Euro 2012: Cassano és Balotelli játéka sincs veszélyben

Vágólapra másolva!
2012.06.30. 14:48
Enrico Castellacci, az olasz labdarúgó-válogatott csapatorvosa megerősítette: Antonio Cassano kiheverte az elődöntőn összeszedett kisebb térdsérülését, így játszhat a Spanyolország elleni, vasárnapi Európa-bajnoki fináléban. Az AC Milan támadója eddig az olaszok mindegyik Eb-meccsén kezdett, a jelek szerint vasárnap is fog.

Az olasz keretből Ignazio Abate, Daniele De Rossi és Mario Balotelli fizikai állapota nem teljesen százszázalékos, de ahogy Castellacci mondta, az ő szerepeltetésük sincs veszélyben.

„Ahogy Cesare Prandelli is említette a sajtótájékoztatón, Mariónak legutóbb görcsölt a lába, ami zavarta őt a játékban, ám most kapott egy kis kezelést. A németek ellen maradni akart még a pályán, de nem igazán volt idő, ezért a kapitány a stábbal együtt a legjobb döntést hozta” – mondta az orvos Balotelli lecseréléséről.

De Rossi ülőideg-gyulladástól szenved, de gyógyszeres és fizioterápiás kezeléssel enyhíteni tudtak a problémán, és Castellacci elmondása szerint a játéka aligha van veszélyben Spanyolország ellen.

Legfrissebb hírek

Futsal: az Eb-szereplésért küzdenek az U19-esek Esztergomban

Utánpótlássport
17 órája

Öregedő amatőrök – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
2025.03.23. 22:57

Döbbenetes rövidzárlat után kaptak gólt az olaszok – videó

Minden más foci
2025.03.23. 21:46

U17-es Eb-selejtező: döntetlent játszott a szerbekkel a magyar csapat

Utánpótlássport
2025.03.22. 18:10

Labdarúgás: vereséggel kezdett az U17-es válogatott Portugáliában

Utánpótlássport
2025.03.19. 20:28

Labdarúgás: bravúr kell a korosztályos Eb-selejtezőkön

Utánpótlássport
2025.03.18. 10:17

Labdarúgás: tizenkilenc fiatal lépett pályára az NB I 24. fordulójában

Utánpótlássport
2025.03.18. 08:59

Női foci: a törökök legyőzésével zárták az Eb-selejtezőket az U17-esek

Utánpótlássport
2025.03.17. 19:26
Ezek is érdekelhetik