Válogatott: Nem turistának érkeztünk az Eb-re – Storck

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.07. 14:28
null
Először Bernd Storck szállt le a magyar válogatott buszáról (Fotó: Hegedüs Gábor)
Megérkezett Franciaországba a magyar labdarúgó-válogatott, és megtartotta a landolás utáni első sajtóeseményét is Mougins-ben, ahol három napig lakik a csapat, innen költöznek Dzsudzsák Balázsék pénteken a bázisszállásra, Terre Blanche-ba.

Kétórányi repülőutat követően, nem sokkal délután egy óra után landolt a magyar válogatottat szállító repülőgép Nizza mellett. Innen busszal érkeztek meg a mieink Mougins-be, nagyjából egytucatnyi újságíró várta a csapatot, a magyar tévériporterek mellett francia kollégák is voltak a helyszínen.

„Nem turistának érkeztünk az Eb-re” – szögezte le első franciaországi sajtótájékoztatóján Bernd Storck.

„A torna mindannyiunk karrierjében fénypont lehet. A legfontosabb, hogy futballozzunk egy jót, élvezzük a játékot és mindent megtegyünk a mögöttünk álló szurkolóinkért – folytatta Storck, aki kitért a németek elleni múlt heti felkészülési mérkőzésre is. – Németországban is megpróbáltunk játszani, birtokolni a labdát, összességében jó benyomásokat tett rám az ottani teljesítményünk. Remekül szolgálta ez a mérkőzés az Ausztria elleni felkészülésünket. Most már a nap huszonnégy órájában a nyitó meccsünkre készülünk, fontos lesz, hogy ne csak védekezzünk, hanem minél többet tudjunk kezdeményezni.”

A válogatott jelentős biztonsági intézkedések között érkezett meg Mougins-be, a szálláshely minden kapujánál rendőrök és biztonsági emberek posztolnak, a média képviselőinek méterre pontosan megszabták, hol állhatnak, merre mozoghatnak.

A Nemzeti Sport Online hírfolyamát állandó jelleggel itt találja!

EURO 2016
AZ F-CSOPORT MENETRENDJE
Június 14.18.00Ausztria–MAGYARORSZÁGBordeaux, Matmut Atlantique
Június 14.21.00Portugália–IzlandSaint-Étienne, Stade Geoffroy-Guichard
Június 18.18.00Izland–MAGYARORSZÁGMarseille, Stade Vélodrome
Június 18.21.00Portugália–AusztriaPárizs, Parc des Princes
Június 22.18.00Izland–AusztriaSaint-Denis, Stade de France
Június 22.18.00MAGYARORSZÁG–PortugáliaLyon, Stade des Lumières
Legfrissebb hírek

Georges Leekens óta először kezdtük két vereséggel az évet

Magyar válogatott
19 órája

Marco Rossi: Minden felelősséget vállalok, az én hibám, hogy visszacsúsztunk a B-ligába, de...

Magyar válogatott
2025.03.23. 20:37

Olvasóink Schäfer helyén Dárdai Bencét, Nagy Zsolt helyén Sallait játszatnák

Magyar válogatott
2025.03.23. 13:57

Mocsi Attila: A több tízezer magyar szurkoló támogatása döntő faktor lehet

Magyar válogatott
2025.03.23. 07:41

Puskás-est az Arénában

Képes Sport
2025.03.22. 08:56

Szoboszlai számai önmagukért beszélnek, Varga a gól-, Tóth Alex a gólpasszlistát vezeti

Magyar válogatott
2025.03.19. 13:50

Török–magyar: rendkívüli biztonsági intézkedéseket vezetnek be – fontos szurkolói információk

Magyar válogatott
2025.03.18. 13:51

A visszatérő Dibusz Dénes reméli, Marco Rossi újra számít rá a hétfői kerethirdetésen – videó

Labdarúgó NB I
2025.03.09. 22:22
Ezek is érdekelhetik