Súlyos a sérülés, véget ért a szerbek szélsőjének az Eb-je

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.06.18. 23:00
Kosztics tornája hamar véget ért (Fotó: Getty Images)
A Reuters hírügynökség keddi közlése szerint súlyos térdsérülést szenvedett a Juventusban futballozó Filip Kosztics a szerb válogatott Anglia elleni vasárnapi Európa-bajnoki mérkőzésén, ami miatt többet nem léphet pályára a tornán. Kosztics egyelőre marad a csapattal.

 

Filip Kosztics az első félidőben ütközött Jude Bellinghammel, és ugyan egy rövidke ápolás után még visszatért a pályára, ám még a szünet előtt cserét kért. A Reuters arról számolt be, hogy a szerb válogatott kedden közölte: Kosztics térdszalagjai sérültek meg, egészen pontosan az oldalsó oldalszalagjainál mutatott ki zúzódást a kedden elvégzett alaposabb vizsgálat. Noha az ilyen jellegű sérülésnél műtét nem jöhet szóba, ennek ellenére Kosztis végezhet edzésmunkát, legalább két hétig pihentetnie kell a térdét.

A válogatott kedden azt is közölte, hogy Kosztics egyelőre a csapattal marad és a Szlovénia elleni csütörtöki csoportmeccs után utazik majd haza.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik