Eb 2016: most a magyar válogatott a legjobb harmadik

Vágólapra másolva!
2015.06.15. 10:07
A 2016-os labdarúgó Európa-bajnokság selejtezősorozatának jelenlegi állapota szerint a csoportharmadikak között a magyar válogatott áll a legjobban, azaz jelenleg Eb-résztvevőnek számít. Ám ez még természetesen korántsem vehető véglegesnek, hiszen csapatonként három vagy négy mérkőzés hátravan a sorozatból, és az sem mindegy, melyik válogatott végez a csoportunk végén – számunkra az lenne jó, ha maradnának a görögök, mert az ellenük elért döntetlen miatt kevesebb pont esne ki, mint más válogatottak eredménylistájából.

Jelen állás szerint a magyar válogatottnak tíz pontja van, kettővel előzi meg Skóciát, s még többel a többieket. A kilenc csoportharmadik közül Albánia és Ukrajna négy-négy mérkőzésen van túl, a többiek ötön-ötön.

Az Eb-selejtezősorozat összes eredménye, tabellák és a hátralévő mérkőzések listája ide kattintva tekinthető meg.

A legjobb csoportharmadik automatikusan kijut az Eb-re, a többiek négy párban pótselejtezőt játszanak, a sorsolás előtt a csoportkör utáni koefficiensek alapján négy kiemelt és négy nem kiemelt válogatott lesz.

A CSOPORTHARMADIK VÁLOGATOTTAK (A LEGJOBB PÓTSELEJTEZŐ NÉLKÜL KIJUT)
Csoport Válogatott M GY D V GK P Csoporthatodik
F MAGYARORSZÁG 5 3 1 1 5–3 10 Görögország
D Skócia 5 2 2 1 6–5 8 Gibraltár
A Hollandia 5 2 1 2 10–5 7 Kazahsztán
G Oroszország 5 2 1 2 8–3 7 Moldova
I Albánia 4 2 1 1 4–5 7
H Norvégia 5 2 1 2 4–8 7 Azerbajdzsán
C Ukrajna 4 2 0 2 3–2 6 Luxemburg
E Szlovénia 5 2 0 3 6–7 6 San Marino
B Izrael 5 2 0 3 6–8 6 Andorra
A csoporthatodik elleni eredmény kiesik. Az I-csoport ötcsapatos.
Legfrissebb hírek

Nincs nagy gond, csak néhány napos pihenő vár Sallai Rolandra

Légiósok
2025.02.26. 20:07

Marco Rossi és Dárdai Bence is nagyon örül a FIFA döntésének

Magyar válogatott
2025.02.22. 12:19

„Nem szabad a pontkülönbségekkel foglalkoznunk” – a helyzet jó, de nem reménytelen

Kosárlabda
2025.02.08. 12:11

Marco Rossi: Nikitschernek a Valladolid nem lehet cél, csupán egy kiindulási pont

Magyar válogatott
2025.01.30. 09:54

Ahogyan szoktuk: megvertük az olaszokat

Népsport
2025.01.18. 07:57

Kerkez Milos a világszint közelében

Légiósok
2025.01.10. 09:51

Kulcsember láthatatlan pozícióban – interjú a válogatott középpályásával, Nikitscher Tamással

Képes Sport
2024.12.24. 10:49

Szavazzon a XX. század góljára! – Hrutka János, 1998. október 14., Magyarország–Románia 1–1

Magyar válogatott
2024.12.14. 18:11
Ezek is érdekelhetik