Kilencgólos dráma Párizsban – íme, az 1960-as Európa-bajnokság legjobb mérkőzése

Mivel az első öt tornán még csak négy-négy meccs volt, így 1976-ig a tulajdonképpeni negyeddöntőket, tehát az Eb négyes döntője előtti utolsó selejtezőt is számításba vettük. Az első részben azonban nem volt szükség a negyeddöntők bevonására, hiszen az 1960-os Jugoszlávia–Franciaország elődöntő máig az egyik legemlékezetesebb Eb-meccs a rekordszámú gól miatt.

HOGY JÖTT LÉTRE A RANDEVÚ

Az első Európa-bajnokságon – amelyet akkor még Európai Nemzetek Kupájának hívtak – csupán 17 ország csapata indult, az Írország–Csehszlovákia előselejtező (2:0, 0:4) után a 16 résztvevő egyenes kieséses rendszerben folytatta a küzdelmet. A jugoszlávok előbb Bulgárián léptek túl (2:0, 1:1), majd Portugáliát is kiejtették 6:3-as összesítéssel (1:2, 5:1). A franciák gólzáport rendeztek a görögök (7:1, 1:1) és az osztrákok (5:2, 4:2) ellen is. Így mindketten bejutottak a négyes döntőbe, vagyis tulajdonképpen kijutottak az Eb-re, amelynek Franciaország adott otthont, ami logikus is volt, ha már az Eb alapötletét Henri Delaunay, a FIFA francia alelnöke és Gabriel Hanot, a L’Équipe újság munkatársa találta ki. Kettejük párizsi csatája a Parc des Princes-ben már a döntőbe jutásról döntött.

KINEK ÁLLT A ZÁSZLÓ? 

Persze, hogy a franciáknak, hiszen egyrészt az előző világbajnokságon, 1958-ban Svédországban bronzérmesek voltak, másrészt ők játszhattak hazai pályán, harmadrészt a nyolcad- és negyeddöntőben hengereltek támadójátékukkal, 17:6-os gólaránnyal jutva a négy közé. Amikor összeállt a négyes mezőny, amelyben Franciaország volt az egyetlen nyugat-európai résztvevő Jugoszlávia, Csehszlovákia és a Szovjetunió mellett, a franciák joggal gondolhatták: hazai környezetben ilyen ellenfelek mellett otthon kell tartaniuk a trófeát.

KIK VOLTAK A SZTÁROK? 

Inkább a hiányzóktól volt hangos a sajtó, hiszen sérülés miatt a franciáknak nélkülözniük kellett két legnagyobb sztárjukat, Raymond Kopát és Just Fontaine-t. Két évvel korábban a vb-n ők repítették a dobogóig a francia csapatot, Kopa akkor a Real Madrid játékosaként az aktuális aranylabdás volt, Fontaine pedig vb-gólkirály lett 13 góljával, ami máig rekord. Szintén hiányzott a csatársorból Roger Piantoni, a 35 éves csapatkapitány, Robert Jonquet pedig már túl volt a fénykorán, míg minden idők egyik legjobb francia hátvédjét, Roger Marche-t erre a tornára már nem válogatták be. A jugoszláv csapat játéka Dragoszlav Sekularac tudására épült, a Crvena zvezda ásza a labdával mindent tudott, egyedül is meg tudta bontani a védelmet, de heves temperamentuma miatt hajlamos volt elveszíteni a fejét. Nagy spíler volt a belső védő Branko Zebec is, a Partizan Beograd legendája, aki akkor már szintén a nagy rivális Crvena zvezda labdarúgója volt. 

MIT HÚZTAK AZ EDZŐK?

A taktikával akkoriban még nem sokat egyénieskedtek a szakvezetők, ahogy lényegében minden csapat, e kettő is 3–2–5-ös felállásban játszott. A 74. percben a jugoszláv újságírók valószínűleg már fogalmazhatták, hogy Alekszandar Tirnanics szövetségi kapitány csődöt mondott a fiatalítással a csatársorban, mert az egyaránt abban az évben beválogatott Tomiszlav Knez és Drazsan Jerkovics nem tudott felnőni a feladathoz. Aztán ők ketten négy perc megfordították a mérkőzést!

MI VOLT A DRAMATURGIA?

Jobban kezdtek déli szomszédaink, a 11. percben Milan Galics 24 méterről kilőtte a bal alsó sarkot. Igaz, a „jugók” előnye hatvan másodpercig sem élt, Jean Vincent gyorsan egyenlített. Majd a szünetre már a franciák mehettek vezetéssel, mert Francois Heutte 17 méterről a léc alá bombázott. A második félidő 8. percében pedig már 3:1 volt a házigazdáknak Maryan Wisniewski gólja révén, a Lens támadója egy jobbról visszatett labdát lőtt nyolc méterről a kapu bal oldalába. Két perccel később visszakapaszkodtak egy gólra a jugoszlávok Ante Zsaneticsnek köszönhetően, amihez kellett a francia kapus, Georges Lamia nagy hibája, aki a rövid sarokra kapott éles szögből potyagólt. Ám Francois Heutte hamarosan másodszor is betalált, és kevesebb mint fél órával a vége előtt kétgólos előnyt ünnepelhetett a francia közönség. Sőt, még negyedórával a vége előtt is így állt a helyzet, ám akkor őrült négy perc következett három délszláv góllal! Tomiszlav Knez szépítő góljában megint nyakig benne volt Lamia kapus, miként Drazsan Jerkovics egyenlítő és győzelmet jelentő találatában is. A 78. percre kialakult a végeredmény, a franciákat sokkoló 5:4-es jugoszláv győzelem. 

MITŐL VÁLT LEGENDÁSSÁ?

Ez volt az Eb-döntők első mérkőzése, és már akkor nagy durranás volt a kilenc góllal és a nagy fordulatokkal, de talán senki sem hitte volna, hogy az azóta lejátszott 336 Eb-meccsen nem dől meg ez a gólrekord, azóta sem rendeztek kilenc vagy annál több gólos Eb-meccset. 

A mérkőzés játékosa : Drazsan Jerkovics (Jugoszlávia)

Az Eb idején 23 esztendős, sibeniki születésű horvát jobbösszekötő már az 1958-as jugoszláv vb-keretben ott volt, de nem lépett pályára Svédországban. Ez a franciák elleni Eb-elődöntő volt a második meccse a válogatottban, előtte alig két hónappal Londonban mutatkozott be az Anglia elleni 3:3 során. Első gólját címeres mezben ezen a meccsen szerezte, ezzel egyenlített a csapata, majd egy perccel később már duplázott is, ez a gólja döntőbe jutást ért, így természetesen a szovjetek elleni fináléban is játszhatott. Az 1962-es chilei vb-n már alapember volt, és négy góljával – hatodmagával, köztük Albert Flóriánnal – vb-társgólkirály lett.

MIRŐL ÍRT A SAJTÓ?

Leszedte a keresztvizet Georges Lamia kapusról, akinek a pályafutása ráment erre az egy mérkőzésre, már a bronzmeccsen – amelyen a hitehagyott „kékek” a csehszlovákoktól is kikaptak 2:0-ra – sem ő védett. A nizzai kapus ezután még egyszer, 1962-ben a nyugatnémetek ellen szerepelt a francia válogatottban, soha többé. A L’Equipe úgy fogalmazott: „Ez a meccs volt a franciák legfigyelemreméltóbb öngyilkossága.”

TUDTA? 

Bár a mérkőzést Franciaországban rendezték, hivatalosan a jugoszlávok voltak a pályaválasztók, így ők játszottak az első számú, kék szerelésükben, míg a franciák („Les Bleus” vagyis „a Kékek”) ezúttal pirosban voltak. A fekete-fehér tv-képernyőkön azonban mindkettő szürkének látszott, ami nagyban megnehezítette az események követését. A francia válogatott utána egészen 2008-ig, az Ecuador elleni barátságos mérkőzésig nem játszott újra piros mezben, de a Bafétimbi Gomis két góljával elért 2–0-s siker megtörte az átkot.

 VOLT VISSZAVÁGÓ? 

A két csapat Európa-bajnokságon 1984-ig nem találkozott újra, akkor viszont – ugyancsak Franciaországban – lehetőség kínálkozott a franciáknak a visszavágásra, és éltek is vele. A Saint-Étienne-ben rendezett csoportmeccsen 3–2-re győztek Michel Platini mesterhármasával, ez a hazaiaknak csoportelsőséget ért, a jugoszlávoknak pedig a korai búcsút jelentette.

További nagy meccsek 1960-ban

Negyeddöntő, visszavágó: Jugoszlávia–Portugália 5:1 (2:1)      Noha nagyon simának tűnhet, de a párharc első felvonását Lisszabonban a portugálok nyerték meg 2:1-re, és a belgrádi 55 ezer néző csak a visszavágó második félidejében kezdhetett örülni, mert a 44. percig még a portugálok álltak továbbjutásra. De aztán a második félidőben villant kétszer Bora Kosztics, egyszer Milan Galics, így ők mehettek az Eb-re. Döntő: Szovjetunió–Jugoszlávia 2:1 (0:1, 1:1, 1:1)      Nem volt rossz meccs az első Eb-döntő sem, hosszabbításban dőlt el a kupa sorsa. Milan Galics találatával vezettek a jugoszlávok, Szlava Metreveli egyenlített, a mindent eldöntő gólt pedig a 112. percben szerezte Viktor Ponyegyelnyik, aki csak azért került be a csapatba, mert a középcsatárt, a „szovjet Pelét”, Eduard Sztrelcovot az Eb helyett a gulágra vitték, miután egy házibulin rástartolt egy lányra, akinek az apja véletlenül fontos pártvezető volt…