Robbie Keane a hajrában egyenlített a tíz emberrel játszó olaszok ellen

Vágólapra másolva!
2009.04.01. 23:06
Címkék
Az olasz labdarúgó-válogatott a 4. perctől kezdve emberhátrányban játszott Giampaolo Pazzini kiállítása miatt, ennek ellenére Vincenzo Iaquinta 10. percben szerzett góljával a 89. percig vezetésre állt Írország ellen az európai vb-selejtezők 8. csoportjában. A végén azonban jött Robbie Keane, és a végig mezőnyfölényben játszó írek egyenlíteni tudtak.
A két válogatott nagy küzdelme döntetlent eredményezett
Fotó: Reuters
A két válogatott nagy küzdelme döntetlent eredményezett
A két válogatott nagy küzdelme döntetlent eredményezett
Fotó: Reuters
A két válogatott nagy küzdelme döntetlent eredményezett

Rosszabbul nem is kezdődhetett volna az olaszok számára a mérkőzés, hiszen már a 4. percben emberhátrányba kerültek. John O’Shea került a földre, a játékvezető szerint azért, mert Giampaolo Pazzini lekönyökölte, így egyből ki is állította a Sampdoria remek formában lévő csatárát.

A piros lap azonban nem vetette vissza a hazaiakat, hiszen a 10. percben ők szerezték meg a vezetést. Andrea Pirlo adott remek labdát a bal oldalon érkező Fabio Grossónak, aki az alapvonalig lefutott vele, majd a hezitáló ír védők között középre gurított, Vincenzo Iaquinta pedig közelről a hálóba továbbított. 1–0.

Nem sokkal ezután az írek vezettek támadást a bal oldalon, Stephen Hunt tört be a tizenhatosra, ahol Giorgio Chiellini határozottan és a játékvezető szerint szabályosan szerelte őt.

A 33. percben Grosso lépett ki a leshatárról, Iaquintához játszott, akinek próbálkozását Shay Given védte, Pepe pedig éles szögből már csak az oldalhálót tudta eltalálni a kipattanóból.

A félidő végén még Hunt dolgoztatta meg Gianluigi Buffont egy jó lövéssel, de a Juventus kapusa szögletre tudott menteni. Ez volt az írek egyetlen kaput eltaláló lövése az első negyvenöt percben, ami nagyon harmatos teljesítmény, főleg ha a labdabirtoklási mutatót nézzük (68 %-ban a vendégeknél volt a labda).

A második játékrészben is Hunt okozott először bonyodalmat, Buffonnal való összecsapása után büntetőt remélt, azonban Wolfgang Stark sípja néma maradt. Az írek hiába játszottak továbbra is mezőnyfölényben, úgy nézett ki, az olaszok végig tartani tudják az 1–0-t.

A 89. percben aztán megtört a hazaiak ellenállása, Given ívelte fel a labdát, ami Caleb Folantől Robbie Keane-hez került, a Tottenham csatára pedig a jobb alsóba lőtt. 1–1.

És még korántsem volt vége. Az íreknek a hosszabbításban még két nagy lehetőségük is volt, de ezekkel már nem tudtak élni, így a zöld mezes válogatottat irányító Giovanni Trapattoni 1–1-es döntetlennel távozhatott Bariból.

A TALÁLKOZÓ GÓLJAI

1–0, Iaquinta



1–1, Robbie Keane



VB 2010

8. CSOPORT
OLASZORSZÁG–ÍRORSZÁG 1–1 (1–0)
Bari. V: Stark (német)
OLASZORSZÁG: Buffon – Zambrotta, F. Cannavaro, Chiellini, Grosso – Brighi, De Rossi – Pirlo (Palombo, 46.) – Pepe (Dossena, 54.), Pazzini, Iaquinta
ÍRORSZÁG: Given – McShane, Dunne, O’Shea, Kilbane – Keogh (Folan, 22.), Whelan, Andrews (Gibson, 54.), S. Hunt – Doyle (Kelly, 63.), Rob. Keane
G: Iaquinta (10.), ill. Rob. Keane (89.)
K: Pazzini (4.)


A CSOPORT ÁLLÁSA

1. Olaszország 6 4 2 9–3 +6 14
2. Írország 6 3 3 7–4 +3 12
3. Bulgária 5 1 4 5–3 +2 7
4. Ciprus 5 1 1 3 4–7 –3 4
5. Montenegró 5 3 2 3–6 –3 3
6. Grúzia 7 3 4 4–9 –5 3
Legfrissebb hírek

„A magyarok Ronaldo miatt nem örülnek a portugáloknak” – az örmények pedig őt várják

Foci vb 2026
2025.03.25. 17:59

Népsport: Cseh Matyi befűzte az íreket

Népsport
2024.12.16. 12:19

Készülünk – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
2024.12.14. 23:09

Az örmény csapatkapitány érdekes sorsolásról beszélt, az ír kapitány szerint jobb és rosszabb is lehetett volna

Minden más foci
2024.12.13. 14:56

Haaland és az angolok gólzápora feljutást ért, nekünk az osztrákok és a görögök is juthatnak

Minden más foci
2024.11.17. 20:05

Curtis Jones sarkazós góllal mutatkozott be, Athénban vágott vissza az októberi fricskáért Anglia

Minden más foci
2024.11.14. 22:51

NL: Haaland csak kapufáig jutott, az osztrákok átgázoltak a norvégokon

Minden más foci
2024.10.13. 22:39

Győztes angol rajt a Nemzetek Ligájában: ír származású játékosok góljai hozták meg a dublini sikert

Minden más foci
2024.09.07. 20:00
Ezek is érdekelhetik