Euro 2012: bizonytalan Rosicky játéka a lengyelek ellen

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.06.14. 19:35
Súlyosabb az Achilles-ín-sérülése, mint eredetileg tűnt, ezért Tomás Rosickynek, a csehek csapatkapitányának a játéka erősen kérdéses a lengyelek elleni, szombati Európa-bajnoki csoportmérkőzésen.

Petr Kolár, a cseh labdarúgó-válogatott főorvosa szerdán még azt mondta: nagyjából 75 százalékos az esély arra, hogy Rosicky szombaton pályára léphet. Mivel azonban az Arsenal középpályása a szerdai után a csütörtöki edzést is kihagyta, az orvosok már óvatosabbak.

„Tomás Rosicky gyógyítása a terv szerint halad. Döntést azonban csak pénteken, a mérkőzés előtti utolsó hivatalos edzés után hozhatunk” – mondta csütörtökön újságíróknak Martin Janousek szakorvos.

Rosickyt a keddi, görögök elleni találkozó félidejében le kellett cserélni. A középpályásnak már az Eb előtt is voltak problémái az Achilles-inával.

„A lábam egyszerű járáskor is fáj, rendesen rá sem tudok állni. Nem akarom azonban feladni a reményt, hiszen nagyon vártam erre az Eb-re. Ha egy kicsit is lehetséges lesz, játszani szeretnék” – mondta újságíróknak Rosicky csütörtök délután.

Janousek megerősítette, hogy a vállfájdalmakra panaszkodó Petr Cech kapus szombatra rendben lesz, és biztosan pályára lép.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik