Amerikában?
– Kilencvenöt után az IndyCar két különböző sorozatra bomlott, ezért nagy hiba lett volna ott maradnom. Amikor ott versenyeztem, a sorozat fantasztikus volt, aztán egyik napról a másikra összeomlott. De ki tudja mi történt volna, ha ott maradok… Mindenesetre akkor kaptam ajánlatot az F1-ből, és ha az ember egy ilyen esélyt nem ragad meg, akkor valószínűleg sohasem jön újabb. Valószínűleg sohasem lettem volna F1-es világbajnok, tehát nagy hiba lett volna Amerikában maradni. Maga a versenyzés biztosan nagyon szórakoztató lett volna, és ott még több sikert érhettem volna el, de az mégsem az F1.

Horváth Miklós:
– Van rá esély, hogy a jövőben újra láthatunk egy Villeneuve-öt az F1-ben?
– Talán igen, hiszen még én magam is versenyzek. Az Indy500-on is indultam az idén, még szeretnék Le Mans-ban is nyerni, a ralikrossz vb-n is versenyzek. Egyelőre nem vonultam vissza, úgyhogy bármi megtörténhet. Aztán ki tudja, hogy döntenek majd a gyerekeim? Négy fiam van, a legidősebb hétéves, tehát még rengeteg időnk van ezt kigondolni.

AZ ELŐZÉSEK VESZTETTEK A VARÁZSUKBÓL
Józsa Tamás: – Hol van az autóversenyzés? Évről évre azt látjuk, hogy van egy jó istálló, a többi meg sajnos sehol. Mit kellene tenni, hogy újra megőrüljünk a futamot nézve?
– Mindig is voltak domináns csapatok, és minél többet változtatod a szabályokat, annál nagyobb eséllyel lesz egyetlenegy uralkodó istálló, mert ha valaki megtalálja a tutit, az lesz előnyben. Ezek az új motorszabályok annyira őrülten összetettek, hogy előre lehetett látni, hogy valaki nagy előnybe kerülhet általuk. De igazából mindig is ez volt a helyzet. Amikor Michael nyert folyamatosan, a legtöbben elégedettek voltak. A McLarennél Senna és Prost is szinte minden versenyt egykörös előnnyel fejezett be a többiek előtt – és akkor is mindenki boldog volt. Szóval szerintem nem ez a baj. A baj az, hogy amikor manapság az egyik autó megelőzi a másikat, az nem izgalmas, mert az állítható hátsó szárny segítségével szinte csak kikerüli. Túl sok az előzés minden versenyen, ami miatt a manőverek vesztettek a varázsukból. Manapság nem látni azt, hogy egy előzésért nagyon keményen meg kell dolgozni, és összerakni egy tökéletes kört, hogy meg tudd indítani a támadást. Azon sem kell izgulni, hogy ha kicsit túlszaladsz, akkor a kavicságyban vagy a füvön kötsz ki, mert simán csak visszajössz az aszfaltozott bukótérről. A másik pedig, hogy ma már nem férfiak, hanem kisgyerekek vezetnek, akik autóversenyzősdit játszanak. Semmi érdekeset nem tudnak mondani, gyakorlatilag nem élnek közösségi életet. Autókáznak, hazamennek és megint autókáznak. A mai gyerekeknek nincs okuk arról álmodozni, hogy olyanok legyenek, mint ők, mert nem hősök, és ez az, ami károsítja a sportágat.

Jarno Rossi:
– F1-es világbajnok vagy, Indy500-győztes és Indycar-bajnok. Várható, hogy a másik nagy „autósport szentélyben”, Le Mansban is újra kipróbálod magad? 2008-ban második lettél a Peugeot-csapat tagjaként, gyakorlatilag már csak innen hiányzik az elsőség.
– Amikor abban az évben Le Mans-ban versenyeztem, volt egy győztes autónk, de sikerült elveszítenünk a versenyt. Meg kellett volna nyernünk, de néhány döntés és stratégiai változtatás miatt nem sikerült. Nagyon frusztrált voltam, szerintem én voltam az egyetlen a dobogón, aki nem mosolygott, éppen ezért nem is hívtak újra versenyezni. Művigyort vártak el tőlem egy olyan verseny után, amit meg kellett volna nyernünk. Mindenképp szeretnék nyerni Le Mans-ban, ami nehéz verseny, de nem akarok olyan autót, ami körönként tíz másodperccel lassúbb a leggyorsabbnál. Csak akkor vágnék bele, ha esélyem lenne a győzelemre, mint 2008-ban. Remek élmény volt, mert ez egy régi típusú, veszélyes kialakítású pálya, amelyen a hibák azonnal megbosszulják magukat. Jó lenne a harmadik legendás versenyt/sorozatot is megnyerni – hatalmas fegyvertény lenne.

Nagy Roland:
– Elcserélné a Formula–1-es világbajnoki címét egy Le Mans-i 24 órás győzelemért?
– Biztosan nem. Az F1-es világbajnoki cím a legnagyobb dicsőség, amit autóversenyzőként elérhetsz, a Le Mans pedig az Indy 500-hoz hasonlóan csak egy verseny, míg az F1 egész sorozat, és ez a legnagyobb különbség.

Tanásziné Sárközi Erika:
– Ennyi szabályváltozás és újdonság mellett mennyire éreznéd jól magad a jelenlegi mezőnyben?
– Az F1 mindig F1 marad, de azért jelenleg sok mindent utálok benne: a politikai csatározásokat, hogy nem mondhatod ki őszintén a véleményedet, és már azt sem teheted meg, hogy igazi férfiként versenyzel, mert mindent leszabályoznak. Az autók túl gazdaságosak, túl sok bennük az elektronika, és abban a pillanatban, hogy keményen kezded el nyomni a gázt, rögtön a gumik is elkezdenek szétfoszlani. Összességében azonban az F1-ben még mindig nehéz versenyezni – és igen, tudnám élvezni.

„Citrom”:
– Hogyan értékeli eddigi teljesítményét a ralikrossz világbajnokságban?
– Kicsit csalódott vagyok az eddigi eredmények miatt, időnként gyors voltam, a köridőkkel nem volt probléma, de az a baj, hogy a sorozat jellegéből adódóan nagyon nehéz, mert sok függ attól, hogy kivel sorsolnak össze az előfutamokban. Néha olyanokkal kerülsz össze, akik sokkal lassúbbak nálad, emiatt időt vesztesz és tizenhatodik leszel a negyedik helyett. Ez kicsit frusztráló, mert a világbajnoki sorozatban tizenhatan vagyunk állandó pilóták, viszont az egyes futamokon akár negyvenen is indulhatnak. Közülük sokan csak egy-két versenyre jönnek el, és nagyon agresszívan versenyeznek, hiszen számukra a bajnoki tabella nem tényező. Tehát ha az elején nincs szerencséd a sorsolással, az az egész hétvégédet tönkreteheti. Én eddig minden hétvégén peches voltam. Összességében nagyon szeretem a ralikrossz-autókat vezetni, a szabályokat viszont nem.

Bognár Lilla:
– Úgy tudom, egyik kedvenc hobbija a zene, egy lemezt is megjelentetett néhány évvel ezelőtt. Milyen zenét szokott hallgatni, melyik a kedvenc stílusa?
– Pop, rock, folk – nem szeretem, amikor mesterségesen machinálnak a hangokkal, inkább azt, amikor élőben is azt hallod, amit az albumon. Most éppen a One Republic a kedvencem, de szeretem az Imagine Dragonst is. Ők Észak-Amerikában nagyon népszerűek. A Fun nevű bandát is szeretem, csodálkozom, hogy ti nem ismeritek őket… Egyszer mindenképp hallgassatok bele!

A KÉRDÉSEKET ÉS A VÁLASZOKAT ZSOLDOS BARNA TOLMÁCSOLTA