Eb 2020: az osztrák kapitány úgy véli, megérdemelten győztek

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2021.06.13. 21:31
null
Gregoritsch gólöröme (Fotó: AFP)
Ausztria 3–1-re legyőzte a kontinenstornán újonc Észak-Macedóniát a labdarúgó Európa-bajnokság C-csoportjának nyitó mérkőzésén, amelyen történelmi találat is született Michael Gregoritsch révén.

 

Döntetlennel fordultak rá a csapatok a második félidőre, amelyben az idő előrehaladtával Ausztria egyre nagyobb nyomás alá helyezte fáradó ellenfelét. A 64. percben a csereként beálló Michael Gregoritsch fejesénél Dimitriveszki még nagyot védett, szűk negyedórával később azonban már ő sem tudott segíteni: David Alaba élesen középre lőtt labdáját az Augsburg csatára pedig öt méterről a kapuba pofozta. Történelmi találat volt ez, az Eb-döntők történetének 700. gólja.

„Nehéz két évet tudhatok magam mögött, és egyáltalán nem volt magától értetődő, hogy szerepelhetek az Európa-bajnokságon. Minden edzésen a maximumot nyújtottam, és hál' istennek betaláltam. Teljesen meghatódtam!” – nyilatkozta Gregoritsch az UEFA honlapjának.

Az osztrák válogatott szövetségi kapitánya, Franco Foda így értékelt azok után, hogy Ausztria futballtörténetének első Eb-sikerét ünnepelte:

„Mindent összevetve, elégedett vagyok a teljesítményünkkel. Jól kezdtük a meccset, keményen, agresszíven játszottunk, megérdemelten szereztük meg a vezetést. Akár kettő-nullára is elhúzhattunk volna, ha koncentráltabbak vagyunk. A szünetben megbeszéltük, hogy gyorsabban juttatjuk előre a labdát, és ez sikerült. Aktívabban mozogtunk, mint az első félidőben, ráadásul a cserék is beváltak; Gregoritsch és Arnautovic egyaránt új színt hozott a játékunkba. Azt hiszem, megérdemelt győzelmet arattunk.”

Az első gólt a 18. percben megszerző Stefan Lainer a következőképpen fogalmazott:

„Sabitzer briliáns gólpasszt adott, lényegében csak bele kellett érnem. Boldog vagyok, hogy érzem, egész Ausztria osztozik az örömünkben. A szünetben biztosak voltunk abban, hogy megnyerjük a meccset, mert jobb csapat a miénk.”

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT ÍRTUNK!
ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

EURÓPA-BAJNOKSÁG
1. FORDULÓ

C-CSOPORT
Ausztria–Észak-Macedónia 3–1 (1–1)
Bukarest,
Nemzeti Aréna, 9082 néző. Vezette: Ekberg (svéd)
Ausztria: Bachmann – Lainer, Dragovic (Lienhart, a szünetben), Hinteregger, Ulmer – Baumgartner (Gregoritsch, 58.), Laimer (Baumgartlinger, 90+3.), X. Schlager (Ilsanker, 90+4.), Alaba – Sabitzer – Kalajdzic (Arnautovic, 59.). Szövetségi kapitány: Franco Foda
Észak-Macedónia: Dimitrievszki – B. Nikolov (Bejtulai, 63.), Sz. Risztovszki, Velkovszki, Muszliu (M. Risztovszki, 86.), Alioszki – Bardi (Tricskovszki, 82.), Ademi, Elmasz – Pandev, Trajkovszki (Kosztadinov, 63.). Szövetségi kapitány: Igor Angelovszki
Gólszerző: Lainer (18.), Gregoritsch (78.), Arnautovic (89.), ill. Pandev (28.)

Legfrissebb hírek

Szavazzon a XXI. század góljára! – Fiola Attila, 2021. június 19., Magyarország–Franciaország 1–1

Magyar válogatott
4 órája

Temették a csapatot – nem kellett volna

Magyar válogatott
2024.11.18. 13:31

Rangnick távozik az osztrákoktól, ha nem jutnak ki a 2026-os vb-re

Minden más foci
2024.11.13. 15:49

NL: Haaland csak kapufáig jutott, az osztrákok átgázoltak a norvégokon

Minden más foci
2024.10.13. 22:39

Haaland duplázott az NL-ben, 90 éves csúcsot megdöntve a norvég válogatott gólrekordere lett

Minden más foci
2024.10.10. 22:43

Népsport: Dietz Károly 91 százalékos döntése

Népsport
2024.10.07. 09:57

Martin Ödegaard bokasérülést szenvedett Ausztria ellen

Minden más foci
2024.09.10. 07:59

Ma kialakul a második elődöntő párosítása

Foci Eb 2024
2024.07.06. 07:17
Ezek is érdekelhetik