Martin Klein: A magyar keret lényegesen erősebb, mint a cseh

– Harminckilenc évesen milyen szerepet tölt be az életében a futball?
– Még mindig játszom, nemrég vettem új stoplist – mondta a Nemzeti Sportnak Martin Klein, a Ferencváros egyszeres válogatott cseh védője. – A szülővárosomtól nem messze található falu alacsonyabb osztályban szereplő csapata hosszasan győzködött, hogy játsszak náluk, és néhány év kihagyás után úgy döntöttem, mivel nagyon kapacitáltak, beadom a derekam – azzal a kikötéssel, hogy csak a hazai meccseken játszom, mert nem akartam, hogy rámenjen minden hétvégém a futballra. Ehhez képest most már nemcsak az idegenbeli bajnokikra járok, hanem még az edzésekre is, szóval egészen belelendültem… Néha, amikor másod- vagy harmadosztályú meccset látok, megfordul a fejemben, ha fejleszteném az erőnlétemet, megállnám a helyem, de ez már csak játék a gondolattal. Volt egy rövid, másfél éves időszak, amikor kiszakadtam a futball világából, valamelyest elveszítettem az érdeklődésemet, de visszanyertem, és ismét követem a cseh futballt, a klubokat és a válogatott teljesítményét egyaránt.

– Akkor kezdjük ezzel: Csehország továbbjut Portugália, Törökország és Grúzia mellől az F-csoportból az Európa-bajnokságon?
– Egyik csoport sem könnyű, ez sem az, de megvan az esély a tizenhat közé jutásra. Portugália kiemelkedik, a másik három válogatott nagyjából hasonló szintet képvisel. Ezen a tornán nem az számít, hogyan futballozol, hanem hogy milyen eredményt érsz el, úgyhogy nagy jelentősége lehet a védekezésnek, ami megy a csapatnak. Volt, hogy nem volt olyan erős válogatottunk, mégis továbbjutottunk, úgyhogy bizakodó vagyok.

– Ivan Hasek január elején vette át a válogatott irányítását. Jó döntés volt a szövetségi kapitányi kinevezése?
– Nagyon jól ismerem, hiszen ő vitt fel a Sparta Praha utánpótlásából az első csapathoz. Azon cseh edzők közé tartozik, akik játékosként külföldre szerződtek, majd visszatértek, és tudja, hogyan kell kommunikálni a játékosokkal. Elődje, Jaroslav Silhavy is jó ember, de szerintem ő túlontúl barátságos, kedves figura ehhez a közeghez. Ivan Haseknek megvannak a szabályai, keretek közé szorítja az elképzeléseit, amelyekből nem enged, és a játékosok, valamint a média képviselőinek többsége tiszteli, elismeri – nem úgy, mint elődjét, aki botrányokkal kísért időszakában nem bírta el a nyomást. Biztató előjel, hogy korábban öt meccs erejéig volt szövetségi kapitány és jól szerepelt. Kicsit rizikós, hogy ismét elvállalta a posztot, ám kézenfekvő megoldás volt a kinevezése, nem sok választása volt rajta kívül a szövetségnek. Remélem, sikeres lesz, hiszek benne, de azért figyelembe kell venni, milyen szinten játszanak a rendelkezésére álló futballisták.

– Merthogy?
– Kevesen pallérozódnak a legmagasabb szinten: Vladimír Coufal és Tomás Soucek a West Hamben szerepel, Matej Kovár második számú kapus, Adam Hlozek epizódszereplő, míg Patrik Schick sokat volt sérült a Leverkusenben. Nincsenek nagy neveink. A legutóbbi keretet elnézve a belső védők kizárólag otthon futballoznak, és a középpályán is akad gyenge pont. Tomás Soucek védekezésben remek, a West Hamben azt játssza, amihez ért, Lucas Paquetá megfelelő társa, de nem igazi karmester, márpedig a válogatottban gyakran ő szervezi a játékot, ami problémás. Antonín Barák jól játszik Olaszországban, de hiányzik belőle a sebesség, ami visszaüthet a középpálya tengelyében. Vannak néhányan, akik topbajnokság kisebb csapataiban játszanak, de a többség a cseh élvonalban futballozik, úgyhogy ha össze kellene hasonlítanom a magyar válogatottal a keretet, Marco Rossi együttesét lényegesen erősebbnek tartom. Tudom, nem mindenkinek tetszik, hogy ennyi pénzt pumpálnak a magyar futballba, de leg­alább a jelek szerint megtérül az erőfeszítés, és lényegesen jobb a labdarúgók megítélése, mint Csehországban. És ha már itt tartunk, szerintem a magyar válogatottnak jó esélye van a továbbjutásra.

–Ha már a cseh bajnokságot említette, Magyarországról nézve erősebbnek tűnik az NB I-nél, ha a nemzetközi szinten versenyképes csapatok számát, a játék intenzitását vesszük alapul.
– A topbajnokságokkal azonban így sem lehet összehasonlítani. A Slavia, a Sparta és a Plzen rendre eljut a főtábláig, ám továbbjutás esetén nem veszi fel a versenyt az élmezőnnyel. Európa egyik legintenzívebb bajnoksága a cseh, taktikailag fegyelmezettek a csapatok, a játékosok erőnléte kiváló, ám ha egy az egy elleni párharcra vállalkoznak, a nemzetközi porondon ritkán járnak túl ellenfelük eszén. A védekezést elsajátítják, megtanulnak bekkelni, hatástalanítani a beadásokat, szabadrúgásokat, illetve pontrúgást követően veszélyesek, de a támadásvezetés mégiscsak többnyire abból áll, faképnél tudod-e hagyni az ellenfeledet, aminek a legjobb módja a cselezés – na, ebben nem túl jók a cseh játékosok. Ugyanakkor visszacsatolva a válogatotthoz, a jól védekező játékosok miatt bizakodhatunk a jó eredmény elérésében.

RICARDO MONIZ VOLT A LEGJOBB EDZŐJE

Martin Klein pályafutása legszebb időszakát a Sparta Prahánál töltötte, nevelőegyüttesével a Bajnokok Ligája csoportkörében futballozhatott, ám a Ferencvárosnál töltött időszakára is jó szívvel tekint vissza. „Nagyon szerettem a Fradiban futballozni, a szurkolók imádtak minket, közel laktam az otthonomhoz, mindent klappolt – mondta Martin Klein. – Két éve kimentem a csapat egyik meccsére, találkoztam Kubatov Gáborral és Orosz Pállal, akikkel nosztalgiáztunk. Először láttam az új stadiont, amely gyönyörű, de az Albert-stadionnak szerintem jobb hangulata volt – az új arénának hatalmas a VIP-részlege, ahová nem feltétlenül szurkolni, sokkal inkább kapcsolatokat építeni járnak az emberek. Noha Ricardo Moniz edzősködése alatt hagytam el a csapatot, kiváló a kapcsolatunk, megmaradt a barátságunk. Őrült edző volt, pályafutásom legjobbja. A szenvedélye, az edzésmódszerei és a kommunikációs stílusa lehengerlő volt, családtagjaiként kezelte a játékosait. Irányítása alatt voltam a legjobb állapotban, megnyertük a Ligakupát, a bajnokságban ötödikként zártunk, közel sem voltunk tehát olyan eredményesek, mint amilyen magaslatokban az utóbbi években jár a klub, ám mindenki úgy emlékszik ránk, mint szépen játszó csapatra. Sokat köszönhetek Détári Lajosnak is, hiszen ha nem lát bennem lehetőséget, nem kerülök a Fradihoz.”