„A fájdalom pokoli, főként az első napokban” – az FTC egykori játékosa Varga Barnabás sérüléséről

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.06.26. 13:59
Julian Koch átérzi, min megy át most Varga Barnabás (Fotó: fradi.hu)
Varga Barnabás arcsonttörése után a Ferencváros megkérte korábbi játékosát, Julian Kochot, hogy meséljen egy kicsit a felépülés menetéről, ugyanis a 2017 és 2019 között a zöld-fehéreknél játszó német védő is szenvedett már hasonló sérülést a pályafutása során.

Mint ismert, a skótok elleni vasárnap esti labdarúgó Európa-bajnoki mérkőzés 68. percében ijesztő sérülést szenvedett Varga Barnabás, több helyen is eltört az arccsontja, és agyrázkódást szenvedett, amikor letaglózta őt Angus Gunn kapus.

„Nem láttam élőben a mérkőzést, utólag értesültem Barnabás sérüléséről. Rossz volt látni a felvételeket, természetesen eszembe jutott a korábbi sérülésem. Én úgy emlékszem vissza arra az esetre, hogy elsőre igazán fel sem fogtam, mi történt. A fájdalom pokoli, főként az első napokban. A műtétet követően hat-nyol hét kihagyással kell számolni, ennyi idő után térhettem vissza a pályára maszkban” – mesélte a fradi.hu-nak a jelenleg a Borussia Dortmund II másodedzőjeként dolgozó Julian Koch, aki 2018 májusában szenvedett arckoponyacsont-törést egy Fehérvár elleni idegenbeli bajnokin, a Pancho Arénában.

„Nem szabad semmit sem siettetni, türelmesnek kell lenni. Biztos vagyok benne, hogy fel fog épülni, és remélhetőleg minél előbb újra teljes értékű futballistaként számolhat vele a Fradi és a válogatott. A legjobbakat kívánom neki, drukkolok, hogy mihamarabb meggyógyuljon – mondta Koch, aki a visszatéréséről is mesélt. – Egy kicsit tartottam attól, mi történik, ha valaki eltalálja az arcomat, de idővel ez az érzés elmúlt. Szerencsére azóta sincs fájdalmam, jól érzem magam.”

 

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: több mint 1400 fiatalperc az NB I 22. fordulójában

Utánpótlássport
3 órája

Női vízilabda BL: a nyolcszoros győztest kapta a Fradi a negyeddöntőben

Vízilabda
19 órája

A bombagólt szerző győri játékos: Úgy érzem, amikor együtt vagyunk, senki sem győzhet le minket

Labdarúgó NB I
22 órája

Tomori a Bajnokok Ligájában is Ferencváros–Győr döntőt remél

Kézilabda
Tegnap, 11:57

Szavazzon a XXI. század góljára! – Szoboszlai Dominik, 2020. november 12., Magyarország–Izland 2–1

Magyar válogatott
Tegnap, 9:37

Bődületes távoli góllal szerzett vezetést az ETO a Groupama Arénában!

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 18:35

Utálom ezt! – Sandra Toft az újabb Fradi ellen elvesztett MK-döntő után

Kézilabda
2025.03.02. 18:33

„Nem olyan vészes” Varga Barnabás sérülése Robbie Keane szerint

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 18:26
Ezek is érdekelhetik