Nicolas Sebastien Anelka portréja

nemzetisége:
francia-martiniquei
63/14
születési hely:
Versailles
ideje:
1979.03.14.
pozíció:
csatár
magassága:
183 cm
súlya:
77 kg
korábbi klubjai:
Trappes-St Quentin FC, INF Clairfontaine, Arsenal, Real Madrid, Paris St-Germain, Liverpool, Manchester City, Fenerbahce, Bolton Wanderers
sikerei:
BL-győztes (2000), KEK-győztes (1996), angol bajnok (1998), Community Shield-győztes (1998), FA-kupa-győztes (1998, 2009), Intertotó-kupa-győztes (2002), török bajnok (2005), U19-es Európa-bajnok (1996), Európa-bajnok (2000), Konföderációs-kupa-győztes (2001), Eb-résztvevő (2008), az Év legjobb fiatal futballistája Franciaországban (1998), az Év legjobb fiatal futballistája Angliában (1999), a klubvilágbajnokság gólkirálya (2000), az Év csapatának tagja az Onze Mondial szerint (2000), angol gólkirály (2009)

Aligha van még egy ilyen nagyképű, arrogáns, kibírhatatlan alakja napjaink labdarúgásának, mint Nicolas Anelka: Hogy akkor miért tűrik meg mégis ideig-óráig csapataiban? Ha megrázza magát, a labdát lehetetlen elvenni tőle, fejesei és lövései halálos pontosságúak, cseleivel képes halomra dönteni a legjobb védelmet is, helyezkedése tanítani való – mondom, ha nagy kegyesen megrázza magát…

A kis Nicolas családi vonalon a Trappes Saint-Quentin FC-ben kezdett el futballozni, ahol az ifjú támadó két testvére, Didier és Claude nyomdokaiba lépett. Bár a rosszemlékű Versailles-ban látta meg a napvilágot, szülei csak 1974-ben vándoroltak be Martinique-ről. Nic 13 éves korában jelentkezett a francia szövetség utánpótlás-akadémiájára, az INF Clairefontaine-be, pontosabban szülei cipelték el a felvételire, mondván, egy hatalmas kaland kezdődik számára.

Szerencséjére nem kellett messze költöznie, édesanyja ugyanis a közelben dolgozott, ráadásul hamar ráakadt egy jó barátra, Thierry Henry személyében, akivel esténként rengeteget beszélgettek arról, hogy micsoda sikereket érnek majd el a futballpályán. 1994-ben szerződtette le a Paris Saint-Germain a fiatal tehetséget, aki egy ideig az ifjúsági csapatban és a harmadosztályú B-csapatban pallérozódott, de két év múlva, a Monaco ellen, bemutatkozhatott a profik között is.

17 esztendősen góllal tette le névjegyét a Ligue 1-ben (a Lens ellen Adjovi Bocco rossz passzát elcsípve szerezte meg első bajnoki találatát), majd az őt felfedező Luis Fernandezt váltó brazil Ricardo egyre gyakrabban dobta be Anelkát a mély vízbe. Természetesen ekkor már az U-válogatottak törzstagja volt, a 16 éven aluliakkal például Európa-bajnoki címet szerzett, az elődöntőben mesterhármast vágva a norvégoknak.

A február viszont már Londonban találta őt: Arséne Wenger és az Arsenal ügyesen használta ki azt, hogy Anelka egyrészt még nem töltötte be 18. életévét, azaz nem volt profikontraktusa, másrészt úgy érezte a fiatal támadó, hogy jóval több lehetőséget érdemelne Párizsban Dely Valdes és Patrice Loko mellett, így erős mehetnékje támadt. Mindössze 760 euró kompenzációt kellett átutalniuk érte a PSG-nek, s Anelka a legutolsó eurócentig megszolgálta az összeget, hiszen az akklimatizálódás után hatszor is eredményes volt.

1998-ban 17 gólt szerzett, amivel az Év legjobb fiatal játékosának címét is kiérdemelte, választ adván azoknak, akik kételkedtek abban, hogy a francia siheder képes lesz pótolni Ian Wrightot. Anelka összességében nem okozott a pályán csalódást, kihangsúlyozzuk, a pályán, hiszen egyrészt játékostársai sem fogadták el az öltözőben francia rapet bömböltető csatárt, másrészt maga Anelka is idegenül érezte magát Londonban.

Ráadásul testvérei felcsaptak menedzserének, s egyre jobban kezdték rágni Anelka fülét, hogy bizony többet érdemelne, különösképpen anyagiakban kifejezve. Amikor a Real Madrid 35 millió eurós angliai csúcsösszeget kínált érte, egymás kezébe is csaptak a felek, s ezzel ő lett a Real addigi legdrágább igazolása (a transzfert lebonyolító játékosügynököt, Marc Rogert később sikkasztás miatt bebörtönözték). Augusztus 5-én mutatták be a Bernabéuba sereglő több száz újságírónak, mint a királyi klub ötödik francia játékosát Louis Hon, Raymond Kopa, Lucien Muller és Christian Karembeu után.

Anelka 1998-ban húzhatta magára először a címeres mezt, Svédország ellen, de a vb-keretbe nem került be, s madridi teljesítményével sem lopta vissza magát a válogatottba. Madridban ugyanis óriási csalódást okozott, de ravaszul társaira hárította a felelősséget, mondván, azok szándékosan nem passzolnak neki; edzőjével is összeveszett, ami miatt egy időre a keretből is kitették.

A Madridba látogató francia elnökkel, Jacques Chirackal is tiszteletlenül viselkedett, de az új edző, Vicente Del Bosque bizalmat szavazott számára a Klubcsapatok Világbajnokságán, ahol végre megtört a jég. A támadó megszerezte első blancós gólját - igaz, az ellenfél kapusa rúgta hátba a labdával, ami így pattant a gólvonal mögé, de a gól az gól. Még kétszer betalált a tornán, ám a Corinthiansszal vívott elődöntőn kihagyott egy sorsdöntő tizenegyest.

A Raja Casablanca ellen összeszedett egy kellemetlen porcsérülést, ami éppen akkor okozott számára hathetes kiesést, amikor végre formába lendült. Február végén a Barca elleni tért vissza, s a 19. percben gólt szerzett (a 19-es mezben), majd Fernando Morientes sérülése miatt annak ellenére szerepet kapott a BL végjátékában, hogy előtte edzésbojkottja miatt hatalmas pénzbüntetést szabtak ki rá.

Anelka természetesen hitt a maga igazában, mondván, „úgy tartottak, mint egy kutyát”, hiszen olyasmire kényszerítették (önfegyelem, alázatosság, mezőnymunka, csapatszellem), amit szörnyen megalázónak tartott. Egy időre haza is „szökött” családjához Franciaországba, de az áprilisi Bayern Münchennel vívott elődöntőt két találatával szinte egymaga döntötte el: otthol lőtt egy bombagólt a léc alá, idegenben pedig végre a megfelelő módon használta fejét.

A fináléban, a Valencia ellen is kifuthatott a gyepre, de nyáron annak ellenére, hogy a kezdőben kapott szerepet az Európa-bajnokságon, eladta őt a Real. A PSG alig félmillióval fizetett érte kevesebbet, mint amennyiért a madridiak vették őt előző évben, de irgalmatlanul megbánhatták ezt a vörös-kékek, hiszen amellett, hogy csúcsgázsit kellett fizetniük Anelkának, hősünk mindössze nyolc bajnoki gólt ért el, ráadásul eladásán is buktak még négymilliót.

Nico rengeteg kritikát kapott a szurkolóktól, második idényében decemberig mindössze két gólig jutott, összeveszett játékostársaival és vezetőivel is, akik jobbnak látták, ha 1.4 millió euróért kölcsönadják a Liverpoolnak. Gérard Houllier, aki jól ismerte őt, hiszen anno többször is megfordult az ék kezei alatt az U-válogatottakban, rendszeresen lehetőséget adott a csatárnak a bizonyításra. Anelka nem is okozott csalódást, ám a PSG végül nem a Poolnak, hanem a 19.8 millió eurót kínáló Manchester Citynek adta el őt.

Akkoriban került ki a francia válogatottból is, s miután nem utazhatott el az ázsiai világbajnokságra, egyszerűen visszavonult a válogatottságtól – 23 évesen! Kevin Keegan kezei alatt viszont valósággal újjászületett, második bajnokiján mesterhármast szerzett az Everton ellen s a szezon végéig még 12 gólt termelt, amivel házi gólkirály lett. Az új kapitány, Jacques Santini vissza is hívta őt a válogatottba, ám amikor Anelka megtudta, hogy csak a kispadon kap majd helyet, hazautazott Angliába.

A "kékek" legdrágább vétele a következő szezonban még jobb formában, erőtől duzzadó és lelkes játékkal 17 gólig jutott, ám a klub nehéz anyagi helyzetbe került, így 2005 januárjában el kellett adniuk a Fenerbahcének, potom tízmillió euróért. A törökországi életmóddal különösen elégedett csatár kiválóan kezdte a szezont, de mint szomorúan megjegyezte, akkor sem hívná be őt a keretbe a szövetségi kapitány, Raymond Domenech, ha egyszerre 60 000 francia futballista sérülne le.

Meglepő módon november elején Costa Rica és Németország ellen mégis pályára léphetett a címeres mezben, a kezdőben, amit góllal hálált meg. Az első mérkőzést az tette igazán emlékezetessé, hogy Martinique szigetén rendezték, de a labdarúgó jó szereplése ellenére sem merte elbízni magát: „Nincsenek illúzióim arról, hogy kerettag leszek a világbajnokságon. Ha nem hívnak be, nem csinálok belőle nagy ügyet”. Mindkettőt eltalálta...

2006 nyarán 12 millió euró ellenében visszatért a Premiershipbe, a Boltonba, s a középcsapatban jó ütemben termelte a gólokat, így a válogatottba is visszakerült. "2008 januárjában a Chelsea 19.9 millió eurót fizetett érte, azaz alighanem pályafutása utolsó komoly esélyét ragadhatja meg. Csak benőtt időközben a feje lágya!" - írtuk róla, amikor aláírta szerződését Londonban, ám május végén a BL-döntőben kihagyta a sorsdöntő tizenegyest a párbajban. Jó teljesítményének jutalmaképpen a válogatottba is visszakerült, hét Eb-selejtezőn szerepelt s ezeken négyszer volt eredményes. A tornának kezdőként futott neki, de az első, románok elleni mérkőzésen hiába hajtott, látványosan szenvedett, így a kapitány később Sidney Govout preferálta helyette.

A Chelsea-be visszatérve gólkirályként zárt, a nemzeti csapatban pedig nyolc vb-selejtezőn három találatot ért el, ezek közül kettő is győzelmet ért.

Szerződése 2011-ig köti a londoni klubhoz. Egyesületei pályafutása során összesen 128.86 millió eurót fizettek érte, ez világrekord.