Roberto Martínez garantálta, hogy Cristiano Ronaldo kezd

GYENGE BALÁZSGYENGE BALÁZS
• Gelsenkirchen
Vágólapra másolva!
2024.06.26. 09:54
Roberto Martínez szeretné, hogy csapata lendülete ne vesszen el a Grúzia elleni találkozón (Fotó: Reuters)
Várhatóan több helyen is változtat a már biztosan csoportgyőztes portugál válogatott kezdőcsapatán Roberto Martínez, de azt elárulta a Grúzia elleni mérkőzést felvezető sajtótájékoztatóján, hogy a csapatkapitány a helyén marad.
 

A keddi edzés is arra utalt, hogy Roberto Martínez, portugál szövetségi kapitány alaposan felforgatja a kezdő tizenegyét a grúzok elleni utolsó csoportkörös meccsre. Portugália két győzelem után már garantáltan első a kvartettben, így a spanyol tréner kockázatmentesen kísérletezhet a harmadik fordulóban. Jóllehet, a délutáni sajtótájékoztatót a szakember gyakorlatilag azzal kezdte, hogy kiket hagy meg a kezdőcsapatban.

 „A tapasztalatom az, hogy kapusposzton nem érdemes rotálni, azaz, Diogo Costa marad a kapuban – mondta Roberto Martínez. – A kapusok csapat a csapaton belül, ők máshogy maradnak ritmusban, ez elég indok, hogy kitartsak az első számú kapus mellett. Igaz, hogy a kétezerhuszas Eb-n, hasonló helyzetben, Thibaut Courtois-t lecseréltem az utolsó csoportmeccsen, és bevált, de minden öltözőt máshogy kell menedzselni. A másik játékos, akit garantálhatok a kezdőben, az a csapatkapitány, Cristiano Ronaldo. Őt is azért tartom benn a csapatban, hogy ne essen ki a ritmusból.” 

Tekintve, hogy a szövetségi kapitány a többi játékossal kapcsolatban nem akarta elmondani, mit tervez, a válogatottról tudósító újságírók megint csak a délelőtti edzés alapján arra a konszenzusra jutottak, hogy a védelemből a kisebb húzódással bajlódó Nuno Mendes mellett feltehetően pihenteti Pepét és Joao Cancelót – utóbbi kettőt Nélson Semedo és António Silva válthatja –, így Diogo Dalot-val és Rúben Diassal egészülhet ki a kvartett, de az is elképzelhető, hogy három középső védőre voksol a szakvezető, és bekerül a csapatba Goncao Inácio, vagy Danilo. A középpályán Palhinha, Vitinha és Bruno Fernandes Rúben Nevesnek, Joao Nevesnek és Matheus Nunesnek adhatja át a helyét, míg a támadósorban Cristiano Ronaldo helye biztos, Rafael Leao pedig sárga lapos eltiltás miatt nem játszik, így csak egy kérdőjel maradt: mi lesz Bernardo Silvával? A két helyre hárman esélyesek: Francisco Conceicao, Pedro Neto és Joao Félix. Utóbbi játékos szintén ott volt a sajtótájékoztatón és mindenek előtt azt a pletykát cáfolta meg, amely szerint több játékidőt reklamált a szövetségi kapitánytól.

„Méltatlan és teljesen megalapozatlan ez a híresztelés, természetesen cáfolom – mondta az Atlético Madrid játékosa, aki azonban elismerte, hogy beszélt Roberto Martínezzel, ahogyan egyébként minden játékos. – Mindig is elfogadtam az edzők döntését, most is ez a helyzet, ha játszhatok, mindent beleadok.”

A sajtótájékoztatón Roberto Martínez elismerte, hogy félszemmel odafigyelt a kieséses fázisra.

 „A munkánk része, hogy figyelmet fordítunk a következő etapra. A lényeg, hogy lendületben és emelkedő pályán maradjunk, egyébként pedig nem számít, ki lesz az ellenfelünk, mindenképpen nyernünk kell. Természetesen, egyelőre Grúziára összpontosítunk, mert kiváló erőkből álló, veszélyes csapat, amely számára még nagyon is komoly tétje lesz a mérkőzésnek.”  

„Még nem hoztam ki magamból a legtöbbet”  

– Miként értékeli a csapat első két mérkőzését, és mire számít a harmadikon?  
– Az eddigiek során az volt a legrosszabb, hogy teljesen elhagyott minket a szerencse. Nyerhettünk volna a törökök és a csehek ellen is, de utólag kár ezen lamentálni. Azért dolgozunk, hogy a szerencse ismét a mi pártunkra álljon. Sokan persze azzal jöttek korábban, hogy épp a szerencse miatt lehetünk itt, ami persze nem igaz, a munka áll az eredményeink mögött. Portugália ellen pokolian nehéz meccsre számítok, viszont motiváltak vagyunk, sokkal inkább, mint az ellenfél. Le tudjuk győzni a portugálokat, a továbbjutás is lehetséges, és addig nem adjuk fel, amíg él a remény.

– Korábban már többször nyilatkozta, hogy Cristiano Ronaldo az egyik példaképe. Milyen érzés lesz ellene játszani?  
– Nem mondanám, hogy miatta jobban várom a mérkőzést, ez a találkozó azért lényegesen túlmutat a személyes kereteken. Ezzel együtt örülök, ha egyszerre a pályán lehetünk, mert ugyan már nem Európában játszik, továbbra is a világ legjobbjai közé tartozik. A meccsen persze ellenfél lesz, a lefújás után viszont, remélem, vele cserélhetek mezt.

–  Ön gyakorlatilag bejátssza a teljes pályát, nincs kötött pozíciója a támadósorban. Portugália ellen melyik poszton lehet majd önre számítani?  
– A szövetségi kapitány dönti el, hogy játszom-e, és ha igen, milyen poszton. Tény, hogy eddig nem volt pontos helyem a pályán, több poszton is futballoztam. Elsősorban a kontrajáték fekszik, de csapatjátékos vagyok, ezért nem az érdekel elsősorban, hogy hol kell játszanom, hanem hogy a szerepem a csapat hasznára lesz-e. Egy biztos, még nem hoztam ki magamból a legtöbbet, de egyre jobb formában érzem magam, és mindent megteszek majd, hogy segítsem a csapatot Portugália ellen is.

 Hvicsa KVARACHELIA, a grúz válogatott támadója a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón  

EURÓPA-BAJNOKSÁG, NÉMETORSZÁG, CSOPORTKÖR
F-CSOPORT, 3. FORDULÓ
21.00: Grúzia–Portugália, Gelsenkirchen (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
21.00: Csehország–Törökország, Hamburg (Tv: Duna World) – élőben az NSO-n!

1. Portugália

2

2

5–1

+4 

6  

2. Törökország

2

1

1

3–4

–1 

3  

3. Csehország

2

1

1

2–3

–1 

1  

4. Grúzia

2

1

1

2–4

–2 

1  

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA

F-CSOPORT
JÚNIUS 18., KEDD
Dortmund: Törökország–Grúzia 3–1
Lipcse: Portugália–Csehország 2–1
JÚNIUS 22., SZOMBAT
Hamburg: Grúzia–Csehország 1–1
Dortmund: Törökország–Portugália 0–3
JÚNIUS 26., SZERDA
21.00, Gelsenkirchen: Grúzia–Portugália
21.00, Hamburg: Csehország–Törökország

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik