Matthäus: Ballack hiánya előny!

Vágólapra másolva!
2010.06.23. 15:30
null
Matthäus azt hitte, a német válogatott gyengébb lesz (Fotó: Action Images)
Nem sokat változott másfél év alatt, ugyanolyan szikár, mint amikor Izraelben találkoztunk. Sőt hat éve is így nézett ki, amikor magyar szövetségi kapitányként élte mindennapjait Budapesten, ahol most is van lakása. Johannesburgban Lothar Matthäusszal beszélgettünk – Pellady Péternek köszönhetően.

– Szabadnapos?
– Nincs üresjárat. Viszont én döntöm el, melyik összecsapás közvetítésébe kapcsolódom be, a csoportkörben csak a német válogatott találkozóira kötelez a szerződés. A Nationalelf a felségterületem.

– Néhányan talán egyetértenének velünk: a német csapat a szerbek elleni vereséggel veszélyes területre tévedt. Eltűnhet a mezőnyből. Ön másként gondolja?
– Az ausztrálok elleni találkozó lenyűgözően sikerült, és Szerbiával szemben is minden rendben volt a csapat szempontjából – kizárólag az eredmény nem megfelelő. A Nationalelftől lényegesen többet kaptam annál, mint amire előzetesen számítottam.

– Michael Ballack kiesése miatt várt kevesebbet?
– Ugyan már! Ballack hiánya előny! Csak lassítja a csapat játékát, eljárt felette az idő. Négy-öt labdaérintéssel operál. A Nationalelf nélküle nagyobb tempót diktál. Szerbia ellen emberhátrányban is kontrollálta a mérkőzést, a játékosok harcoltak egymásért – Németország rendben van.

– Visszatérne Magyarországra szövetségi kapitánynak, klubedzőnek?
– Az előbbi kérdésben először előbb a magyar szövetségnek kellene lépnie. Ez a leendő elnök feladata. Ha hívnak, jövök, rajtam nem múlik. Először is, mert szeretem az országukat, a magyar embereket. Ismerem a mentalitásukat. És a legfontosabb: a nemzeti csapatban szereplők az én játékosaim. Többségük nálam volt először válogatott. Könnyebb lenne, mint hat éve, amikor abszolút idegen közegbe csöppentem. Most már tudom, mi várna rám önöknél. A csapat is érettebb.

– Mit tenne másként, mint a jelenlegi kapitány, Erwin Koeman?
– Az én háttércsapatomban csak magyarok kaptak szerepet. Pellady Péter, aki a szponzorok megnyerésében és a brazil mérkőzés szervezésében óriási munkát végzett, Szalay László,  Disztl Péter, Hrutka János – mindnek van magyar útlevele. Ugyanakkor valamennyien beszélnek németül, nem voltak félreértések. Ha érteni akarom a játékosaimat, tudnom kell a gondjaikról, a jókedvükről, a bánatukról. Tökéletesen meg kell őket ismernem, mielőtt döntök velük kapcsolatban.

A TELJES INTERJÚT A KEDDI NEMZETI SPORTBAN OLVASHATJA!

Legfrissebb hírek

A Corinthian FC, avagy Viktória királynő amatőr futballművészei

Népsport
21 órája

Labdarúgás: „Kemény munka, együttműködés…”

Utánpótlássport
21 órája

Labdarúgás: egy híján 1200 fiatalperc az NB I 27. fordulójában

Utánpótlássport
2025.04.15. 09:00

A dél-amerikai szövetség hivatalosan is javasolta: legyen 64 csapat a 2030-as labdarúgó-vb-n!

Foci vb 2026
2025.04.11. 10:16

Hétvégén lesz a döntő – elfogadták a Magyar Kupa versenykiírásának változásait

Labdarúgó NB I
2025.04.08. 10:31

Labdarúgás: csaknem 1400 fiatalperc az NB I 26. fordulójában

Utánpótlássport
2025.04.08. 09:00

Csoportban jobb – Bács Zoltán publicisztikája

Minden más foci
2025.04.06. 23:13

Népsport: csak majdnem lettek Puskások

Népsport
2025.04.05. 09:10
Ezek is érdekelhetik