Sneijder: Nagy esélyünk van rá, hogy megnyerjük a vb-t

Vágólapra másolva!
2010.07.02. 20:00
null
Sneijder a kamerába ordította örömét (Fotó: Reuters)
A mérkőzés emberének választott Wesley Sneijder és a hollandok kapitánya, Bert van Marwijk is boldogan értékelt Brazília 2–1-es legyőzése után, és mindketten úgy vélték, az oranjének hatalmas esélye van arra, hogy megszerezze története első világbajnoki címét. Dunga, a brazilok kapitánya közben bejelentette, nem folytatja munkáját a válogatott kispadján.

„Az első félidő szinte hihetetlen volt. A szünetben azt mondtuk egymásnak, hogy mindent ki kell adnunk magunkból, hiszen lehet, hogy csak 45 perc van hátra a világbajnokságunkból. Ez sikerült is a második játékrészben. Azonnal nyomás alá helyeztük a védelmüket" – nyilatkozta a mérkőzés után a második holland gól szerzője, Wesley Sneijder.

FELIPE MELÓÉ AZ ELSŐ BRAZIL VB-ÖNGÓL 
 

A holland–brazil negyeddöntő tragikus hőse volt a brazil Felipe Melo, aki amellett, hogy öngólt vétett a csapatával 2–1-re elveszített találkozón, a 73. percben kiállíttatta magát, miután megtaposta Arjen Robbent.

A középpályás előbbi „teljesítményével" bekerül a históriás könyvekbe, ez volt ugyanis az első brazil öngól a világbajnokságok történetében.

„A világ legjobb négy csapata között vagyunk, ez fantasztikus. Hatalmas lehetőség ez számunkra. Holnaptól a következő mérkőzésre koncentrálunk. Kérem a holland szurkolókat, hogy továbbra is támogassanak minket, és akkor hazavihetjük a világbajnoki trófeát" – nyilatkozta az Inter játékosa, aki az első gólból is kivette a részét, hiszen az ő beadását csúsztatta a saját kapujába Felipe Melo.

„A kapushoz közel akartam ívelni a labdát, mert tudtam, hogy Césarnak gondjai adódhatnak az ilyen helyzetekben (Sneijder és César csapattársak az Interben – a szerk.), ami be is jött. A második találatunknál teljesen szabad voltam, az eredmény pedig az első fejjel szerzett gólom lett" – elevenítette fel az oranje góljait Sneijder.

Bert van Marwijk, a hollandok szövetségi kapitánya is egyetértett játékosával, már ami a holland válogatott céljait illeti. „Két évvel ezelőtt azt mondtam, hogy elkezdtünk egy küldetést. Talán néhányan megmosolyogtak, de még mindig az a célunk, hogy világbajnokok legyünk – és hiszek benne, hogy ezt el is érhetjük" – nyilatkozta.

„Az első félidőben nem a saját játékunkat nyújtottuk, így nagyon örültem, hogy a szünetben csak egy gól volt a hátrányunk. A pihenő után megmutattuk, milyen jól tudunk futballozni. A második játékrészben négy vagy öt gólhelyzetet is kialakítottunk" – értékelt az oranje szövetségi kapitánya.

„Ma este még ünnepelünk, de utána már a következő mérkőzésre koncentrálunk. Talán jó is, hogy nem érzékeljük a Hollandiában uralkodó őrületet" – tette még hozzá.

Brazil kollégája, Carlos Dunga nem volt ennyire boldog, és bejelentette, hogy nem folytatja munkáját a válogatott kispadján – ez nem túl meglepő, hiszen az ötszörös világbajnoknál még a negyeddöntősnél jobb szereplés esetén is fejek szoktak hullani. „Amikor elkezdtem a munkát, akkor is tudtuk, hogy négy évig fog tartani" – nyilatkozta Dunga, akit 2006 júliusában neveztek ki brazil szövetségi kapitánynak.

„Szomorú és nehéz feldolgozni a történteket, senki sem készül a vereségre – kommentálta szűkszavúan a kiesést a szakember, aki játékosként 1994-ben világbajnoki címet nyert. – Tudtuk, hogy nagyon nehéz mérkőzés lesz. Az első félidőben jobban játszottunk, mint a másodikban, a szünet után nem tudtuk visszanyerni ugyanazt a ritmust. Minden vébé-meccs kilencven percig tart, és a kis részletek döntenek."

A brazilok gólját szerző Robinho úgy értékelt a selecao világbajnoki búcsúja után, hogy az összpontosítás hiánya vezetett a vereséghez. „Az első félidőben nagyszerűen játszottunk. Aztán két buta labda a világbajnokságunkba került. A játékunkból hiányzott az összpontosítás. Az első félidőben azt hittük, hogy nagy különbségű győzelmet arathatunk, és a második játékrészben nem összpontosítottunk eléggé" – nyilatkozta a Manchester City játékosa, Robinho.  

A mérkőzésről szóló összefoglaló cikkünk ide kattintva olvasható!

 A BRAZILOK ELSIRATTÁK VB-ÁLMAIKAT

 „Teljesen le vagyok sújtva, borzasztó volt látni, amint sírnak a játékostársaim az öltözőben. Bocsánatot kell kérnem a brazil szurkolóktól! Abban a reményben érkeztem ebbe az országba, hogy világbajnoki címet szerzünk Brazíliának, de én is csak egy esendő ember vagyok. Mindenki követhet el hibákat" – mondta a brazil gól előtt gólpasszt adó, később két végzetes hibát elkövető Felipe Melo.

 

„Ketten mozdultunk ugyanarra a labdára, és az történt, ami történt..." – tette hozzá könnyes szemmel Júlio César, a brazilok kapusa, felidézvén Felipe Melo öngólját, amellyel Hollandia egyenlített.  

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik