Mancini berúgta, Southgate kihagyta – amikor a szövetségi kapitányok Eb-n futballoztak

Roberto MANCINI
Az idei Európa-bajnokság legfittebb és leg­elegánsabb edzőjének járó trófeát már az első csoportmérkőzés után megkaphatta volna, de Roberto Mancininek alighanem egy másik serleg megszerzése szerepel a bakancslistája első helyén. Játékosként 1988-ban járt hozzá a legközelebb (igaz, az volt az egyetlen Eb-részvétele): a squadra azzurra azon a nyugat-németországi kontinenstornán egészen az elődöntőig állta a sarat. Mancini valamennyi meccsen kezdett (mindegyiken sampdoriás puszipajtása, a mostani válogatottnál delegációvezetőként dolgozó Gianluca Vialli csatártársaként), a házigazdával vívott nyitó mérkőzésen ráadásul ő szerezte meg a torna első gólját: Roberto Donadoni beadását egyből, állítgatás nélkül rúgta be Eike Immel hóna alatt a kapuba. Az egyre merészebb olasz álmokat a legjobb négy között a szovjetek zúzták porrá (2–0), bár aligha azért, mert Mancini azon a találkozón csak egy félidőt kapott Azeglio Vicinitől.

Luis ENRIQUE
Azzal, hogy a spanyol válogatottat bejuttatta a legjobb nyolc közé az idei tornán, kapitányként már most több Eb-mérkőzést számlál, mint amennyi játékosként belefért a teljes pályafutásába. Szó, mi szó, nem sok fért bele. A Real Madridot és a Barcelonát is megjáró középpályás éppen a két klub között félúton, 1996-ban szívott bele az Európa-bajnokság levegőjébe (a 2000-es viadalt sérülés miatt kihagyta), ám mire félig megtelt volna a tüdeje a torna illatával, már pakolhatott is vissza a sporttáskájába. Huszonöt éve az akkori főnök, Javier Clemente a bolgárok és a franciák elleni csoportmeccsen számított a harcos játékosra, mindkétszer a fedezetsor jobb oldalán, ám összesen csak 145 percen keresztül. A románok elleni, továbbjutást érő győzelmet és az angoloktól (tizenegyesekkel) elszenvedett negyeddöntős vereséget pedig már csak a padról nézhette végig. De legalább szerzett némi rutint abban, milyen érzés az oldalvonal mellől figyelni a spanyol válogatott játékát...

Gareth SOUTHGATE
Írhatnánk, hogy csak az a tizenegyes, csak azt tudná feledni, de az igazság az, hogy Gareth Southgate rég túl van az 1996-os hibáján. Edzőként már a 2018-as vb-n elért negyedik helyezésével végképp beforrasztotta a sebet, és miután az idei Eb-n a háromoroszlánosok éppen a németeken átgázolva vitte be a legjobb nyolc közé, már senki sem beszél a 25 évvel ezelőtti esetről. Mi is csak addig, amíg körbejárjuk Southgate Eb-múltját. Az 1996-os „futballhazatérős” kontinensbajnokság volt az első nagy tornája az akkor az Aston Villát erősítő védőnek, aki élvezte Terry Venables kapitány bizalmát: amíg a rendező versenyben volt, Southgate minden meccset végigjátszott. A németek elleni elődöntőt is, amelyen Alan Shearer és Stefan Kuntz korai gólváltása után már csak helyzetek követték egymást, egészen a tizenegyesrúgásokig. Az első tizenkét rúgó közül senki sem rontott, Southgate tizenharmadikként (aligha babonából) igen. Még ott volt és kilenc percet játszott a 2000-es Eb-n is, de az már nem osztott, nem szorzott. A 2021-es kontinensbajnokság viszont négyzetre emelheti a kapitányt, akár az egy négyzetére is.

Andrij SEVCSENKO
A mesés klubkarrier, a futószalagon szállított gólok, az Aranylabda és a 2006-os vb-menetelés után (az ukrán válogatottat a későbbi győztes olaszok állították meg a nyolc között) Andrij Sevcsenkónak az is megadatott, hogy karrierje végén egy (részben) hazai pályán rendezett Európa-bajnoki részvétellel tegye teljessé pompás pályafutását. És ha már otthon volt, ki is vette a részét közteherviselésből. A svédek elleni első csoportmérkőzést gyakorlatilag egymaga nyerte meg a sárgában játszó hazai válogatottnak, miután két míves fejes góllal (a rövid sarokba bólintott különösen jól sikerült) hat perc alatt semmissé tette Zlatan Ibrahimovic vezetését. A folytatás már nem alakult ilyen jól, hiszen a franciák és az angolok (némi magyar segítséggel) is legyőzték a társrendezőt.

Didier DESCHAMPS
Mérkőzésszámban senki sem vetekedhet a 2021-es edzői garnitúra tagjai közül Didier Deschamps-pal, már ami az Európa-bajnokságon játszott találkozókat illeti. A szégyenszemre már a legjobb tizenhat között búcsúzó vb-címvédő franciák kapitánya futballistaként három torna 13 találkozóján jutott szerephez. Sőt, mivel a Les Bleus 1992 és 2000 között pontosan tizennégyszer lépett pályára a kontinenstornán, azt is mondhatjuk, hogy kulcsszerephez. A kimaradt találkozó az 1996-os elődöntő volt a csehekkel szemben, s ki tudja, ha a sérüléssel bajlódó középpályás azon is játszik, talán a gall kakasok kerülnek be a döntőbe. 2000-ben viszont már vb-győzelemmel a zsebében brusztolta ki társaival az Eb-aranyérmet, s emelhette csapatkapitányként a magasba (miután kissé szemérmesen csókot lehelt a vágyott ereklyére) az Európa-bajnokot illető trófeát. Kapitányként 2016-ban az újrázás küszöbéig jutott (a döntőt a portugálok nyerték), ám hogy lesz-e, lehet-e még újabb sansza a dupla duplához, talán már nem csak rajta múlik.

Frank DE BOER
A mostani Eb-n dolgozó kapitányok közül csak Didier Deschamps vett részt több Európa-bajnokságon a holland válogatottat irányító, majd a budapesti nyolcaddöntős kiesés után lemondó Frank de Boernál. Az Ajaxszal majd 1995-ben BL-t nyerő védőt már az 1992-es svédországi kontinensviadalra magával vitte Rinus Michels, sőt a harmadik csoportmeccsen és a dánokkal szemben tizenegyesekkel elbukott elődöntőn egyaránt a címvédő kezdőcsapatába jelölte az akkor 22 éves bekket. Az 1996-os tornát sérülés miatt kihagyta, 2000-ben és 2004-ben (igaz, csak két találkozón) viszont csapatkapitányként dirigálta a védősort. A 2000-es, részben hazai rendezésű tornán egy percet sem hiányzott a gárdából, a csehek elleni nyitányon ő szerezte 11-esből a győztes gólt a 89. percben, de a franciák elleni győztes csoportmeccsen is eredményes volt – ott szabadrúgásból. Minden idők egyik legizgalmasabb 0–0-s meccsét, az olaszok elleni elődöntőt viszont nem fogja emlegetni az unokáknak: előbb a rendes játékidőben, aztán a párbaj első rúgójaként is tizenegyest hibázott, vagy ha úgy nézzük, Francesco Toldo zseniálisan olvasta a holland gondolatát.

Paulo SOUSA
Nagy lehetőséget szalasztott el, hiszen a reményteljes klubedzői karrierjét egy nemzeti válogatott élén elért nagy dobással csiszolhatta volna még kerekebbre, és ehhez a lengyel válogatott nem is tűnt rossz munkadarabnak. Ehhez képest az idei torna egyik legvékonyabb csoportjában sikerült utolsó helyen végezni. Még szerencse, hogy Paulo Sousának nem csak erről az Európa-bajnokságról lesznek emlékei. Hanem például az 1996-es angliai tornáról, amelyen Portugália veretlenül „jutott ki a csoportból”, a törökök ellen úgy nyerve 1–0-ra, hogy a 90. percben éppen Sousa blokkról visszapattanó lövését vágta be Fernando Couto. A negyeddöntőben aztán a csapata nem tudott mit kezdeni a gyorsvonatként robogó Karel Poborskyval, aki máig ismételgetett álomgóllal küldte aludni a portugál aranygenerációt. Ott volt, és két mérkőzésen pályára lépett a következő Eb-n is, igaz, akkor már nem a kezdőcsapat kihagyhatatlan játékosaként. És ki tudja, ha a franciák elleni elődöntőben is ott van a gyepen...

Sztanyiszlav CSERCSESZOV
Dús fekete haja teljesen elkopott, és a „sűrű szövésű” bajszából is csak emlékeztető maradt – a játékosként is Eb-n járó szövetségi kapitányok közül egyértelműen az orosz futballválogatott főnöke változott a legtöbbet labdarúgó önmagához képest. Csak az elért eredmény, az nem változott semmit: ahogy 1992-ben és 1996-ben Csercseszov kapussal, úgy 2021-ben Csercseszov kapitánnyal a fedélzetén végzett Eb-csoportja utolsó helyén a szbornaja. Mondjuk a '92-es pofára eséshez volt a legkevesebb köze: a svédországi tornán minden játékperc Dmitrij Harinnak jutott. Négy évvel később viszont már vele kezdődött a csapatnévsor az olaszok elleni partin, amely az önálló Oroszország első Európa-bajnoki mérkőzése volt. A pillanat nagyszerűségétől Csercseszov kissé talán megrészegült, és már az ötödik percben megajándékozta Angelo Di Liviót egy röviden kirúgott labdával. Az olasz szélső egyből Pierluigi Casiraghihoz passzolt, ő meg a kapu jobb alsó sarkába. A következő, németek elleni mérkőzésen Csercseszov „pihent”, de miután helyettese, Harin sem sziporkázott (Jürgen Klinsmann külsővel rúgott álomgólja máig kísérti), a csehek elleni csoportzáróra visszakerült a kapuba. Három gólt kapott, és – ahogy a Nemzeti Sport másnapi száma jellemezte –  „szakasztott olyan benyomást keltett, mint aki a kiterjedt szőnyegbombázás kellős közepébe csöppent és fogalma sincsen, merre lehet a legközelebbi óvóhely...”

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2021. július 3-i lapszámában jelent meg.)