Eb 2024: Izrael Koszovó elleni mérkőzését is elhalasztották

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.10.12. 11:34
null
A két csapat tavaszi mérkőzése 1–1-es döntetlent hozott (Fotó: Getty Images)
A svájciak elleni találkozó után az izraeli labdarúgó-válogatott Koszovó elleni Európa-bajnoki selejtezőjét is elhalasztotta a kontinentális szövetség (UEFA).

 

Az UEFA csütörtökön közölte, hogy a pristinai mérkőzést nem rendezik meg vasárnap, mivel az izraeli hatóságok nem engedik külföldre utazni a nemzeti csapatot a Hamásszal szembeni fegyveres konfliktus miatt. A mérkőzés új időpontját később jelölik ki.

Az európai szövetség már hétfőn elhalasztotta a csütörtökre (mára) kiírt Svájc elleni selejtezőt, melynek Tel-Aviv adott volna otthont. Azt a meccset a tervek szerint november 15-én pótolják.

A Gázai övezetet uraló Hamász fegyveresei múlt szombaton meglepetésszerű támadást indítottak Izrael ellen, melyben több mint 1200 ember halt meg, mintegy háromezren megsérültek, és a fegyveresek feltételezhetően nagyjából 150 embert raboltak el és ejtettek túszul. Izrael hadserege vasárnap ellencsapással válaszolt.

Legfrissebb hírek

Haalandék jöttek, láttak s négy gólt lőttek Izraelnek Debrecenben

Foci vb 2026
16 órája

Futsal: az Eb-szereplésért küzdenek az U19-esek Esztergomban

Utánpótlássport
Tegnap, 10:36

Öregedő amatőrök – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
2025.03.23. 22:57

Az észtek hiába vezettek, Izrael nyerte meg a debreceni vb-selejtezőt

Foci vb 2026
2025.03.22. 22:47

U17-es Eb-selejtező: döntetlent játszott a szerbekkel a magyar csapat

Utánpótlássport
2025.03.22. 18:10

Labdarúgás: vereséggel kezdett az U17-es válogatott Portugáliában

Utánpótlássport
2025.03.19. 20:28

Labdarúgás: bravúr kell a korosztályos Eb-selejtezőkön

Utánpótlássport
2025.03.18. 10:17

Erling Haaland is pályára léphet a debreceni Nagyerdei Stadionban

Foci vb 2026
2025.03.18. 09:52
Ezek is érdekelhetik