Julian Nagelsmann: Elég nehéz lenne közölni a csapattal, hogy veszítse el a mérkőzést

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2024.06.23. 10:57
Julian Nagelsmann: Nem számolgatunk, nyerni akarunk (Fotó: Getty Images)
Bár a németek nem feltétlenül járnak jól a csoport megnyerésével, Julian Nagelsmann szövetségi kapitány csak a három pont megszerzésével lenne elégedett Svájc ellen, és még a sárga lapos futballistáit sem pihenteti.

Vihar és eső várható Frankfurtban vasárnap az előrejelzés szerint, így kérdés, mikor nyithatnak ki a helyi szurkolói zónák. A stadion teteje viszont zárható (ezt láthattuk a Dánia–Anglia mérkőzésen), így a rossz időjárás biztosan nem befolyásolja a Svájc–Németország mérkőzést. A hírek szerint ugyanakkor a stadion gyepszőnyege borzalmas, siralmas állapotban van. Novemberben két NFL-mérkőzést rendeztek rajta, és az időjárási körülmények is rontottak a helyzeten. A német válogatottat irányító Julian Nagelsmann aggódik is, nehogy valamelyik játékosa megsérüljön.

„Elsősorban nem a meccs aggaszt, hanem az, hogy senki se sérüljön meg – mondta a 36 éves szakvezető a szombati sajtótájékoztatón. – Már a Dánia–Anglia mérkőzésen is volt két olyan jelenet, amikor Kyle Walker és Jude Bellingham súlyosan megsérülhetett volna. Az alacsonyabb futballistáknak kevésbé lehet probléma, hogy ilyen pályán kell játszani, de a nagyobb termetűeknek ez olyan, mintha télen nyári gumival autózna az ember. Nem örülnék, ha valaki emiatt dőlne ki hat hónapra. Ugyanakkor mindannyian játszottunk már ennél rosszabb pályán is, a külvárosi bajnokságokban is vannak jó meccsek, úgyhogy nem aggódom amiatt, hogy élvezhetetlen lesz a mérkőzés. A legfontosabb mégiscsak az, hogy tőlünk és a svájciaktól se sérüljön meg senki.”

Más miatt is aggódhat a kapitány. Négy futballistája, Antonio Rüdiger, Jonathan Tah, Maximilian Mittelstädt és Robert Andrich is kapott már sárga lapot, azaz ha vasárnap valamelyiküknek még egyet mutatnak fel, ki kell hagynia a nyolcaddöntőt.

„Nem változtatunk a kezdőcsapaton – folytatta Nagelsmann. – Fontos, hogy ne essünk ki a ritmusból, mert nincs sok lehetőségünk arra, hogy együtt dolgozzunk és játsszunk. Egyelőre nem foglalkozom a sárga lapos futballistákkal. Bízom a játékosaimban és abban, hogy mindent beleadnak vasárnap. Ha pedig valakit mégis eltiltanak, elég bő a keret ahhoz, hogy mást küldjünk csatába helyette.”

A német válogatott elsőként jutott tovább az Európa-bajnokságon, ugyanakkor a csoportelsőség még nincs meg. A szurkolók és az újságírók már elkezdtek matekozni, ha ugyanis a nationalelf első lesz, a negyeddöntőben vélhetően a jó formában lévő spanyol csapattal találkozik. Kérdés, a szakmai stáb gondolt-e erre, eszükbe jutott-e, hogy jobb lenne másodikként továbbjutni és a másik ágra kerülni.

„Nyilván megvitattuk a helyzetet a szakmai stábbal – árulta el Nagelsmann. – Ugyanakkor elég nehéz lenne közölni a csapattal, hogy veszítse el a mérkőzést. Ez nem így működik. Sportemberek vagyunk, az ilyesmi értelmezhetetlen nekünk. Legyen szó labdarúgó-mérkőzésről vagy bármilyen más játékról, mi nyerni akarunk. Svájc ellen is a győzelem a cél. Egyébként sem befolyásolhatjuk, ki legyen az ellenfelünk a kieséses szakaszban. És nem is foglalkozunk ezzel. A célunk tehát, hogy ne essünk ki a ritmusból, és újabb győzelemmel még több önbizalmat szerezzünk. Meg akarjuk nyerni a csoportot, aztán majd kiderül, ki lesz a következő ellenfél. Nem lesz egyszerű meccs a svájciak elleni, hiszen a csoportunkban ők a legerősebb riválisunk. ”

A kapitány azt is elmondta, hogy Leroy Sané csonthártyagyulladással küzdött, így időbe telik, amíg ismét tökéletes állapotban lesz. Ez az oka annak, hogy eddig csak csereként számított a Bayern München szélsőjére, de azt is hozzátette, olyan játékos, aki egymaga képes eldönteni a mérkőzést.

Jonathan Tah, a német válogatott védője a hivatalos sajtótájékoztatón: Szemmel kell tartani a svájciak legjobbját

– Mi aggasztja jobban? A pálya állapota, vagy az, hogyan állítják meg a svájciak kulcsemberét, Granit Xhakát?
– A pálya állapota olyan, amilyen. Nem optimális, de nem tudunk vele mit kezdeni. Xhaka klubtársam, jól ismerem a Leverkusenből, sokat beszélgetünk egymással, várom, hogy találkozzunk a pályán. Igazi vezér és képzett futballista. Mindig nyerni akar, úgyhogy szemmel kell majd tartanom − mondta a szombati sajtótájékoztatón Jonathan Tah, a német válogatott 28 éves védője.

– Önnek már van sárga lapja. Nem tart attól, hogy eltiltás miatt ki kell hagynia a nyolcaddöntőt?
– Tudom, hogy benne van ez a kockázat, de ettől még ugyanúgy játszom, ahogyan szoktam. Nem leszek óvatosabb, ha szerelnem kell.

– A csoportelsőség a cél, vagy inkább elkerülné a spanyolokat a negyeddöntőben?
– Nyerni akarunk, a cél, hogy Németország végezzen a csoport élén. Mindannyian érezzük, hogy Európa-bajnokságon vagyunk, ez még motiváltabbá tesz minket.

A-CSOPORT 
JÚNIUS 14., PÉNTEK
München: Németország–Skócia 5–1
JÚNIUS 15., SZOMBAT
Köln: Magyarország–Svájc 1–3
JÚNIUS 19., SZERDA
Stuttgart: Németország–MAGYARORSZÁG 2–0
Köln: Skócia–Svájc 1–1
JÚNIUS 23., VASÁRNAP
21.00, Stuttgart: Skócia–MAGYARORSZÁG
21.00, Frankfurt: Svájc–Németország

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSAMGYDVLG–KGGKP
1. Németország227–1+6 6   
2. Svájc2114–2+2 4   
3. Skócia2112–6–4 1   
4. MAGYARORSZÁG221–5–4 0   

NÉMETORSZÁG
Kapusok: 12 – Oliver Baumann (Hoffenheim), 1 – Manuel Neuer (Bayern München), 22 – Marc-André ter Stegen (FC Barcelona – Spanyolország), 
Védők: 16 – Waldemar Anton (VfB Stuttgart), 20 – Benjamin Henrichs (RB Leipzig), 6 – Joshua Kimmich (Bayern München), 24 – Robin Koch (Eintracht Frankfurt), 18 – Maximilian Mittelstädt (VfB Stuttgart), 3 – David Raum (RB Leipzig), 2 – Antonio Rüdiger (Real Madrid – Spanyolország), 15 – Nico Schlotterbeck (Borussia Dortmund), 4 – Jonathan Tah (Bayer Leverkusen)
Középpályások: 23 – Robert Andrich (Bayer Leverkusen), 11 – Chris Führich (VfB Stuttgart), 5 – Pascal Gross (Brighton – Anglia), 21 – Ilkay Gündogan (FC Barcelona – Spanyolország), 8 – Toni Kroos (Real Madrid – Spanyolország), 10 – Jamal Musiala (Bayern München), 25 – Emre Can (Dortmund), 19 – Leroy Sané (Bayern München), 17 – Florian Wirtz (Bayer Leverkusen)
Támadók: 14 – Maximilian Beier (Hoffenheim), 9 – Niclas Füllkrug (Borussia Dortmund), 7 – Kai Havertz (Arsenal – Anglia), 13 – Thomas Müller (Bayern München), 26 – Deniz Undav (VfB Stuttgart)
Szövetségi kapitány: Julian Nagelsmann


SVÁJC
Kapusok: 21 – Gregor Kobel (Borussia Dortmund – Németország),  12 – Yvon Mvogo (Lorient – Franciaország), 1 – Yann Sommer (Internazionale – Olaszország)
Védők: 5 – Manuel Akanji (Manchester City – Anglia), 4 – Nico Elvedi (Mönchengladbach – Németország), 13 – Ricardo Rodríguez (Torino – Olaszország), 22 – Fabian Schär (Newcastle – Anglia), 2 – Leonidas Stergiou (VfB Stuttgart – Németország), 3 – Silvan Widmer (Mainz – Németország), 15 – Cédric Zesiger (Wolfsburg – Németország)
Középpályások: 20 – Michel Aebischer (Bologna – Olaszország), 25 – Zeki Amdouni (Burnley – Anglia), 8 – Remo Freuler (Bologna – Olaszország), 24 – Ardon Jashari (Luzern), 26 – Fabian Rieder (Rennes – Franciaország), 23 – Xherdan Shaqiri (Chicago Fire – Egyesült Államok), 16 – Vincent Sierro (Toulouse – Franciaország), 11 – Renato Steffen (Lugano), 17 – Rubén Vargas (Augsburg – Németország), 10 – Granit Xhaka (Bayer Leverkusen – Németország), 6 – Denis Zakaria (Monaco – Franciaország)
Csatárok: 18 – Kwadwo Duah (Ludogorec – Bulgária), 7 – Breel Embolo (Monaco – Franciaország), 19 – Dan Ndoye (Bologna – Olaszország), 9 – Noah Okafor (Milan – Olaszország), 14 – Steven Zuber (AEK Athén – Görögország)
Szövetségi kapitány: Murat Yakin

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik