A törökök szerint most már ők az Eb titkos favoritjai; Ausztria szíve összetört – lapszemle

TÓTHPÁL ZOLTÁNTÓTHPÁL ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2024.07.03. 08:22
Austria v Turkiye: Round of 16 - UEFA EURO 2024
Törökország ünnepel és közben már a hollandok elleni negyeddöntőre készül (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a török labdarúgó-válogatott a torna eddigi talán legjobb összecsapásán 2–1-re legyőzte Ausztriát, ezzel utolsóként bejutott az Európa-bajnokság negyeddöntőjébe. A lefújás után a törökök szövetségi kapitánya, Vincenzo Montella euforikus hangulatban értékelte a továbbjutást, s hasonlóan örömittas szalagcímekkel írtak a meccsről a török lapok is, míg az osztrákok érthető csalódottságuknak adtak hangot.

„A csapatszellemünk a mérkőzés utolsó pillanatáig megmutatkozottidézte az uefa.com Vincenzo Montellát, a török válogatott olasz szövetségi kapitányát. – Ebben a tekintetben a csoportkör találkozóin voltak zavarok, most azonban visszakaptunk mindent. Ezen a tornán már ugyanannyi meccset nyertünk meg, mint a 2008-as Európa-bajnokságon, ez egy nagyon fontos eredmény. A következő ellenfelünk majd Hollandia lesz, egy olyan csapat, amely úgy küzd, mint egy oroszlán.”

A törökök ifjú tehetsége, a Real Madrid középpályása, Arda Güler is megszólalt: „Merih Demiral két gyönyörű gólt is szerzett, a másodiknál remekül emelkedett fel a magasba. Nagyon boldog vagyok amiatt, hogy a fejére ívelhetem a szögleteket. Örülök annak is, hogy én adhattam az első gólpasszt, de a legfontosabb a csapat győzelme. Tényleg nagyon boldog vagyok, hogy hozzátehettem ehhez a győzelemhez.”

Az osztrákok támadója, Marko Arnautovic fájdalmas vereségről beszélt: „Ha úgy veszítesz, hogy az ellenfél dominál, akkor rendben van. Kezet fogsz és indulsz haza. Ez a mostani azonban nagyon fájdalmas, mert nem gondolom, hogy rászolgáltunk volna a kiesésre. Nagyon jó meccset játszottunk, de sok sikert kívánok a törököknek a következő körhöz.”

A török Fanatik.com címlapján nem meglepő módon kizárólag a keddi nyolcaddöntővel foglalkoznak, és külön méltatják a szövetségi kapitány Vincenzo Montellát, valamint Arda Güler teljesítményét. A mérkőzés után megszólaltatták többek között a korábbi 47-szeres válogatott, legutóbb a Besiktast irányító Riza Calimbayt, aki szerint a játékosok győzni akarása volt a siker kulcsa: „Rangnick együttese az egyik legfelkészültebb csapatként kezdte az Európa-bajnokságot, a korai gól azonban összezavarta a terveiket. Csodálatos volt a játékosaink győzni akarása és lelkesedése, a nemzeti érzés teljes mértékben a pályán volt. Tudtuk azt is, hogy a második félidő nehéz lesz, ennek megfelelően kellett alkalmazkodnunk.”

Egy másik tekintélyes török szakembert, a Sivassport irányító, korábban a válogatottban 18-szor pályára lépő Bülent Uygunt is idézte a török portál: „Az oszmán korban Bécs kapujában voltunk, most pedig egy első perces góllal nyitottuk meg Bécs kapuját a németországi Európa-bajnokságon. A rendszerünk Ardára épült, de ezen a mérkőzésen valójában 4–6–0-s volt a szisztéma, csatár nélkül. Arda maestro játékban betöltött szerepe és mozdulatai különösen fontosak voltak.”

A Hurriyet.com portál hangzatos szalagcímekkel írt a továbbjutásról: „Európa Törökország Ausztria elleni győzelméről beszél” – dicsekedtek, és hasonlóan a Fanatikhoz, ők is kiemelték az ifjú titán Arda Güler szerepét a győzelemben. De ennél tovább is mentek, és a torna folytatására tekintve azt írták: „Most már mi vagyunk a titkos favoritok.” Aztán a hollandok is megkapták a magukét: „Itt az ideje, hogy meghámozzuk a narancsot” – olvasható a Hürriyet hasábjain. 

Az osztrák lapok már jóval visszafogottabban írtak a kiesésről: „Törökország véget vetett a Szentivánéji álomnak” – olvasható a Kronen Zeitung címlapján. A Heute még drámaibb címmel foglalta össze a kedden történteket: „Törökország összetörte Ausztria szívét” – írták.

EURÓPA-BAJNOKSÁG, NÉMETORSZÁG
NYOLCADDÖNTŐ
AUSZTRIA–TÖRÖKORSZÁG 1–2 (0–1)
Lipcse, Red Bull Aréna, 38 305 néző. Vezette: Artur Soares Dias (Paulo Soares, Pedro Ribeiro) – portugálok
AUSZTRIA: Pentz – Posch, Danso, Lienhart (Wöber, 64.), Mwene (Prass, a szünetben) – Seiwald, Sabitzer – Laimer (Grillitsch, 64.), Baumgartner, Schmid (Gregoritsch, a szünetben) – Arnautovic. Szövetségi kapitány: Ralf Rangnick
TÖRÖKORSZÁG: Günok – Müldür, Bardakci, Demiral, Kadioglu – Yüksek (Özcan, 58.), Ayhan – B. A. Yilmaz, Kökcü (Kahveci, 83.), Yildiz (Aktürkoglu, 78.) – Güler (Yokuslu, 78.). Szövetségi kapitány: Vincenzo Montella
Gólszerző: Gregoritsch (66.), ill. Demiral (1., 59.)
Sárga lap: Schmid (38.), Lienhart (52.), ill. Kökcü (11.), Yüksek (42.)

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik