Sevcsenko: A modern futball sokkal több intelligenciát követel

2012 nyarán Andrij Sevcsenko még játszott a válogatottban, gólt is szerzett a részben a hazájában megrendezett Európa-bajnokságon, hogy aztán néhány héttel később, a 36. születésnapjához közeledve bejelentse: 111 válogatott meccsel és 48 válogatott góllal a háta mögött, egyebek mellett BL-győzelemmel és Aranylabdával ékesítve, felhagy az aktív futballal.

Hazája futballvezetői már azon az őszön felajánlották neki a válogatott szövetségi kapitányi posztját, de ő akkor még nem érezte késznek magát a feladatra. Az angol szaklapban megjelent interjúban arról is szót ejt, hogy akkori döntésében a mesterének tekintett Valerij Lobanovszkij egyik alaptétele („Ha jó edző akarsz lenni, el kell felejtened, hogy futballista voltál”) is vezérelte.

„Könnyű belátni, hogy ha a játékos-pályafutásod befejeztével rögtön edzőnek állsz, nem tudsz nem futballistaként gondolkodni. Én tartottam egy kis szünetet, úgyhogy nem volt olyan nehéz az átállás. Az edzői diploma megszerzése után pályaedzőként dolgoztam, és ma már nem is tudom elképzelni, hogy futballistaként tekintsek a játékra. Edzőként gondolkodom, ez a hivatásom” – mondja a pályakezdésről.

Természetesen nem csupán ennyiből áll az útravaló, amelyet a Dinamo Kijevben testközelből megismert iskolateremtő edzőjétől, a szovjet válogatottat 1988-ban Eb-ezüstéremig vezető Lobanovszkijtól kapott.

„Azok közé az edzők közé tartozott, akik fontos fejezetet írtak a futball történetébe – méltatja 2002-ben elhunyt mesterét. – Ám számomra nemcsak egy jó edző volt, hanem egy nagyszerű ember is, aki tehetséges fiatalból sikeres futballistává nevelt, aki nemcsak tanácsokkal, hanem önbizalommal isbőséggelellátott. Irányt szabott a karrieremnek. Lehetetlen röviden összefoglalni a filozófiáját. Az elsők egyike volt, aki tudományosan megalapozott edzésmódszereket alkalmazott. De nemcsak ez tette különlegessé, hanem az is, hogy született pszichológusként belelátott a lelkekbe. Hittel és önbizalommal ruházta fel a játékosait, győzteseket teremtett, győztes mentalitású csapatokat épített.”

A Dinamo Kijev mellett – amelyben a ma már szintén sikeres edző, jelenleg épp a Ferencvárosnál dolgozó Szerhij Rebrovval alkotott rettegett csatárkettőst – a Milanban és a Chelsea-ben futballozó Sevcsenkónak Lobanovszkijon kívül sok trénerrel volt alkalma együtt dolgozni, de a WS-interjúban csupán egyvalakit említett meg közülük.

„Az utóbbi húsz év egyik legsikeresebb edzője José Mourinho volt. Sokféle stílus, sikerrecept keveredik a porondon, José azonban mindenhol ragaszkodott a bevált játékfilozófiájához, a kipróbált módszereihez – nyomatékosítja az állandóságba mint értékbe vetett hitét Sevcsenko, hozzátéve, hogy a korábbi edzőgenerációból Johan Cruyff és Marcello Lippi tette rá a legmélyebb benyomást, a maiak közül pedig Josep Guardiolát, Jürgen Kloppot és Mauricio Pocchettinót kedveli a legjobban, és ahogyan fogalmazott, „még Diego Simeonét is” szereti. – Természetesen játékosként rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem, sok mindent ellestem, és az előbb említettek mindegyikétől is merítettem, de a célom az, hogy egyéni felfogásom legyen a futballról, a saját elgondolásaim mentén haladjak.”

Sevcsenko 2016-ban pályaedzőként csatlakozott az ukrán válogatott stábjához, a franciaországi Európa-bajnokságon Mihajlo Fomenko munkáját segítve ismerkedett közelebbről a kapitányi munkával. Aztán a csoportkörös kiesés után jött az újabb kapitányi felkérés, aminek már nem tudott ellenállni. Két évre szóló szerződést kötött, és bár a végsőkig versenyben voltak legalább a pótselejtezőért, nem sikerült kijutni a 2018-as világbajnokságra (a csoportot Izland nyerte meg a később ezüstérmes Horvátország előtt).

„Abban a ciklusban alaposan megismertem a játékosaimat, és meggyőződésem, hogy már akkor jó irányba indultunk el. A statisztika és a teljesítményünk is ezt mutatta – emlékszik vissza a kiélezett csoportküzdelmet hozó másfél évre. – Csupán néhány összetevő hiányzott, mint például a hatékony helyzetkihasználás. Utólag az is látszott, hogy jobban össze kellett volna hangolni a védelem és a középpálya játékát. Sok fiatal játékosunk azonban akkoriban kezdte a válogatottbeli karrierjét, ez volt az első selejtezősorozatuk. Ebben a nagyon nehéz csoportban rendkívül sokat tanulhattak, sőt az önbizalmukat is edzhették.”

Az elúszott kvalifikáció ellenére Sevcsenko új szerződést kapott, azaz megnyílt a lehetősége arra, hogy folytassa a megkezdett munkát, az észlelt hibákat kiküszöbölve tökéletesítse a csapatot. Ma már tudjuk: a kitartás kifizetődött, a bizalom megháláltatott – Ukrajna előbb megnyerte csoportját a Nemzetek Ligájában, majd kiharcolta az Eb-részvételt. Jellemző Sevcsenko gyors karrierépítésére, hogy még a 2020-as Európa-bajnokság selejtezőjének is a kontinens hivatalban lévő szövetségi kapitányainak legfiatalabbjaként vágott neki.

„Ez a csapat már az én elveim és elképzeléseim szerint játszik, azaz labdabirtoklásra, gyors támadásépítésre és látványos futballra törekszik – állítja határozottan, érzékeltetve egyben a lobanovszkiji örökség időtállóságát. – Az utóbbi három évben igyekeztünk úgy formálni a játékosok gondolkodásmódját, hogy ne féljenek a tudásuk teljes repertoárját bevetni a mérkőzéseken. Jó a középpályássorunk, és olyan hátvédjeink vannak, akik a védekezésen túl értenek a támadások építéséhez is. Ez az ukrán alapjáték. Ehhez már korábban megtaláltuk a megfelelő futballistákat, már csak a megfelelő hadrendet kellett kialakítani ahhoz, hogy valóban képesek legyenek kihozni magukból a maximumot.”

Sevcsenko sorolja az Eb-selejtező sorozat továbbjutáson túli – lényegében azt megalapozó – eredményeit: javult a helyzetkihasználás; a fiatalok, például Olekszandr Zincsenko, vezéregyéniségekké nőtték ki magukat; az összeszokottság révén bátrabban rotálnak és váltanak posztot mérkőzés közben.

Ezen a pontot el is érkeztünk oda, hogy megismerjük az ideális modern futballistáról vallott sevcsenkói nézeteket.

„A modern futball sokkal többet követel meg a játékosoktól, különösen a középpályásoktól és a szélsőktől – mondja Sevcsenko, aki a korral haladva kiiktatta a második csatárt a játékból, következésképp a „klasszikus kilences” tarthatóságában sem hisz. – Egy csatár elég odafönt, a hadrendben mögötte helyezkedőkkel pedig lehet kombinálni, hogy merre toljuk el a játékot, hová helyezzük a hangsúlyt. Ugyanakkor a modern játékban nem elég csupán egyetlen poszton kiemelkedni; otthon kell lenni több szerepkörben. A taktikai követelmények megnőttek. A futball manapság egy magas színvonalú sakkjátszmához hasonlít különösen az olyan nagy tornákon, mint a Bajnokok Ligája vagy a világbajnokság. A mai futballistának értenie kell a mérkőzés közbeni taktikai változásokat, ehhez pedig sokkal intelligensebbnek kell lenni. Rengeteget kell gondolkodni, a modern futball sokkal több intelligenciát követel. Természetesen a technikai képzettség és az erőnlét továbbra is alap, de az intelligencia – átlátni és értelmezni egyes meccsszituációkat, tisztában lenni több poszt követelményeivel, képesnek lenni követni az edző mérkőzés közbeni taktikai változtatásait – kulcsfontosságúvá vált.”

Ugyanez a helyzet az edzői pályával is: „A sikert továbbra is eredményekben mérik, de ma már nem elegendő győzelemre vezetni a csapatot. A nézők látványos futballra vágynak” –, ami taktikai sokoldalúságot, az ismeretek folyamatos gyarapítását, a tudás gyors alkalmazásának képességét követeli meg.

Sevcsenko úgy véli, hasznos volt megtanulnia azt is, hogy egy-egy kudarc ne viselje meg túlságosan, ne ragadjon bele a vereség okozta frusztrációba, mert „az eredmény nem mindig tükrözi híven a pályán történteket”. S van persze valami, ami szerinte sohasem változik.

„Kell a tehetség, de sok minden csak kemény munkával vihető keresztül. Fontos, hogy az ember nyitott legyen az újdonságokra, fogadókész az új elképzelésekre, de a munka mindennél előbbre való. Én ebben hiszek.”

AZ EB-SELEJTETŐK ADATBANKJA ITT!