A „legek” urai: az NSZK-verő csehszlovákok

A „legek” és az „elsők” Európa-bajnoksága volt az 1976-os jugoszláviai négyes döntővel végződő sorozat. Ezen a tornán regisztrálták a legjobb gólátlagot: összesen 19-szer került hálóba a labda, ami 4.75-os átlagot jelent meccsenként – ezt csak az 1960-as torna gólátlaga (4.25) tudta megközelíteni. A négyes döntők történetében itt volt a legtöbb hosszabbításba torkolló összecsapás, s mivel mind a négy találkozó ráadásban dőlt el, elmondható: az összes tornát figyelembe véve kizárólag ezen az Eb-n 100 százalékos a vonatkozó mutató. A négyes döntők történetében itt jegyezték fel a legtöbb piros lapot: hármat – ráadásul mindhárom kiállítás egy találkozón, a csehszlovák–holland elődöntőn történt.„legek” és az „elsők” Európa-bajnoksága volt az 1976-os jugoszláviai négyes döntővel végződő sorozat. Ezen a tornán regisztrálták a legjobb gólátlagot: összesen 19-szer került hálóba a labda, ami 4.75-os átlagot jelent meccsenként – ezt csak az 1960-as torna gólátlaga (4.25) tudta megközelíteni. A négyes döntők történetében itt volt a legtöbb hosszabbításba torkolló összecsapás, s mivel mind a négy találkozó ráadásban dőlt el, elmondható: az összes tornát figyelembe véve kizárólag ezen az Eb-n 100 százalékos a vonatkozó mutató. A négyes döntők történetében itt jegyezték fel a legtöbb piros lapot: hármat – ráadásul mindhárom kiállítás egy találkozón, a csehszlovák–holland elődöntőn történt.

Ez volt az első kelet-európai finálé. Első alkalommal ezen az Eb-n rúgtak 120 perc után tizenegyeseket, és első alkalommal ekkor hibázott szétlövésben ítélet-végrehajtó (Uli Hoeness). Ekkor értek el először mesterhármast Eb-n (Dieter Müller), mi több, csereként! A Szovjetunió első alkalommal hiányzott a végelszámolásnál; 1960 óta ezek voltak a helyezései: első, második, negyedik és második. Hollandia viszont először jutott ki a kontinensviadalra, amit további hat részvétele követett 2008-ig.

És még egy „leg”: a jugoszláviai volt a legutolsó négyes finálé, 1980-ban ugyanis már nyolc válogatott szerepelt az itáliai Európa-bajnokságon.

HOLLANDIA: NAGY VOLT A MELLÉNY?

Hatalmas csatára volt kilátás Jugoszláviában, a szakértők az 1974-es világbajnoki döntő „visszavágóját” jósolták, várták a belgrádi fináléban – NSZK–Hollandia találkozót. A sors véletlenül vagy sem, ki tudja, úgy hozta, hogy a két gárda el is kerülte egymást az elődöntőben, amelyben a címvédő nyugatnémeteknek a plávikkal, az oranjénak pedig a sötét lónak számító csehszlovákokkal kellett felvenniük a harcot.

Hollandia szinte a legjobb felállásban (hogy ki volt a nagy hiányzója, elolvashatja oldalt keretes anyagunkban), világbajnoki ezüstérmes csapatával várta a Csehszlovákia elleni mérkőzést, amelynek egyértelműen esélyese volt. Talán ez is volt a baj, a narancsmezes legénység ugyanis kissé könnyedén vette feladatát, talán le is becsülte csöppet riválisát, holott tudnia kellett volna, hogy a csehszlovákok előzőleg az angolokat (csoportfázis) és a szovjeteket (negyeddöntő) is elütötték a továbbjutástól.

A rendes játékidő végén 1–1-et mutatott az eredményjelző – a csapatkapitány, Anton Ondrus ide is, oda is betalált –, és 1:1 volt a kiállítások aránya is, előbb Jaroslav Pollákot küldte le második sárgával a játékvezető, aztán Johan Neeskens mehetett idő előtt zuhanyozni.

Sokáig nem történt semmi említésre méltó a hosszabbításban, az utolsó hat percre azonban összesűrűsödött minden: két csehszlovák gól is esett, a kettő között Wim van Hanegem piros lapot kapott – a hollandok sorsa megpecsételődött.

DIETER MÜLLER: BRAVÓ! ULI HOENESS: TE, JÓ ÉG!

Bezzeg a nyugatnémeteké! A címvédő, egyben friss világbajnok gárda már kétgólos hátrányban volt az otthon játszó és ennek köszönhetően csaknem 80 ezer szurkoló által űzött, hajtott jugoszláv válogatottal szemben – amely remek garnitúra volt egyébiránt, példának okáért hetedikként végzett az 1974-es vb-n –, ám a német mentalitás, mint oly sokszor a futballtörténelemben, ezúttal is kihúzta a nationalelfet a csávából. (Amelyben az Eb-győztes csapathoz képest nem játszott már Höttges, Breitner, Netzer, valamint a komplett Heynckes, Gerd Müller, Kremers csatársor sem.)

A szünet után beálló Heinz Flohe bő egy óra elteltével szépített, majd az utolsó Eb-jén részt vevő sapkás kapitány, Helmut Schön – élete egyik utolsó nagy húzásaként – az utolsó tíz percre behozta az újonc Dieter Müllert.

A 22 éves, Dieter Kasterként született kölni támadó méltó maradt a dicsőséges Müller névhez, nem sokat tétlenkedett, alig, hogy pályán volt, kiegyenlített. Jöhetett a hosszabbítás. Annak is a hajrája, legvége: Müller az utolsó öt percben berámolt még két gólt (4–2), döntőbe juttatva övéit.

Ott Csehszlovákia ellen is betalált, 1–2-re módosítva az állást, az ellenfél ugyanis újfent elhúzott már két góllal. Ezúttal Bernd Hölzenbein volt az, aki a hajrában (90. perc...) egalizált, s megint jöhetett a hosszabbítás. Amelyben nem esett gól, ismétlés helyett tizenegyesek következtek, amelyek során egyetlen rúgó sem hibázott az első három sorozatban.

A negyedikben Ladislav Jurkemik mattolta Sepp Maiert, Uli Hoeness viszont az égbe lőtt, így Antonín Panenkára maradt a döntés. Ő alányúlt a labdának, amely az elmozduló Maier elárvult helyén, középen esett be a hálóba (ezt hívjuk azóta panenkázásnak) – Európa-bajnok Csehszlovákia!

A nyugatnémet válogatottban ezen a meccsen századszor fellépő Franz Beckenbauer utolsó nagy tornáján vett részt, 1977-ben elköszönt a nationalelftől. Dieter Müller kicsit tovább húzta, pályára lépett még az 1978-as vb-n, majd 12 mérkőzésen szerzett 9 gólja ellenére többé nem számítottak rá a válogatók – köztük az 1984-től '90-ig kapitánykodó Ferenc Császár sem...

NYILASI ÖTSZÖR – HIÁBA

A magyar válogatott a 2. kvalifikációs csoportba kapott besorolást Luxemburg, Wales és Ausztria mellé. Papíron a Friedrich Koncilia, Robert Sara, Bruno Pezzey, Herbert Prohaska és Hans Krankl nevével fémjelzett osztrákok lettek volna a legizmosabb vetélytársak, ám hiába sikerült végül megelőzni őket, Wales mindkétszer megtréfálta a mieinket, és eléjük furakodott. A csoport végeredménye ekképpen festett: 1. Wales 10 pont, 2. Magyarország 7, 3. Ausztria 7, 4. Luxemburg 0.

A sorozat zárásaként együttesünk már tét nélküli örömfocit mutatott be Luxemburg ellen, a 8–1-es gólgálából az ötödik válogatott meccsét játszó Nyilasi Tibor öt találattal vette ki a részét – a II. világháború utáni érában ez az egyéni gólcsúcs a magyar válogatottban.