Óriási veszteség a törököknek! Eltiltották az előző meccsükön duplázó védőt

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2024.07.04. 21:58
Eltiltották Merih Demiralt (Fotó: Getty Images)
Az UEFA bejelentette, két meccsre eltiltja Merih Demiralt az osztrákok elleni gólöröme miatt – számolt be róla a Bild.

A törökök egyik legjobbja az osztrákok elleni nyolcaddöntőben kétszer is betalált, amivel biztosította csapata helyét a legjobb nyolc között. Ennek ellenére ő nem léphet pályára a hollandok elleni találkozón. 

A hátvéd ugyanis kétmeccses eltiltást kapott auz UEFA-tól, mivel az egyik gólöröme az előző mérkőzésen szélsőjobboldali jelképnek minősült, ami miatt büntetésben részesítette a nemzetközi szövetség. A kézjel a „szürke farkasok” extrémista török szervezethez köthető, amelyet az Európai Unió terrorcsoportnak minősít, Ausztriában pedig be van tiltva. 

A törökök egyik legjobbja csak akkor léphet még pályára az Eb-n, ha a csapata csodával határos módon bejut a sorozat döntőjébe. 

Törökországban már az eltiltás – meg nem erősített – híre is komoly felháborodást keltett: a külügyminisztérium elítélte és elfogadhatatlannak minősítette az UEFA vizsgálatát, sőt, bekérette a német nagykövetet.

 

 

 

 

Legfrissebb hírek

Arda Güler: Biztos vagyok benne, hogy sikeres leszek Madridban

Spanyol labdarúgás
2025.03.25. 09:16

Gülert és Montellát méltatták a török lapok; a magyar szurkolók is kaptak kritikát – lapszemle

Magyar válogatott
2025.03.24. 07:42

Ez a realitás! – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2025.03.23. 22:56

Ismét kikaptunk a törököktől: oda a két és fél éves hazai veretlenség és az A-ligás tagság az NL-ben

Magyar válogatott
2025.03.23. 19:55

Dárdai Bence debütál a magyar válogatottban, Sallai nincs ott a törökök elleni visszavágón a kezdőben

Magyar válogatott
2025.03.23. 16:50

Olvasóink Schäfer helyén Dárdai Bencét, Nagy Zsolt helyén Sallait játszatnák

Magyar válogatott
2025.03.23. 13:57

Kenőpénz elfogadásáért büntetett bíró vezeti a magyar válogatott vasárnapi NL-osztályozó meccsét

Magyar válogatott
2025.03.21. 13:19

A két gólpasszt kiosztó Oguz Aydin a török lapok kedvence

Magyar válogatott
2025.03.21. 09:38
Ezek is érdekelhetik