Eb 2020: „Az angolok fizikailag erősek" – Rossi óva inti Mancinit

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.07.09. 12:25
null
Marco Rossi az angolok erősségeire hívta fel a figyelmet (Fotó: AFP)
A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi Olaszország első ingyenes napilapjának, a Leggónak adott interjújában az olaszok esélyét latolgatta a labdarúgó Európa-bajnokság Anglia elleni döntőjében, illetve tanácsot is adott korábbi csapattársának (játékosként mindketten futballoztak a Sampdoriában), az olasz válogatott kapitányának, Roberto Mancininek. 

 

„A 33 meccses veretlenségi sorozat önmagáért beszél, ezt csak nagyon kevés csapat képes elérni – mondta a Leggónak adott interjújában Marco Rossi, aki az olasz válogatott kapitányát, Roberto Mancinit méltatta. – A sorozat Mancininek köszönhető, aki kiváló csapatot kovácsolt a squadra azzurrából, azonban még van hova fejlődnie az együttesnek, főként a fiataloknak, hiszen nekik több tapasztalatra van szükségük."

Az 56 éves tréner kitért az olasz válogatott Eb-döntős ellenfelére, Angliára, amelynek véleménye szerint legfőbb erőssége a nagy teherbírás.

„Összetett ellenfél, amely rendkívül erős fizikailag. A dánok elleni elődöntőt leszámítva kiválóan osztotta be az energiáját a mérkőzéseken. Az angolok mindig képesek igazodni a rivális játékához, ugyanakkor Olaszország jól szervezett csapat, amely védekezésben és a támadásban is erős. Hangsúlyozom, végig koncentrálni kell, mert az angol játékosok hatalmas teherbírással rendelkeznek."

A magyar válogatottal nagyszerű teljesítményt nyújtó Marco Rossi beszélt az olasz válogatott csatárkérdéséről is.

„Ha választanom kellene, hogy Immobilét vagy Belottit nevezem a kezdőbe, akkor előbbit preferálnám, mivel mindig képes félretenni az önös érdekeit, hogy a csapatot szolgálja. Amikor a spanyolok elleni elődöntőben lecserélték, az együttes elvesztette a mélységet. Ennek megtartása a döntőben kulcskérdés lesz.

EURÓPA-BAJNOKSÁG
DÖNTŐ
Vasárnap, 21.00:
Olaszország–Anglia, London (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

 


 

Legfrissebb hírek

Szuhodovszki Soma: Ha olyan teljesítményt nyújtanék, amit Rossi elvár, akkor ott lennék a válogatottban

Magyar válogatott
10 órája

Dupla Tízes: realitás vagy a Marco Rossi-éra mélypontja a válogatott szereplése? 

Magyar válogatott
2025.03.24. 18:48

Georges Leekens óta először kezdtük két vereséggel az évet

Magyar válogatott
2025.03.24. 17:11

Kevesebbszer lőttünk, kevesebb párharcot nyertünk, mint Isztambulban

Magyar válogatott
2025.03.24. 13:37

Raspadori: Sokkal erősebb csapat vagyunk annál, mint amit most mutattunk

Minden más foci
2025.03.24. 09:48

Döbbenetes rövidzárlat után kaptak gólt az olaszok – videó

Minden más foci
2025.03.23. 21:46

Marco Rossi: Minden felelősséget vállalok, az én hibám, hogy visszacsúsztunk a B-ligába, de...

Magyar válogatott
2025.03.23. 20:37

Olvasóink Schäfer helyén Dárdai Bencét, Nagy Zsolt helyén Sallait játszatnák

Magyar válogatott
2025.03.23. 13:57
Ezek is érdekelhetik