Haaland duplázott az NL-ben, 90 éves csúcsot megdöntve a norvég válogatott gólrekordere lett

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2024.10.10. 22:43
Immár Erling Haaland a norvég csúcstartó (Fotó: AFP)
A labdarúgó Nemzetek Ligája B-ligájának 3. csoportjában Ausztria 4–0-ra megverte Kazahsztánt, míg Norvégia 3–0-ra nyert Szlovénia ellen.

AUSZTRIA–KAZAHSZTÁN

Egyből ellenfele fölé nőtt Ausztria, és a 10. percben megszerezte a vezetést, Christoph Baumgartner értékesítette a ziccerét. Tovább is nőhetett volna a különbség, de Konrad Laimer lövése elsuhant a léc fölött. Az első félidő második felére kicsit leült a mérkőzés, a hazaiak nem helyeztek nyomást az ellenfélre, Sztanyiszlav Csercseszov együttese pedig ennek ellenére semmi veszélyt sem jelentett az osztrákok kapujára.

Kicsit bátrabban jöttek ki a szünet után a vendégek, ám Philipp Lienhart egy szöglet után gólt fejelt, majd Marcel Sabitzer gyorsan rárúgta a harmadikat, így el is dőlt a meccs. Játszadozott a folytatásban Ausztria, és Matthias Seidl is beköszönt még, így 4–0-ra nyertek a „sógorok”.

NORVÉGIA–SZLOVÉNIA

A Premier League jelenlegi idényében már 10 gólnál járó Erling Haaland a Nemzetek Ligájában is folytatta a gólgyártást: a 7. percben Antonio Nusa lövését kitolta a kapus, a kipattanót pedig bevágta a Manchester City csatára. A második félidő elején jött az újabb gól, Haaland kikaparta a gesztenyét Alexander Sörlothnak, az Atlético Madrid támadója ziccerbe került, és a jobb alsóba lőtt.

Tíz perccel később ismét Haaland talált be, aki így a norvég válogatott gólrekordere lett 36 találkozón szerzett 34 góljával. Az eddigi csúcstartó Jörgen Juve volt, aki 91 éve állt a lista élére: 1933. június 20-án épp a magyar amatőr válogatott ellen duplázott (az MLSZ nem ismerte el hivatalos válogatott mérkőzésnek) – az összecsapást a norvégok 4:2-re megnyerték, a mieink góljait Orczifalvi István és Solti József szerezte. Juve ezt követően még ötször volt eredményes címeres mezben, utoljára 1934 júniusában, az osztrákok (4:0) elleni barátságos meccsen; az volt a 33. gólja. Ezt a rekordot döntötte meg Haaland.

Norvégia sima, 3–0-s sikerével átvette a csoport vezetését Szlovéniától.

NEMZETEK LIGÁJA
3. FORDULÓ
B-LIGA, 3. CSOPORT
Ausztria–Kazahsztán 4–0 (Baumgartner 10., Lienhart 53., Sabitzer 56., Seidl 79.)
Norvégia–Szlovénia 3–0 (Haaland 7., 62., Sörloth 52.)

B3-CSOPORTMGyDVL-KGk 
1. Norvégia3215–1+4 
2. Ausztria31116–3+3 
3. Szlovénia31114–4
4. Kazahsztán3120–7–7 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik