Eb 2020, J-csoport: a fehérvári légiós is betalált, fontos bosnyák siker

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2019.10.12. 19:56
Bosznia-Hercegovina 4–1-re legyőzte hazai környezetben Finnországot az Európa-bajnoki selejtezősorozat J-csoportjának 7. fordulójában, ezzel két pontra megközelítette épp felülmúlt riválisát a táblázaton. A bosnyákok negyedik gólját a Fehérvár légiósa, Armin Hodzic szerezte.

Ha a bosnyákok nem verték volna meg a finneket, három fordulóval a selejtezősorozat vége előtt marad öt pont a hátrányuk északi riválisuk mögött, vagyis jelentős mértékben csökkentek volna Miralem Pjanicék Eb-szereplésének esélyei.

Ezt megelőzendő Bosznia-Hercegovina fölényes, 4–1-es győzelmet aratott a zenicai mérkőzésen, a negyedik gólt egy magyar pályákról is jól ismert játékos, Armin Hodzic, a Fehérvár légiósa szerezte, aki egy tizenhatoson belüli kavarodás végén bombázott a vendégkapu bal oldalába.

A bosnyákok három nap múlva Görögországban vendégeskednek, a finnek az örményeket fogadják – a következő forduló párosítása miatt is volt fontos Hodzicéknak a szombati siker.

EB-SELEJTEZŐK
7. FORDULÓ

J-CSOPORT
Bosznia-Hercegovina–Finnország 4–1
(Hajrovic 29., Pjanic 37., 58. – az elsőt 11-esből, Ar. Hodzic 73., ill. Pohjanpalo 79.)

KÉSŐBB
20.45:
Liechtenstein–Örményország
20.45: Olaszország–Görögország (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!

A J-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Olaszország 6 6 18–3 +15 18
2. Finnország 7 4 3 9–8 +1 12
3. Bosznia-Hercegovina 7 3 1 3 16–12 +4 10
4. Örményország 6 3 3 12–11 +1 9
5. Görögország 6 1 2 3 7–10 –3 5
6. Liechtenstein 6 1 5 1–19 –18 1

A CSOPORT HÁTRALÉVŐ PROGRAMJA
Október 15., kedd

20.45: Finnország–Örményország
20.45: Görögország–Bosznia-Hercegovina
20.45: Liechtenstein–Olaszország
November 15., péntek
18.00: Örményország–Görögország
18.00: Finnország–Liechtenstein
20.45: Bosznia-Hercegovina–Olaszország
November 18., hétfő
20.45: Görögország–Finnország
20.45: Olaszország–Örményország
20.45: Liechtenstein–Bosznia-Hercegovina

Legfrissebb hírek

Vb 2026: két meccs után hibátlanok a bosnyákok, Románia gólt kapott, de nyert San Marinóban

Foci vb 2026
2025.03.24. 22:49

Szavazzon a XXI. század góljára! – Fiola Attila, 2021. június 19., Magyarország–Franciaország 1–1

Magyar válogatott
2025.03.04. 10:52

„Elrúgta a bokámat” – mégsem kapott tizenegyest a magyar válogatott

Magyar válogatott
2025.02.26. 08:44

Egy tizenegyes döntött, a magyar női válogatott kikapott Finnországtól az NL-ben

Magyar válogatott
2025.02.25. 19:55

Konföderációs Kupa-győztes labdarúgó lett a finn szövetségi kapitány

Minden más foci
2025.01.20. 13:32

Menesztették a finn labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányát – hivatalos

Minden más
2024.11.22. 13:49

Curtis Jones sarkazós góllal mutatkozott be, Athénban vágott vissza az októberi fricskáért Anglia

Minden más foci
2024.11.14. 22:51

Szoboszlai és Nagy Zsolt kiemelkedett – így láttuk a mieinket Bosznia-Hercegovina ellen

Magyar válogatott
2024.10.15. 07:45
Ezek is érdekelhetik