Románia: már Piturca sem tagadja, hogy távozik; két opció

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.15. 09:22
null
A románok kész tényként kezelik, hogy a finnek ellen ült utoljára a válogatott kispadján Piturca (Fotó: Reuters)
Victor Piturca, a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a Finnország elleni 2–0-s siker után elismerte, megfelelő ajánlat esetén távozik a kispadról.

Piturca távozása hónapok óta téma a román sajtóban, a Szaúd-Arábiába vágyó edző már a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) elnökével is összeveszett, majd közölte, esze ágában sincs távozni. Néhány héttel később azonban Piturca is megerősítette, elhagyhatja Romániát.

„Örülök, hogy magabiztos játékkal nyerni tudtunk Finnországban, a magyarok ellen elhullajtott pontok miatt hatalmas szükségünk volt erre a győzelemre. Elismerem, a menedzserem valóban tárgyal egy klubbal, és ha megfelelő ajánlat érkezik, el fogom hagyni Romániát” – mondta a találkozó utáni sajtótájékoztatón Victor Piturca.

A prosport.ro és az adevarul.ro már kész tényként kezeli, hogy ez volt a román szakember utolsó meccse a válogatott kispadján, és egy-két napon belül hivatalosan is bejelentik, hogy a szaúdi al-Ittihad Dzsiddához szerződik.

„Változás lesz az edzői stábban a közeljövőben, ez biztosnak tűnik. Jövő hét elején már többet fogunk tudni, de jelenleg két opció tűnik reálisnak: vagy román, vagy külföldi edző jön” – mondta az FRF elnöke, Razvan Burleanu.

A románok legközelebb november 14-én Észak-Írország ellen lépnek pályára Eb-selejtezőn.

Legfrissebb hírek

Vb 2026: két meccs után hibátlanok a bosnyákok, Románia gólt kapott, de nyert San Marinóban

Foci vb 2026
2025.03.24. 22:49

Bukarestben tört meg a bosnyákok rossz sorozata: megverték a románokat

Foci vb 2026
2025.03.21. 22:57

Sportlegenda-különdíjat kapott Romániában Bölöni László

Minden más foci
2025.03.19. 08:09

Kiderült, kivel találkoznak a mieink a férfi kosár vb-előselejtezőben

Kosárlabda
2025.03.14. 15:20

Kikaptak hat góllal, az alapszakasz után menesztették a korábbi Fradi-csatárt

Minden más foci
2025.03.11. 09:57

Magyarországot ábrázoló pólója miatt került konfliktusba a román szövetségi kapitánnyal a székely birkózó

Birkózás
2025.03.04. 17:04

Érvényben marad a románok zárt kapus büntetése

Minden más foci
2025.02.13. 18:22

Edzőt váltott a román kiesőjelölt, Miriuta lesz az új szakvezető – sajtóhír

Minden más foci
2025.01.27. 14:02
Ezek is érdekelhetik