Eb 2020: a német vasút is szórakozott a magyar szurkolókkal

„Az elképesztő budapesti hangulatból nagy reményekkel, de józan várakozásokkal vágott neki több ezer magyar mellett egy iskolaigazgatót és kisdiákot is felvonultató négyfős társaság a müncheni túrának. A budapesti mérkőzések futballfieszta-hangulatot hoztak, ami leginkább a magyar rajongóknak volt köszönhető. Persze hozzá kell tenni rögtön azt is, hogy milyen teljesítményt nyújtottak a magyar szervezők: hatezer francia tölthetett el egy hetet a magyar fővárosban úgy, hogy a meccseken lényegében nem találkozott rendőri jelenléttel. Francia mezes, sálas és zászlós szurkolók sokasága élvezhette a magyarok vendégszeretetét az éttermekben, kocsmákban, parkokban. Atrocitás nélkül.

Ezek után meglepő és a Magyarországon tapasztaltakkal ellentétes volt a magyar csapatért Münchenbe utazók németországi fogadtatása. A mérkőzés előtti napon vonattal mentünk ki Münchenbe, ezen a járaton már megközelítőleg 50, a meccs miatt utazó lehetett. Az eredetileg hétórásra tervezett út végül csaknem hatórás többlettel ért véget.

Salzburg előtt nem sokkal a vonat hatalmas viharba keveredett, majd vészfékezéssel megállt. A tájékoztatás szerint bizonytalan ideig nem is várhattuk utunk folytatását. Az ablakon kinézve félelmetes volt látni: nagyjából 50 méterre állt meg a szerelvény egy másiktól... Egyórás várakozás után a vonat visszament a legközelebbi állomásra, ahonnan egy újabb óra eltelte után végül bement Salzburgba. Mozart városában aztán újabb óra várakozás következett. Többször jött tájékoztatás angol és német nyelven is: a vonat hamarosan továbbindul. Végül azonban egy másik járatra való átszállás következett. A vonaton utazók gyorsan átrohantak a másik vágányon álló elővárosi szerelvényhez, abban reménykedve, hogy az végül már lendületből elmegy a bajor fővárosig. Nem így lett. A határátkelés utáni első német állomáson, Rosenheimben következett a német rendőrség ellenőrzése. Annak ellenére, hogy nem volt rajtunk olyan ruhadarab, sál, mez vagy zászló, ami elárulta volna utunk célját, vélhetően magyar állampolgárságunkat jelző okmányaink miatt kérdések következtek a komisszártól. Miért utaznak Münchenbe? Van-e jegyük a mérkőzésre? Egyértelmű válaszaink után rögzítették adatainkat... Másnap kiderült: ez még csak egy apróbb kellemetlenség volt ahhoz képest, amit a busszal vagy éppen autóval utazók tapasztalhattak. Az ellenőrzés után ismét várakozás következett, majd újabb tájékoztatás: „költözzünk” át a pályaudvaron lévő másik szerelvényre. Sietős átszállás után ez az elővárosi járat is rögtön elindult. Hamarosan néhány magyar szurkoló rohant végig a vonaton: egyikük a magyar zászlóját, másikuk a pénztárcáját felejtette az előző járművünkön, de volt olyan társaság, amelyiknek egy része lemaradt az átszállásról.

A viszontagságos utazás azonban itt még nem ért véget. Nagyjából félórányi haladás után egy falusi állomáson, Ostermünchenben ez a vonat is megállt, majd jött az információ: bizonytalan ideig itt maradunk. Újabb, bő húsz perc várakozás következett, ami alatt egy Münchenbe munka miatt igyekvő szlovén fiatallal elmélkedhettünk a magyar csapat esélyeiről és eddigi teljesítményéről. Aztán jött az újabb meglepetés: a vonat visszamegy Rosenheimbe, ahol visszaszállva az előző szerelvényre egy másik útvonalon érhetjük el a bajor fővárost. Természetesen ezt az információt már kétkedve fogadta a zömében magyarokból, de osztrákokból, németekből és más kelet-közép-európaiakból álló utazóközönség.

Öröm az ürömben, hogy a visszaszállás után meglett a zászló, a pénztárca és a szétszakadt társaság tagjai is derűsen üdvözölhették egymást. A fárasztó út utolsó szakasza végül gyorsan eltelt és megérkezett a vonat Münchenbe, a főpályaudvarra. Az éjszaka közepén nem számítottunk fogadtatásra, de jelentős rendőri jelenlét mellett újabb hatósági ellenőrzés várt a magyar szurkolókra.

Az előre lefoglalt szállásunkat is elbuktuk a késés miatt, mivel a szállásadónk eredetileg fél kilencre várt minket. Közben folyamatosan beszéltünk vele, kedvesen jelezte, hogy este tizenegyig még tud maradni. Azonban a hajnali órákig ő sem tudott várni a reggeli munkája miatt, így a kulcsátadás elmaradt. Hajnali háromkor kezdtük a szálláskeresést München kihalt utcáin, de hál'Istennek a pályaudvarhoz közel találtunk egy szobát. A hosszú és fárasztó út után bizakodva következhetett a mérkőzés napja. Reggeli kávénkat a belváros egyik hangulatos teraszán elfogyasztva nem lehetett olyan újságot kézbe venni, ahol Magyarország ne lett volna címlapon vagy az első oldalakon, de ez persze jelentős büszkeséggel töltött el bennünket. A meccsel kapcsolatban is sok cikk volt, bár csak nagyon kevés foglalkozott a sporttal, a továbbjutási forgatókönyvekkel.

A városban nagyon jelentős volt a rendőri jelenlét. A kicsit nagyobb szurkolói társaságok tulajdonképpen folyamatos kíséretet kaptak. Ennek egyik jó példáját jelentik az Augustiner Biergartenben történtek. Sok magyar és német drukker választotta ebédidőben a tradicionális bajor ételeket és az Ágoston-rendiek 13. század környékén alapított sörfőzdéjének termékeit kínáló, kisebb parknyi területen elterülő helyet. Az asztalok közt szinte folyamatosan nézelődtek a kettesével sétálgató rendőrök, majd amikor egy társaság végzett, rohanva mentek utánuk.

Említhetek egy másik példát is. A főpályaudvari aluljáróban egy afrikai származású ember lépett oda hozzánk a magyar mezemet látva. Természetesen a mérkőzésről kezdtünk el beszélgetni. Hogy tiszteletből-e, vagy tényleg így gondolta, azt nem tudom, de nagyon nehéz meccsen magyar győzelmet várt, majd mosolyogva megveregetve a vállam. Addigra közben mögülünk a közvetlen közelünkbe sietett egy kisebb rendőri csoport, várva a diskurzus folytatását, de jól láthatóan meglepetten figyelve a baráti beszélgetést.

A Wiener Platzon gyülekező magyar szurkolókat azonos létszámú rendőrsereg várta. A vonulásra végül nem jött engedély, így az itt jelenlévő magyarok nagy többsége az ideküldött buszokkal volt kénytelen a stadionhoz menni. Ahol aztán újabb nehézségek vártak a vendégek híveire: a magyar zászlók stadionba való bevitele tűzvédelmi okok miatt nem volt engedélyezett. Az első döbbenet után természetesen minden magyar megoldotta, hogy a magyar zászlók ott legyenek az egyébként csodaszép, a budapesti Puskás Aréna varázsát mégsem hozó arénában.

Meglepő volt egyébként, hogy Németország és Magyarország sorsdöntő meccse előtt nem a német és a magyar, hanem egy harmadik zászló dominált a tömegben. Legalábbis a hazai szurkolók között. Bizonyos szervezetek nagy létszámú önkéntesei óriási mennyiségben osztogatták ezt a zászlót. A magyar szimpatizánsok többsége, de a németek egy jelentős része is maradt a saját nemzeti színeit felvonultató lobogójánál.

A találkozó még el sem kezdődött, jött az újabb döbbenet. Felcsendült a Himnusz, amelyet hangos füttyszó fogadott a hazai drukkerek egy csoportjától. A máskor a magyar csapat legnagyobb riválisainál tapasztalt fogadtatás után jött az elképzelhetetlen mélypont: egy szurkoló a Himnusz éneklése közben egy bizonyos zászlót lobogtatva válogatottunk elé rohant. Hogy erre miként volt lehetősége a stadionban tapasztalt rendőri készültség mellett, az kérdéseket vet fel. A magyar szurkolók ilyen súlyos tiszteletlenség után is igyekeztek saját együttesünkkel foglalkozni és tulajdonképpen a hazai pálya hangulatát varázsolták Münchenbe. Szalai Ádám gólja után aztán még felfokozottabbá vált a kapu mögötti hangulat, továbbra sem foglalkozva a helyi rendezők, rendőrség és hazai szurkolók eseményhez méltatlan magatartásával. Az első félidőben hatalmas vihar érkezett az aréna fölé, majd másodpercek alatt kiürültek a hazai szektorok. A vendégszektorból pedig néhányan fel is tették a kérdést: „Hova mentek?”. Az izgalmas első játékrész után még izgalmasabb második következett. A balszerencsés kapott találat után még bosszankodni sem volt lehetőség, máris jött az Eb magyar felfedezettjének gólja, a Schäfer-fejes után újra a magyar csapatnál volt az előny. A lelátói hangulatra továbbra sem lehetett panasz, a hazaiak hangját ekkor már nem lehetett hallani. Aztán váratlanul és indokolatlanul rohamrendőrök lepték el a magyar szektor környékét. A számunkra oly peches német egyenlítő találat után sajnos újabbat nem sikerült szerezni, de a szurkolók így sem voltak elégedetlenek: Németországban döntetlennél a németek húzták az időt... Sem a világbajnoki címvédő Franciaország, sem az eggyel korábbi tornagyőztes Németország nem tudta legyőzni a magyar válogatottat. A meccs lefújását követően a csapat és a szurkolók közös himnuszénekléssel zárták a tornát.

Ekkor sejthető volt: a stadionból való kijutás, a városba való visszajutás sem lesz sima ügy. A magyar szektorokból kifelé rohamrendőrök dupla sorfala mutatta az irányt a vendégek szimpatizánsainak. A vihar után ekkor már csendes, teliholdas müncheni estén gyönyörűen mutatott az Allianz Aréna a magyar nemzeti színeket is felvonultatva. A metróba való lejutás nem volt egyszerű. Járványhelyzet ide vagy oda, az illetékesek kis helyre terelték a tömeget, aztán a zsúfolt helyzetből egy kis kapun át engedték át az embereket a földalattihoz...

Végül elégedetten, büszkén, a német szurkolókkal együtt hagyhattuk el a stadion környékét.”