„Ez nagyon kínos” – Zlatko Dalic az albánok elleni döntetlen után

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.06.19. 18:38
Zlatko Dalic (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, Horvátország és Albánia 2–2-es döntetlent játszott a labdarúgó Európa-bajnokság B-csoportjának második fordulójában. Lássuk, hogyan értékeltek a mérkőzés főszereplői!

„Nagyon nehéz meccsen vagyunk túl. A második félidőben felszántottuk a pályát, a legjobbunkat adtunk, erre a hosszabbításban gólt kaptunk. Ez nagyon kínos, mert az első félidő borzalmas volt, gólt is kaptunk, ez pedig fanatikussá és harcossá tette az ellenfelet. A második félidő ehhez képes sokkal jobb volt, erre kell majd építenünk az olaszok ellen – idézi a horvát közmédiának nyilatkozó Zlatko Dalic szövetségi kapitányt a Sportske Novosti. – A széleket akartuk megnyomni Juranoviccsal és Perisiccsel, de nem tudtuk megtalálni Petkovicot a kapu előtt. (...) A második albán gólt elkerülhettük volna. Fenn tartottuk az ellenfelet a letámadásunkkal, erre az utolsó percekben minden a feje tetejére állt. A gólt kontrából kaptuk, s végső soron sokat szenvedtünk.”

„Nem számítottam arra, hogy ekkora csalódással kell megünnepelnünk a születésnapomat – idézi az uefa.com az első horvát gólt szerző, a meccs emberének megválasztott Andrej Kramaricot. – Sokkal jobban örültünk volna a három pontnak, és az utolsó másodpercekig közel is álltunk hozzá. Ezzel együtt ilyen a foci, néha te szerzed az utolsó pillanatban, máskor pedig te kapsz egy ilyen gólt. (...) Az olaszok ellen a második félidőben mutatott játékunkat kell hoznunk, és egy győzelemmel tovább kell jutnunk a csoportból.”


„Nehéz a mérkőzés teljes egészét értékelni. Az első félidőben nagyon jól teljesítettünk, ám a szünet után 15-20 percig komoly gondjaink voltak. Ezzel együtt a végén szerintem rászolgáltunk a döntetlenre – így Sylvinho, az albán válogatott szövetségi kapitánya. – A meccs képe rengeteget változott a második félidőben, de szerintem jól cseréltünk. Az utolsó tíz percben például el kellett döntenünk, hogy Broját vagy Dakut küldjük be. Végül Dakut választottuk, mert erősebb és harcosabb, míg Brojának területre van szüksége. (...) A legvégén  több lehetőségünk volt a győztes gól megszerzésére, és ha még játszottunk volna pár percet, akkor szerintem ez össze is jöhetett volna.”

„Balszerencsések voltunk, de egy pillanatra sem adtuk fel. Rengeteget dolgoztunk és igyekeztünk a legjobbunkat nyújtani. Az első félidőben le kellett volna zárnunk a meccset, hiszen két jó helyzetünk is volt, de a futball már csak ilyen. Csodálatos érzés gólt szerezni az első Eb-men, ez a pont pedig magabiztosságot ad nekünk a spanyolok ellen. (...) Szerintem meg kell várjuk a spanyol–olasz találkozó végeredményét, de mi ettől függetlenül nem adjuk fel, és én személy szerint döntőként fogom fel a Spanyolország elleni mérkőzést” – fogalmazott a meccs után az első albán gólt jegyző Qazim Laci.

EURÓPA-BAJNOKSÁG, NÉMETORSZÁG 
CSOPORTKÖR
B-CSOPORT, 2. FORDULÓ 
Horvátország–Albánia 2–2 (0–1)
Hamburg, Volksparkstadion, 50 000 néző. Vezette: Francois Letexier (Cyril Mugnier, Mehdi Rahmouni) – franciák
Horvátország: Livakovic – Juranovic, Sutalo, Gvardiol, Perisic (Sosa, 84.) – Modric, Brozovic (Mario Pasalic, a szünetben), Kovacic – Majer (Sucic, a szünetben), Petkovic (Budimir, 69.), Kramaric (Baturina, 84.). Szövetségi kapitány: Zlatko Dalic
Albánia: Strakosha – Hysaj, Djimsiti, Ajeti, Mitaj – Asllani, Ramadani (Hoxha, 85.), Laci (Gjasula, 73.) – Asani (Seferi, 64.), Manaj (Daku, 85.), Bajrami. Szövetségi kapitány: Sylvinho.
Gólszerző: Kramaric (74.), Gjasula (76 – öngól), ill. Laci (11.), Gjasula (90+5.)
Sárga lap: Hysaj (76.), Daku (90+3.), Gjasula (90+7.)

A MÉRKŐZÉS SZÖVEGES TUDÓSÍTÁSA ITT!

GÓLVIDEÓK ITT!

A B-CSOPORT ÁLLÁSAMGYDV

L–K

GK

P

1. Spanyolország113–0+33
2. Olaszország112–1+13
3. Albánia2113–4–11
4. Horvátország2112–5–31

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik