„Tisztán látszott, hogy az első félidőben nem voltunk elég elszántak, hogy futballozzunk – jelentette ki az olaszok szövetségi kapitánya, Luciano Spalletti. – Tudtuk, hogy ennél többet vár tőlünk Olaszország, így össze tudtuk kapni magunkat, de sajnos most ez nem volt elég.”
„Túl sok hibát követtünk el. Tudtuk, hogy fognak játszani a németek, mégsem voltunk képesek semmit sem tenni ellene” – tette hozzá az olasz mester.
Az olaszok csatára, Giacomo Raspadori szintén kedveszegetten nyilatkozott.
„Ez hatalmas csalódás nekünk. Három gólt is szereztünk, mégsem sikerült kiharcolnunk a továbbjutást. Sokkal erősebb csapat vagyunk annál, mint amit most mutattunk.”
A német szövetségi kapitány, Julian Nagelsmann igen szűkszavún értékelte a továbbjutást.
„Rendkívül jól játszottunk az első félidőben, szinte minden összejött. A fordulás után azonban nagyon visszahúzódtunk, amiből nem jöttünk ki jól. Mindig van olyan helyzet, amikor sok gólt kap egy csapat, szerencsére mi ennek ellenére is tovább tudtunk menni.”
„Domináltunk a meccs első felében – értett egyet edzőjével Antonio Rüdiger. – Mindent megtettünk, amit egy ilyen súlyú meccsen meg lehet. A második félidőben megnehezítettük a saját dolgunkat, de sikerült kiharcolni a továbbjutást.”
NEMZETEK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Németország–Olaszország 3–3 (Kimmich 30. – 11-esből, Musiala 36., Kleindienst 45., ill. Kean 49., 69., Raspadori 90+5. –11-esből)
Továbbjutott: Németország, 5–4-es összesítéssel