Eb 2020: „Fantasztikus volt látni, hogy mosolyog” – Schmeichel meglátogatta Eriksent

V. Á.V. Á.
Vágólapra másolva!
2021.06.15. 10:32
null
Kasper Schmeichel és Christian Eriksen a pályán kívül is jó barátok (Fotó: AFP)
A körülményekhez képest egyre jobban van Christian Eriksen, aki jókedvűen fogadta a kórházban csapattársát, Kasper Schmeichelt.

A dánok kapusa, Kasper Schmeichel meglátogatta a kórházban Christian Eriksent, aki szombaton a Dánia–Finnország mérkőzésen esett össze a pályán. A 34 éves játékos elmondta, hogy válogatottbeli társa mosolyogva és nevetve fogadta.

„Fantasztikus volt látni, hogy mosolyog, nevet és újra önmaga. Csodálatos élmény volt vele találkozni” – mondta el Schmeichel a Mirrornak.

Schmeichel elárulta, hogy a világ minden tájáról óriási támogatást kapnak az utóbbi napokban, ami nagy motivációt jelent számukra.

„Beszélgettünk a semmiről és a mindenről. Amíg jól van, ez a legfontosabb, olyasmit élt át, ami mi nem tapasztalhattunk. Úgy döntöttem, hogy azt mondom magamnak, ennek boldog vége lett, sokkal rosszabbul is végződhetett volna” – beszélt érzéseiről Schmeichel, aki kiemelte, hogy az Eriksennel történtek is megerősítik azt, mennyire fontos a válogatott összetartása.

Eriksen kedd reggel Instagram-oldalán üzent, amelyben leírta, hogy a körülményekhez képest jól érzi magát.

A dánok legközelebb csütörtökön, a belgák ellen lépnek pályára az Európa-bajnokságon.

 


 

 

Legfrissebb hírek

Kasper Schmeichel vállsérülése miatt aggódnak a Celticnél – még nem tudni, mennyit kell kihagynia

Minden más foci
2025.03.24. 14:11

Támadófutball nélkül nincs portugál továbbjutás Dánia ellen

Minden más foci
2025.03.23. 08:56

Cristiano Ronaldo: 90 percünk van a párharc megfordítására

Minden más foci
2025.03.21. 09:16

Höjlund döntött, Dánia megérdemelten győzte le Portugáliát a Nemzetek Ligája-negyeddöntőben

Minden más foci
2025.03.20. 22:40

Visszatérhet korábbi csapatához az MU középpályása

Angol labdarúgás
2025.03.19. 15:54

Szavazzon a XXI. század góljára! – Fiola Attila, 2021. június 19., Magyarország–Franciaország 1–1

Magyar válogatott
2025.03.04. 10:52

Németh Hunor: Nyár után jöhet el az én időm Koppenhágában

Légiósok
2025.03.03. 18:59

Schmeichel: A futball kegyetlen tud lenni, ezért szeretjük, ezért utáljuk

Bajnokok Ligája
2025.02.19. 07:23
Ezek is érdekelhetik