Az olaszok egy fő mutatóban voltak jobbak: a gólok számában

A SZÁMHÁBORÚT A NÉMETEK NYERTÉK

A Nemzeti Sport Online a labdarúgó Európa-bajnokság ideje alatt minden meccsnap után részletes statisztikai elemzéssel jelentkezett az InStat Football elemzőrendszer adatinak segítségével. Az eddigi elemzések szinte mindig visszatükrözték a játék valós képét, és megmutatták, hogy a győztes csapat miben tudott ellenfele fölé nőni.

A tegnapi Németország–Olaszország mérkőzés azonban némileg azt, a statisztikákkal szemben szkeptikus vélekedését igazolta, hogy a számok nem képesek mindent visszaadni egy meccsből. (Ettől persze még lehetnek érdekesek – tesszük hozzá.) A németek ’majd minden fontos mutatóban az olaszok fölé nőttek, de aki látta a találkozót, az tudja, Cesare Prandelli legénysége végig kontroll alatt tartotta a mérkőzést, és talán a hosszabbítás perceit leszámítva fikarcnyi esélyt sem hagyott a továbbjutásra a nationalelfnek. A tegnapi összecsapás számai ugyanakkor alátámasztanak egy másik közhelyet is, mely szerint a futballt gólra játsszák, a többi az csak „rizsa”. De hogy lássuk miről is van szó, rizsázzunk egy kicsit.

A németek 101 támadást vezettek, az olaszok 66-ot, a németek összesen 32 percig (58.3 százalék), az olaszok 23 percig (41.7 százalék) birtokolták a labdát. A németek sokkal többet és pontosabban passzoltak (591/488 a németek, 466/380 az olaszok mutatója), többet lőttek kapura és többször el is találták a kaput (17-ből hétszer, az olaszok 11-ből négyszer). A németek 194 párharcból 109-et, az olaszok 194-ből 85-öt nyertek meg (56, ill. 44 százalék). Az összes játékba avatkozást figyelembe véve (úgynevezett TTM-mutató) a németek oldalán 945-ből 739 (78 százalék), az olaszoknál 824-ből 618 (75 százalék) volt sikeres. Hogy mindezek ellenére mégis miért az olaszok nyertek? Erre a statisztikai lapok első sora adja meg a választ – gólok száma: 1, ill. 2.

DE HA LEKAPARJUK A LAKKOT…

Mielőtt azonban összetépnénk minden statisztikát, és végleg elfelejtenénk a számokon alapuló elemzéseket, nem árt egy kicsit az adatokat alaposabban szemügyre venni. A passzok és a támadások milyensége ugyanis már magyarázatot ad a végeredményre. Andrea Pirlóék az úgynevezett extra támadópasszokban 8–2-re, a játéképítés szempontjából kulcspasszoknak nevezett átadásokban pedig 16–5-re győztek. A támadások területén pedig a gyors támadásokat kell kiemelni: az olaszok ebből a műfajból 13-at vezettek, ebből 11-et lövéssel fejeztek be, szemben a németek 6/1-es mutatójával. Ezek a számok már mutatják azt, amit a meccs képe is: amíg a németek ötlettelenül erőlködtek, nem találták a réseket az olaszok védelmén, addig a lendületesen támadó itáliaiak többször is átrobogtak a körülményesen futballozó németeken.

A végeredmény másik magyarázatát az egyéni teljesítmények kiértékelésén keresztül kaphatjuk meg.

BEDÖGLÖTT A NÉMET MOTOR – ÖZILNEK SEM MENT

Az egyik legszembetűnőbb magyarázat, hogy bedöglött a németek motorja – Mesut Özil képtelen volt azon a szinten irányítani a nationalelfet, amelyet ez a mérkőzés megkívánt volna tőle. Bár a minden statisztikai adatot összesítő Instat-index szerint 328 ponttal még így is csapata legjobbja volt, például a meccs emberétől, Mario Balotellitől (552 pont) több mint 200 ponttal maradt el.

A németek szépítő gólját tizenegyesből megszerző Özil csak háromszor lőtt kapura a meccsen (abból a büntető ugye góllal végződött), de egy irányítótól ez még nem lenne feltétlenül nagy baj. A 23-ból 11 elveszített párharc viszont már mutatja, hogy nem élete formájában játszott a Real Madrid futballistája, a 17 elveszített labda (ami a legtöbb volt az egész mezőnyben) pedig annak a bizonyítéka, hogy sokszor inkább gátolta, sem mint építette volna a német támadásokat. A 83 százalékos passzpontosság (70-ből 58) ugyan némileg szépít Özil statisztikai lapján, de ha hozzátesszük, hogy ebből csupán egy volt az extra támadó passz, illetve a kulcspassz, akkor már láthatjuk, hogy miért nem volt annyi helyzete tegnap a németeknek, mint a korábbi meccseken.

Persze nem az irányítón múlik minden – jó példa erre az olasz válogatott, ugyanis tegnap Andrea Pirlo nem játszott kiemelkedően –, csak hát a németeknél tegnap egyetlen igazán jó egyéni teljesítmény sem akadt. Toni Kroos csapatba állítását alighanem meglepő, nyerő húzásnak szánta Joachim Löw szövetségi kapitány, de hatalmas bakot lőtt vele. A Bayernben az utóbbi időszakban már inkább védekező középpályásként használt futballista jobb szélsőként csődöt mondott: 13 labdát veszített el, extra támadó passzal (amit egy szélsőtől leginkább várna az ember) csupán egyszer jelentkezett, de az sem volt pontos, 21 párharcából 11-et elveszített.

A németeket minden poszton ízekre szedhetnénk, mert mindenhol voltak problémák bőven, de fókuszáljunk csak azokra a játékosokra, akik eddig a csapat szekértolói voltak. A védelemben eddig szinte hibátlanul játszó Mats Hummels kilenc labdát veszített el (igaz, 15-öt szerzett is, ami a mezőnyben a legtöbb volt), és az első gól előtt éppen mellőle adta be a labdát Antonio Cassano, míg Mario Balotelli az eddig szintén remekül játszó Holger Badstubert megelőzve fejelt a kapuba. A második gólnál pedig az egész német védelem lemaradt.

Elöl Mario Gomez az első félidőben nyolc labdát veszített el, nem volt egyetlen csele és egyetlen támadást elősegítő passza sem, az egyetlen lövése pedig nem találta el a kaput. A helyére a szünetben beállt Miroslav Klose sem volt sokkal jobb: egyetlen lövéséből ugyanúgy nem talált kaput, „csak” hat labdát veszített el, volt egy jó csele, viszont extra támadó passz az ő nevéhez sem fűződött.

A STATISZTIKÁK SZERINT BALOTELLI NEM IS JÁTSZOTT OLYAN JÓL

És akkor most lássuk a másik oldalt! Kezdjük itt is az irányítóval, Andrea Pirlóval, ugyanis az ő tegnapi produkciója jól szemlélteti, hogy nem minden az irányítókon múlik. Pirlo a párharcainak felét elveszítette (19-ből tízet), szerzett hat labdát, de nyolcat elveszített. Passzai ezúttal is pontosak voltak (65-ből 58, 89 százalék), ám csupán egy extra támadópassza volt, az olaszok egyik góljában sem volt tevékeny része.

Nem úgy Balotellinek, aki viszont a két gólján kívül nem sok hasznosat csinált, de aligha foglalkozik ezzel most bárki is Olaszországban. A Manchester City csatára három lövéséből (ebbe a fejes is beleszámít) kettő eltalálta a kaput, és abból a kettőből gól is lett, ez pedig jelentősen feljavítja a teljes mérkőzésindexét. Amúgy 24 párharcából csak 11-et nyert meg, 12-szer elveszítette a labdát, igaz, három labdát szerzett is. Passzai 67 százalékban (15-ből tíz) voltak pontosak, nála gyengébben senki sem passzolt az olaszoktól.

Balotelli „gyenge” teljesítménye után említsünk meg néhány jót is. Andrea Barzaglié kilenc labdaszerzéssel és 89 százalékos passzpontossággal ebbe a kategóriába sorolható, akárcsak Leonardo Bonuccié, aki 14-szer akasztotta meg a németek támadásait. Elöl Antonio Cassanót emelhetjük ki, akinek négy úgynevezett kulcspassza volt, amelyből közvetlen gólhelyzet alakulhatott ki (bár ebből csak kettő volt pontos), ráadásul öt átadása a tizenhatoson belül volt (ebből három pontos), az olaszok 66 támadásából 29-ben vállalt szerepet úgy, hogy már az 58. percben lecserélték.

Érdekes, hogy Gianluigi Buffonon kívül nem találunk olyan játékost, aki minden mutatóban kimagaslóan teljesített volna. Valamelyest ez is azt mutatja, hogy a németek legyőzése alapvetően egy egységes csapat munkájának az eredménye, megspékelve egy amúgy a mezőnyben nem tündöklő, de a kapu előtt három lövéséből kettőt értékesítő csatár, Mario Balotelli nem mindennapi villanásaival.