Eb 2016: a mieink ellenfele játssza a legtöbb felkészülési mérkőzést

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.01.29. 14:03
A teljes mezőnyt tekintve a magyar válogatottal azonos csoportban szereplő izlandi csapat játssza a legtöbb felkészülési mérkőzést a nyári franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság előtt.

A magyar szövetség (MLSZ) honlapjának beszámolója szerint a történetük első világversenyére készülő izlandiak felkészülési menetrendje hamarosan véglegessé válik. Januárban közel-keleti túrán vettek részt, amelyen két barátságos meccset játszottak: a finneket 1–0-ra legyőzték, míg a házigazda Egyesült Arab Emírségektől 2–1-re kikaptak. Vasárnap az Egyesült Államok vendégeként lépnek pályára, majd márciusban a dán és a görög válogatottal is megmérkőznek.

Az Európa-bajnokság előtt, június 1-jén Norvégia lesz az ellenfelük, illetve a legfrissebb bejelentésük szerint június 4-én Liechtensteint fogadják, vagyis összesen hét összecsapással a hátuk mögött kezdik meg a franciaországi tornát.

Az F-csoport további három csapata még nem hozta nyilvánosságra a teljes programját. A portugál válogatottnak eddig három lekötött felkészülési meccse van: március 25-én a bolgárokat fogadja, négy nappal később Belgiumban lép pályára, május 29-én a norvégokkal mérkőzik. Az osztrákok mostanáig csupán egy Málta elleni barátságos erőpróbát jelentettek be, amelyet május 31-én rendeznek.

A magyar válogatottnak egyelőre szintén egy felkészülési találkozója vált hivatalossá: március 26-án a horvátokat látja vendégül a Groupama Arénában.

Legfrissebb hírek

Bernd Storck: Gyönyörű utazás volt a 2016-os Európa-bajnokság

Magyar válogatott
2025.03.29. 09:37

Videó: Yaakobishvili Áron a megismételt tizenegyest is megfogta, győztek U19-eseink Izland ellen

Magyar válogatott
2025.03.25. 16:36

Izland legyőzte Egyiptomot a férfi kézi-vb rangadóján

Kézilabda
2025.01.22. 22:21

Kvíz: ki nyert 1:54.26-tal? Ki lett a 190. olimpiai aranyérmes? – magyar sportsikerek 2024

Egyéb egyéni
2025.01.01. 11:17

Női kézilabda Eb: Feröer vereséggel mutatkozott be; román siker Debrecenben

Kézilabda
2024.11.29. 19:42

Távozott posztjáról az izlandi labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya

Minden más foci
2024.11.26. 09:14

NL: Montenegró legyőzte a törököket, Wales és Csehország jutott fel az A-ligába

Minden más foci
2024.11.19. 22:42

Albánia visszavágott a grúzoknak a szeptemberi zakóért, őrült végjátékban gyűrték le Izlandot a törökök

Minden más foci
2024.10.14. 23:00
Ezek is érdekelhetik