Eb 2024: már Hagiék aranygenerációjához hasonlítják a román válogatottat

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2024.06.18. 13:51
Romania v Ukraine: Group E - UEFA EURO 2024
A román válogatott remek győzelemmel kezdte szereplését az Európa-bajnokságon (Fotó: Getty Images)
Meg sem próbál a két lábbal a földön maradni a román futballközvélemény a válogatott minden várakozást felülmúló Eb-bemutatkozása után: egyenesen a kilencvenes évek aranygenerációjának Kolumbia elleni világbajnoki mérkőzéséhez hasonlítják az Ukrajna felett aratott 3–0-s győzelmet. Nem véletlenül, hiszen az amerikai világbajnokság első román mérkőzésének kedden volt a harmincadik évfordulója.

„Ukrajna, ez Kolumbia '94 harminc évvel későbbi változata, amelyet mindenki hihetetlen értékek gyűjteményeként mutatott be, lábujjhegyen játszott. Egy fél félidőn át fejbevert minket a statisztikával, miközben átadtuk nekik a labdát és vele együtt a benyomást, hogy összetörhetnek minket. Micsoda csapda!” – írja a Golazo portál, amely Nicolae Stanciu bombagólját egy polcra helyezi Gheorghe Hagi 1994-es és Adrian Ilie 1998-as Kolumbia elleni találataival. A bukaresti sporthonlap pedig, a szlovákok győzelmének ismeretében már nem csak Románia továbbjutási esélyeit számolgatja, hanem a lehetséges nyolcaddöntős ellenfeleket is sorba veszi.

A Prosport valamivel szerényebben Acélgenerációnak nevezte a hétfő délutáni román csapatot, a Gazeta Sporturilor pedig Galaktikus Romániáról ír a válogatott legnagyobb különbségű, nagy tornán elért sikere után.

A józan realizmust továbbra is Edward Iordanescu szövetségi kapitány képviseli, aki egy tekintetben máris túlszárnyalja édesapját: Anghel Iordanescu ugyanis sem az 1996-os, sem a 2016-os Európa-bajnokságon nem tudott mérkőzést nyerni. (A kontinensbajnokság eddigi egyetlen román győzelme, az Anglia elleni 3–2 Jenei Imre nevéhez fűződik 2000-ben.) „Azt kérem, ne aggassunk jelzőket a csapatra, sem Aranygenerációt, sem mást. Számomra ez a lélek nemzedéke. Biztos vagyok benne, hogy mások is szívvel-lélekkel játszottak Romániért, de nem annyira, mint ez a nemzedék. Soha nem voltak még ilyen érzéseim, életemben először elvesztettem az önuralmam” – nyilatkozta Iordanescu, akinek egész rokonsága a lelátón szurkolt: négy autó szállította a müncheni reptérről a stadionban a család tagjait.

A mérkőzés legjobbjának választott román csapatkapitány, Nicolae Stanciu kislányai születése után élete legszebb napjának nevezte a hétfőt, de a találkozó utáni sajtótájékoztatón azért beszólt a torna előtt a válogatott játékosait sértegető szurkolóknak és újságíróknak is. „Biztos, hogy ez volt életem gólja, de sem engem, sem a csapattársaimat nem érdekli, ki szerzi a gólt, csak legyen eredményes a válogatott. Az eredménytől függetlenül azonban mindenképpen el akartam mondani, hogy semmi bajunk a bírálatokkal, azzal, hogy elmondják, hogy gyengén játszunk, de ne sértegessenek minket. Elfogadhatatlan, amit George Puscasról írtak az elmúlt másfél évben vagy rólam egy héttel ezelőtt” – mondta Stanciu.

Florinel Coman pedig duplán örülhetett sikernek, mivel a győzelem mellé egy új klubot is kapott a találkozó ideje alatt: a katari Al-Duhail ugyanis kifizette a FCSB szélsőjének és a Superliga idei gólkirályának ötmillió eurós kivásárlási árát.  

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik