Kihirdették a névsort a dánok is, megvan az összes bő keret az Eb-re

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.05.30. 15:45
Kasper Hjulmand is kihirdette Európa-bajnoki keretét (Fotó: Getty Images)
Utolsóként a dán labdarúgó-válogatottat irányító Kasper Hjulmand is kihirdette névsorát a németországi Európa-bajnokságra, ám a szövetségi kapitányoknak június 6-án éjfélig kell megadniuk annak a 26 főnek a nevét, aki részt vehet a kontinensviadalon.

Kasper Hjulmand keretébe csak légiósok kerültek be, s ott van a névsorban többek között az FC Barcelonát erősítő védő, Andreas Christensen, a Manchester Unitedből Christian Eriksen és Rasmus Höjlund, a Tottenhamből Pierre-Emil Höjberg is, ám a szövetségi kapitány nem hívta meg az Espanyol támadóját, Martin Braithwaite-et, a Laziót erősítő Gustav Isaksent, a Napoli középpályását, Jesper Lindströmöt és a Celticben remek idényt futó Matt O'Riley-t sem.

Hjulmand 26 játékosnak adott meghívót, s a kerethirdetéskor elmondta, ezen csak sérülés esetén változtat a megadott határidőig.

Dánia az Európa-bajnokság előtt két felkészülési mérkőzést játszik, előbb június 5-én, Koppenhágában Svédország, aztán június 8-án Bröndbyben Norvégia ellen.

A DÁN LABDARÚGÓ-VÁLOGATOTT EURÓPA-BAJNOKI KERETE
Kapusok: Mads Hermansen (Leicester City – Anglia), Frederik Rönnow (Union Berlin – Németország), Kasper Schmeichel (Anderlecht – Belgium)
Védők: Joachim Andersen (Crystal Palace – Anglia), Alexander Bah (Benfica – Portugália), Andreas Christensen (FC Barcelona – Spanyolország), Simon Kjaer (AC Milan – Olaszország), Rasmus Nissen Kristensen (Leeds United – Anglia), Victor Kristiansen (Bologna FC – Olaszország), Joakim Maehle (VfL Wolfsburg – Németország), Victor Nelsson (Galatasaray – Törökország), Jannik Vestergaard (Leicester City – Anglia)
Középpályások: Thomas Delaney (Anderlecht – Belgium), Christian Eriksen (Manchester United – Anglia), Morten Hjulmand (Sporting CP – Portugália), Pierre-Emile Höjberg (Tottenham Hotspur – Anglia), Mathias Jensen (Brentford – Anglia), Christian Nörgaard (Brentford – Anglia)
Támadók: Jacob Brunn Larsen (Burnley – Anglia), Mikkel Damsgaard (Brentford – Anglia), Kasper Dolberg (Anderlecht – Belgium), Anders Dreyer (FC Bruges – Belgium), Rasmus Höjlund (Manchester United – Anglia), Yussuf Poulsen (RB Leipzig – Németország), Andreas Skov Olsen (FC Bruges – Belgium), Jonas Wind (VfL Wolfsburg – Németország)
Szövetségi kapitány: Kasper Hjulmand

A 2024-ES LABDARÚGÓ EURÓPA-BAJNOKSÁG KERETEI

 

Legfrissebb hírek

Kasper Schmeichel vállsérülése miatt aggódnak a Celticnél – még nem tudni, mennyit kell kihagynia

Minden más foci
2025.03.24. 14:11

A portugál kapitány szerint a futball ünnepe volt a Dánia elleni NL-negyeddöntő visszavágója

Minden más foci
2025.03.24. 11:01

A hosszabbítást már nem bírták a dánok, Portugália került be az NL-elődöntőbe és a mieink vb-selejtezős csoportjába

Minden más foci
2025.03.23. 23:25

Támadófutball nélkül nincs portugál továbbjutás Dánia ellen

Minden más foci
2025.03.23. 08:56

Cristiano Ronaldo: 90 percünk van a párharc megfordítására

Minden más foci
2025.03.21. 09:16

Visszatérhet korábbi csapatához az MU középpályása

Angol labdarúgás
2025.03.19. 15:54

Ha komoly ajánlat érkezik, bárkit eladna jelenlegi keretéből a Manchester United

Angol labdarúgás
2025.01.08. 17:37

A portugál és a dán szövetségi kapitány is a mieink csoportjába akar kerülni

Minden más foci
2024.12.13. 16:35
Ezek is érdekelhetik