Tulipántól a narancsig: kis holland vb-történelem

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2010.05.05. 13:14
null
Egy a két fájdalmas döntő közül: Kempes akcióban a holland bekkek ellen 1978-ban (Fotó: Action Images)
A hollandok, akárcsak a mieink, kétszer is eljutottak a világbajnoki siker kapujába, ám mindkétszer elbuktak a nagy napon. Ráadásul mindkétszer különösképpen rossz szájízzel (ha van értelme egyáltalán ilyet mondani egy vesztes finálé után) térhettek meg Hollandiába: 1974-ben úgy buktak el, hogy a futball megújítóiként néha szemkápráztatóan játszottak, négy év múlva pedig legjobbjuk, Johan Cruyff nélkül álltak ki. Szintén a házigazdák ellen...

Totális befutás

Jongbloed – Suurbier, Rijsbergen (De Jong, 68.), Krol, Haan – Van Hanegem, Jansen, Neeskens – Rep, Cruyff, Rensenbrink (R. van de Kerkhof, 46.). Ez volt az Oranje összeállítása 1974. július 7-én, amikor szoros csatában vereséget szenvedett a házigazda szövetségi németektől a világbajnokság döntőjében. A szakértők szerint a németalföldiek jobban megérdemelték volna a győzelmet, hiszen a torna alatt ők játszották a legélvezetesebb, legötletesebb futballt. Ez volt ugyebár a totális labdarúgás fénykora, az Ajax-iskola (aminek megteremtésében a magyar Kovács István is szerepet vállalt) térhódításának ideje: a pályán egyszerre nyolcan-kilencen támadtak és védekeztek, a csatárok kivették a részüket a védekezésből, a hátvédek a gólszerzésből, a középpályások pedig bejátszották a gyep összes négyzetcentiméterét.

Csodacsapat, szinte a semmiből

Az 1974-es sikert igencsak megböjtölték az Oranje hívei: a nemzeti csapat első válogatott mérkőzését 1905-ben vívta, természetesen Belgium ellen, majd az első olimpiákról háromszor is bronzéremmel térhetett haza. Az első világbajnokságra nem nevezett, a másodikon viszont már részt vett: a Van der Meulen – Weber, Van Run – Pellikaan, Anderiesen, Van Heel – Wels, Vente, Bakhuys, Smit, Van Nellen összeállítású őstulipánosok az első körben vereséget szenvedtek a svájciaktól és kiestek. Négy év múlva egy fokkal jobban ment nekik: szintén csak egy mérkőzés jutott számukra, de azon legalább hosszabbításra kényszerítették a csehszlovákokat. Azokban az időkben csupa angol szövetségi kapitány vezette a mélyföldieket, 1925 és 1940 között például Bob Glendenning, aki a legkorábban alapított holland futballklubot, a Koninklijke HFC-t is edzette egy időben. Egyik elődje Jimmy Hogan volt, aki majd egy évtizedet húzott le az MTK kispadján.

És jött a Cruyff-éra

Az 1950-es években bevezették a profizmust Hollandiában is, ám nem lett egy csapásra ütőképesebb a válogatott. A fordulópontot 1966 hozta: ekkor mutatkozott be az Oranjében egy bizonyos Johan Cruyff, ekkoriban találták ki a totális futballt (ahogyan ott mondják: Totaalvoetbal) az Ajaxnál, és bukkant fel egy edzőzseni, Rinus Michels, „A generális". Az 1950-es és 1954-es vb-re nem neveztek a hollandok, a következő négy selejtezőn elbuktak, 1974-ben viszont Michels vezetésével robbantott a Cruyff-banda. Nem előzmény nélkül: a Feyenoord 1970-ben, az Ajax 1971-ben, 1972-ben és 1973-ban nyerte meg a Bajnokcsapatok Európa-kupáját. Két év múlva némi meglepetésre csak bronzérmet szerzett az Oranje az Európa-bajnokságon, az 1978-as nagy tornára pedig a szereplést visszautasító Cruyff, Willem van Hanegem és Jan van Beveren nélkül utazott el az osztrák kapitány, Ernst Happel választottjaival.

Újabb ezüst, de micsoda különbség!

Azért leírni nem kellett a Happel-fiúkat, hiszen a hollandok jó néhány klasszisjátékossal bírtak. A nagy Johan távolléte miatt sokan lesajnálták őket, és erre rá is tettek egy lapáttal a hollandusok, akik a lehető legkönnyebb csoportban is csak a második helyet szerezték meg, Peru mögött. A középdöntőben már nem tréfáltak: az olaszokat, az NSZK-t és az akkoriban jó erőkből álló Ausztriát is maguk mögé utasították (Arie Haan először Sepp Maiernek, majd Dino Zoffnak lőtt harmincöt-negyven méterről bombagólt), a fináléban pedig a hazai pálya minden előnyét élvező, de elképesztő szurkolói és politikai nyomás alatt játszó argentinok vártak rájuk. A Jongbloed – Brandts, Krol, Jansen (Suurbier, 73.), Poortvliet – Neeskens, Haan, W. van de Kerkhof – R. van de Kerkhof, Rep (Nanninga, 59.), Rensenbrink csapat lelkierejére és tudására jellemző, hogy 0–1-ről is fel tudott állni, a hosszabbításban viszont nem bírt Mario Kempesszel. A hollandok egyébként csak magukat okolhatják: Rob Rensenbrink nem sokkal a rendes játékidő vége előtt pár méterről a kapufát találta el...

Az újabb nagy generáció, szintén vb-siker nélkül

Hőseink mintha valamiféle freudi gátlást építettek volna kudarcaikból, így védekező mechanizmusként tartottak egy kéttornás vb-szünetet, holott futballhéroszok tették meg ekkoriban első lépéseiket a halhatatlanság felé, lásd a Van Breukelen, Rijkaard, Gullit, Kieft, Vanenburg, Van Basten, Ronald Koeman, Van Tiggelen vonulatot. Simon Tahamatáék kudarca után az 1986-os nagy versengésre sem repülhettek el (éppen Détári Lajosék ütötték el őket a részvételtől), az 1988-as kontinenstornán viszont egész Európa fejet hajtott előttük! A megbukó Leo Beenhakker helyére visszaült veterán edzőlegenda, Rinus Michels Van Breukelen – Van Tiggelen, Rijkaard, Van Aerle, R. Koeman – Vanenburg, Wouters, Mühren, E. Koeman – Gullit, Van Basten (a kispadon: John Bosman, Johnny van't Schip és Wim Kieft) összetételű csapata ugyanis végre aranyat nyert egy nagy tornán. Két év múlva Olaszországban Egyiptom ellen egy soványka 1–1-gyel kezdtek, majd az amúgy bombaerős angolokkal (0–0) és a zakatolós írekkel (1–1) is megosztoztak a pontokon. Végül az írekkel hajszálnyira megegyező teljesítménnyel jutottak tovább, sorshúzás után a harmadik helyen. Mint kiderült, a szerencse mégis az íreknek kedvezett, hiszen így elkerülték a későbbi győztes nyugatnémeteket, akik a hollandokat is legyűrték (bár maga a mérkőzés inkább Frank Rijkaard és Rudi Völler páros köpködős jelenetéről marad emlékezetes).

Van Basten (balra) zsenije is kevés volt 1990-ben (Fotó: Action Images)
Van Basten (balra) zsenije is kevés volt 1990-ben (Fotó: Action Images)

Ismét világbajnok a hollandokat legyőző

A hollandok előző három vb-jén az lett a végső győztes, aki letépte a tulipánokat, és 1994-ben sem történt ez másképpen. Dick Advocaat kapitány csapatában (De Goey – F. de Boer, Valckx, R. Koeman – Jonk, Rijkaard, Wouters, Ro. Witschge – Overmars, Bergkamp, Van Vossen) már csak egy-két Eb-győztest lelhettünk fel, és a legjobb nyolc között a brazilok ellen buktak el, egy fergeteges második félidőt hozó mérkőzésen. A Guus Hiddink által az 1995-ös Bajnokok Ligája-győztes Ajax köré épített csapat az egy év múlva rendezett Eb-n csalódást okozott (némi fáziskésés a fenti frázishoz képest, hogy a franciák ütötték akkor ki ott őket, akik két év múlva világbajnokok lettek). A France 98-on (olyan játékosokkal megerősödve, mint a fénykorát élő Patrick Kluivert, Boudewijn Zenden, Edgar Davids, Michael Reiziger, Jaap Stam, Clarence Seedorf és Phillip Cocu) az elődöntőben csak tizenegyesekkel maradtak alul a brazilokkal szemben, majd a bronzot is elveszítették a horvátok ellen. A jó erőkből álló argentinokat korábban sokáig emlékezetes mérkőzésen verték ki: Kluivert úgy szerezte meg a vezetést, hogy az argentin védelem négy tagja ötfelé szaladt lányos zavarában, majd miután Claudio López kiegyenlített, egy „piroslap-váltást" követően (először Arthur Numan, majd Ariel Ortega feledkezett meg magáról) Dennis Bergkamp eldöntötte a mérkőzést. A repüléstől irtózó hollandus csodálatos gólt lőtt jobbról jobb külsővel Carlos Roa hálójának jobb felső sarkába – ezt a találatot a Reuters minden idők ötödik legszebb vb-góljának választotta meg.

BERGKAMP-VARÁZSLAT

Aranyos tulipánosokban bízva

A negyedik hellyel a közönség és a szakma is elégedett lehetett. Hiddink a torna után a Real Madridhoz igazolt (hogy villámgyors bukása után 2002-ben Dél-Koreával, 2006-ban Ausztráliával írjon vb-történelmet), és a szövetség némi meglepetésre a nem sok rutinnal rendelkező Frank Rijkaardot nevezte ki helyére. Az egykori főtulipános a gyenge kezdés után (majd egy évet kellett várnia első győzelmére, csak a 12. mérkőzésen tört meg a jég) odahaza csalódást keltő bronzot ért el a kontinenstornán. Mi sem természetesebb, mint hogy Rijkaardot Louis van Gaal követte, aki elkövette azt az elképesztő bravúrt, hogy elbukta a vb-selejtezőket. 2001 novemberében Van Gaalt el is sodorta a népharag, utóda Dick Advocaat lett, aki visszatért a tradicionális 4–3–3-as felálláshoz – az eredmény egy szokásos Eb-bronz lett. Advocaat gárdája (Van der Sar – Heitinga /Reiziger/, Bouma /F. de Boer/, Stam, Van Bronckhorst – Van der Vaart /Seedorf/, Cocu, Davids – Van der Meyde /Overmars/, Van Nistelrooy, Zenden /Robben/) sokat változott „örököse", Marco van Basten alatt. Az aranycipős szívfájdalom nélkül megvált olyan, szerinte „lejárt lemezektől", mint Clarence Seedorf, Patrick Kluivert vagy Andy van der Meyde, és olyan fiatalokat is bedobott a mély vízbe, akik mögött néha még 10 bajnoki mérkőzés sem állt, lásd Ryan Babelt, Hedwiges Madurót vagy Ron Vlaart. Az a könnyedség, ahogyan megnyerték világbajnoki selejtezőcsoportjukat a románok és a csehek előtt (38 bevetett futballistával!) sokra hivatott csapatot sejtetett, ám a németországi gigatornán a legjobb 16 között kiestek a portugálok ellen, a lapcsúcsot hozó mérkőzésen.

Megtalálták a megfelelő emBert

Van Basten hattyúdalát a 2008-as Európa-bajnokságon ejtette meg, amikor is a parádés kezdetek után a Van der Sar – Ooijer, Mathijsen, Boulahrouz (Heitinga, 54.), Van Bronckhorst – Engelaar (Afellay, 62.), Sneijder, N. de Jong – Van der Vaart, Van Nistelrooy, Kuyt (Van Persie, 55.) gárda a csoportkör után vereséget szenvedett az oroszoktól, hosszabbítást követően. Van Basten helyét Bert van Marwijk vette át, aki csak minimális változtatásokat hajtott végre előde csapatán, és könnyedén vezette ki választottjait az első afrikai világbajnokságra.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik