Egy elképesztő edzésbalesettől a PL-en át az Eb-döntőig: John McGinn

John McGinn pontosan tudja, nagyon kevésen múlt, hogy nem végződött tragédiával az a nap. Ne higgyék, hogy oktalanul használjuk e súlyos kifejezést. „Hét centiméter mélyre hatolt a lábamban – idézte fel a történteket McGinn. – Amikor a sebész meglátta, azt mondta, örüljek, hogy egyáltalán élek. Egy milliméternyire állt meg a combverőeremtől. Ha eléri, egy perc alatt elvérezhettem volna.”

No de mi is történt azon a bizonyos 2015. áprilisi napon? Edzett a St. Mirren, a tréning egy forró pillanatában Stephen Thompson tréfából McGinn felé hajított egy segédeszközt, és a pózna hegyes vége a csapattárs lábában állt meg. Noha véletlen balesetként jegyzőkönyvezték a történteket, McGinn nemcsak beperelte a klubot, hanem sietve el is hagyta. A Hibernian hat számjegyű, de messze nem csillagászati összegért szerezte meg – máig rejtély, hogyhogy egyedül az akkoriban második ligás Hibs látott benne fantáziát. Kétségkívül volt még hová fejlődnie, de húszévesen a lábában volt már majdnem száz élvonalbeli bajnoki, ami azért nem rossz ajánlólevél.

A Hibs nem nyúlt mellé. Az Easter Road közönsége már McGinn első edinburgh-i évében megénekelte, hogy kedvencük „jobb Zidane-nál”. Semmi okunk csodálkozni e lelkesedésen, hiszen a fiatal játékos sokat tett azért, hogy a klub története során először megnyerje a Skót Kupát. Már akkoriban is elsősorban azért rajongták, amiért jelenlegi csapata, az Aston Villa szurkolói és a skót válogatott drukkerei szeretik: a hozzáállásáért. Egy pillanatnyi nyugtot sem hagy az ellenfélnek. Fáradhatatlan. Úgy rámenős, hogy közben nem vakmerő, azaz nem kockáztat szabálytalanságot. Természetesen megkérdőjelezhetjük azt a futballfilozófiát, amelyik többre tartja a dinamizmust, mint a labdaművészetet, de az egyszer biztos, hogy a skótok imádják a McGinn-szerű játékosokat.

McGinnt az Old Firm egyik klubja sem tudta behálózni – a Celtic próbálkozott, de a Hibs kikosarazta –, ami még különlegesebbé tette a válogatottbeli meghívását. A skót szurkolók imádják azt az odaadást, ami kivétel nélkül minden mérkőzésen jellemzi a játékát. Hiába mérik tízezer fontokban a heti bérét a Premier League-ben, most is a mélyről jövő, a sikert iszonyú mennyiségű munkával kiérdemlő srácot látják benne. Legyen szó klubról vagy válogatottról, olyan lelkesedéssel veti bele magát a játékba, ami a mai modern futballban már korántsem magától értetődő. Ha éppen rossz napot fog ki, akkor is végigrobotolja a meccset.

McGinn ama játékosok közé tartozik, akik jelentős nemzetközi tapasztalattal érkeztek a legjobb futballistakorba. Több mint harminc válogatott meccsel a háta mögött fut neki az Európa-bajnokságnak, és talán nem túlkapás megjósolni: célba veheti a százat is. Tavaly ősszel töltötte be a 26. életévét, Scott McTominay 24, Andy Robertson 27, Kieran Tierney 24, Ché Adams 24, Ryan Christie 26 – ezzel a játékosmaggal aligha ez az Európa-bajnokság lesz a jelen skót válogatottjának egyetlen nagy tornája.

Saját bevallása szerint McGinn védekező középpályásként követett el olyan hibákat, amikért a válogatott nagy árat fizetett. Ezzel együtt méltatlan lenne technikai hiányosságokat keresgélni egy olyan középpályás játékában, aki hétről hétre az angol élvonalban futballozik. Ha a párharcokban van is nála erősebb, lendületből, rögtönzéskor rendszerint megtalálja a jó megoldást. Steve Clarke szövetségi kapitány azonnal felismerte: ennek a srácnak olyan értékei vannak, hogy mindenképpen helyet kell szorítania neki a csapatban. Előrébb tolta hát a Villa játékosát abba a szerepkörbe, amelyet „támogató csatárként” szokott emlegetni.

McGinn gólokkal támasztotta alá a kapitány húzását: már az Eb-keret kihirdetése előtt elérte a tizet. Tavasszal, az osztrákok elleni vb-selejtezőn hanyatt vetődve lőtte a pontszerzést érő gólt (2–2), és bár néhány nappal később Izrael ellen gyengén játszott (1–1), újabb három nap elteltével duplázott Feröer ellen (4–0). Az, hogy kezdő maradhatott a harmadik vb-selejtezőre is, érzékelteti a kapitány ragaszkodását iránta, a Feröer elleni két gólja pedig figyelmeztet minden edzőt, hogy ne ítéljen egyetlen rosszul sikerült meccs alapján. A skót támadók mostanság nem szórják számolatlanul a gólokat, úgyhogy a McGinntől érkező segítség afféle aranytartalék.

Nem olyan játékosról beszélünk, akit végletesen részletezett taktikai utasításokkal kell pályára küldeni. Letámadni a védőket? Örömmel. Támadást indítani a középpályáról? Mi sem természetesebb. Az ellenfél kapuja előtti otthonosságát pedig a már említett gólok bizonyítják. Ha a szerelés nem is erőssége, a fizikuma remek, félresöpörni lehetetlen. Könnyen képes kiharcolni szabadrúgást, ha kellően óvatlan a védője. Produkcióját Clarke elődje, Alex McLeish egy korábbi Villa-kedvenc, az 53-szoros angol válogatott Gareth Barry játékához hasonlította.

A pályafutása csúcsához közelítő, sokoldalú futballista, akinek játéka minden elemében egyre érettebb. „Mindig higgadt, megfontolt srác volt. Folyamatos fejlődésének ez a záloga” – jellemezte őt McLeish.

Hat évvel ezelőtt ilyenkor, nem sokkal ama ostoba edzésbaleset után, pályafutása első nagy váltására készült. A mostani Eb-részvétel az azóta elvégzett temérdek munka gyümölcse, és valami azt súgja, messze még az út vége.

Fordította: Kormanik Zsolt